Előfizetői tartalom

Példátlan újjáépítés jöhet az Egyesült Államokban – Így tudsz belőle profitálni!

Nyolc év alatt összesen 2000 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési és gazdasági újraindítási programot jelentett be március végén Joe Biden amerikai elnök - az 1929-32-es gazdasági világválságot követő New Dealhez hasonló program célja, hogy az USA az infrastruktúra fejlesztésével lábaljon ki a válságból. Elsősorban a közlekedési infrastruktúrát, a közműhálózatot, a szélessávú internethálózatot és a feldolgozóipart fejlesztenék – ennek apropóján most megnéztük, mi is a helyzet pontosan az amerikai infrastruktúrával, tényleg olyan rossz-e a helyzet, hogy indokolt ez a példátlan stimulus. Természetesen a befektetések oldaláról is meg lehet fogni a dolgot, számos olyan tőzsdén jegyzett vállalat van ugyanis, amelyek jelentősen profitálhatnak az építkezések és az infrastruktúrafejlesztés beindulásából.

Mit kell tudni a tervezetről

A terv bemutatása alkalmából Joe Biden Pittsburghben tartott beszédet, melyben kiemelte, hogy célja „a világ legerősebb, legellenállóbb és leginnovatívabb gazdaságának létrehozása” több millió jól fizető állással. A fejlesztési terv főbb elemei a következők:

  • 621 milliárd dollár közlekedési infrastruktúrára: ez többek között az úthálózat, a hidak, a kikötők és a repterek felépítését és korszerűsítését jelenti, illetve a közösségi közlekedés és az elektromos járművek fejlesztését foglalja magában. Ebből 20 ezer mérföldnyi utat és tízezer hidat építenének fel többek között, mintegy 115 milliárd dollár értékben. További cél 500 ezer elektromosautó-töltő állomás kiépítése 2030-ig és 50 ezer hagyományos hajtású tömegközlekedési eszköz lecserélése.
  • 313 milliárd dollár lakhatásra és iskolák építésére: több, mint kétmillió lakás felújítása és korszerűsítése, valamint 500 ezer új lakás épülhetne ebből az összegből az alacsonyabb jövedelműeknek. Az iskolák renovációjára és új épületek létesítésére pedig 100 milliárd dollárt allokálna Biden.
  • 580 milliárd dollár a feldolgozóipar fejlesztésére, elsősorban kutatásokra és munkahelyi képzésekre.
  • 400 milliárd dollár közvetlenül az idősek védelmére.
  • 211 milliárd dollár az ivóvízhálózat fejlesztésére, a szélessávú internet kiépítésére és az elektromos rendszerre. Ebből minden fontosabb vízvezetéket felújítanának az országban, illetve mindenkinek elérhetővé tennék a szélessávú internetet.

Mindezt miből?

A csomag finanszírozását egyrészt a társasági adó 28 százalékra emelése szolgálhatja, másrészt a tervek szerint erősebben lépnének fel az adóelkerüléssel szemben a profit külföldre vitelének szigorításával. Az elképzelés szerint ezek az intézkedések 15 év alatt hozzák vissza a nyolc évnyi beruházás költségét. Ám egyelőre még a most ismertetett terveket nem fogadta el a Kongresszus, az ellenzéki republikánusok ellenzik az adóemelést, ami tulajdonképpen a csomag ára. A republikánusok Donald Trump elnöksége alatt a korábbi 35 százalékról 21 százalékra csökkentették a társasági adó kulcsát, ezért is ellenzik most az emelést.

Miről szól még a cikk?

  • Példátlan infrastruktúrafejlesztési program indulhat az Egyesült Államokban, ha nem kaszálják el a döntéshozók.
  • Tényleg szükség van az építkezésekre és a felújítási programokra?
  • Milyen cégek profitálhatnak a kétezer milliárd dolláros csomagból?
  • Közelebbről is megnézünk egy céget, ami szerintünk jó választás lehet a befektetők számára.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés