Az autókölcsönzéssel foglalkozó cégeket komolyan érintették a járványhelyzet miatt hozott intézkedések.
„A pandémia mélypontján közel 80 százalékos csökkenést tapasztaltunk” – mondta a Portfolio-nak Lengyel Zsolt, az Avis Magyarország (AUTO ReFAIRent Autókölcsönző és Szolgáltató Kft.) ügyvezetője. A korlátozások megszűnésével szépen lassan nőtt a forgalom, az egy évvel ezelőttihez képest idén érdemben nagyobb flottával dolgoznak, de ha a járvány előtti utolsó év azonos időszakát vesszük alapul, akkor ahhoz képest nagyjából 80 százalékos az autópark. Az idei ősz arányaiban sokkal erősebb a nyárhoz viszonyítva az előző évekhez képest, ennek oka Lengyel Zsolt szerint az lehet, hogy sokan most pótolják a korábban elhalasztott utazásokat.
Felértékelődnek a higiéniai előírások
A koronavírus megjelenése után nagyon kevés magánszemély bérelt Magyarországon autót és a külföldi bérlők száma is jelentősen csökkent. Pedig korábban épp a külföldről érkező magánszemélyek és az üzleti célból ide érkezők jelentették az Avis Magyarország legfőbb ügyfélkörét.
„A vállalati ügyfélkör azonban megmaradt, ők tették ki a forgalmunk legnagyobb részét. Változást csak a tekintetben tapasztaltunk, hogy az autót gyakran nem az irodába, hanem a dolgozók címére kellett kivinni, hiszen nagyon sokan home office-ban dolgoztak” – jegyezte meg Lengyel Zsolt, aki szerint az ügyfélkör átrendeződése csak ideiglenes, hosszú távon nem vár érdemi változást a járvány előtthöz képest. A működést tekintve a jövőben is nagy hangsúlyt kell fektetni a higiéniai előírások betartására, mert az elmúlt másfél évben az ügyfelek számára a megbízható tisztaság felértékelődött. A járműveket a bérlés után mindig fertőtlenítik, az irodákban pedig a kiszolgáló személyzeti pult előtt plexiüveget emeltek, csökkentve a fertőzés kockázatát. A biztonsági intézkedések mellett az ügyfelek most is ugyanazt a magas színvonalú szolgáltatást kapják, mint korábban.
A car sharing cégek nem jelentenek konkurenciát
Lengyel Zsolt véleménye alapján a car sharing cégek és az autókölcsönzők ügyfélköre sok mindenben különbözik egymástól. Előbbi esetén általában rövidebb időintervallumban, jellemzően pár órára van szüksége valakinek autóra, míg a bérautós cégekhez akkor fordulnak az emberek, amikor legalább egy teljes napra szeretnének autót bérelni, de még gyakoribb, hogy egy hétvégére, 4-5 napra, egy hétre, vagy akár egy hónapra szeretnének mobilitást vásárolni maguknak.
Mennyire fontos a fenntarthatóság az ügyfeleknek?
Lengyel Zsolt szerint egyelőre nem úgy tűnik, hogy az elektromos autózás jelenti majd a bérautózás közeljövőjét, az ügyfelek részéről ritkán találkoznak ezzel kapcsolatos igényekkel, de természetesen ilyen típusú gépjárművek is elérhetőek flottájukban.
„A bérautós szakmában jelenleg ez egy teljesen marginális igény a szereplők részéről, ugyanis ők sem szeretnének azért többet fizetni, mert elektromos autóban ülnek” – mondta az ügyvezető, aki szerint még a hatótáv-félelem is további problémás tényező az elektromos autók kapcsán.
„A színtisztán elektromos autózás nem a közeljövőben, inkább középtávon lehet érdekes számunkra, amikor is legalább a hatótáv kérdése megoldódik és egy elektromos autóval el lehet majd menni 600-800 kilométert újra töltés nélkül” – mondta, hozzátéve, jelenleg a hibrid autók jelentik a megoldást, a technológia környezetbarát, de nem ró plusz terhet az ügyfelekre, nem jelent kompromisszumot a mobilitás terén, hiszen nem kell attól tartani, hogy útközben lemerül az akkumulátor, nem kell a töltést megtervezni, ráadásul árban is kedvezőbbek, mint az elektromos járművek. Az igényekhez igazítva a flotta legnagyobb része mild-hibrid, full-hibrid vagy plug-in hibrid gépjárművekből áll, főleg magasabb kategóriákban.
Lízing vagy tartós bérlés?
Noha a tartós bérlés és az operatív lízing közt a szolgáltatást tekintve érdemi különbség nincs, felhasználói szemszögből nagyon nem mindegy, ki mit választ.
„Ha valaki szeretne megvásárolni egy gépjárművet, viszont nem szeretné egy összegben kifizetni, illetve szeretne hozzá szolgáltatásokat is, akkor az operatív lízing lesz a megfelelő választás. Tartós bérlet esetén színtisztán egy szolgáltatásról beszélünk, semmilyen konstrukcióban nem merül fel, hogy az ügyfél megvásárolja az adott autót” – mondta Lengyel Zsolt, aki szerint utóbbi megoldás rugalmasabb, és jobb megoldás, ha az ügyfél csak egy meghatározott időszakra keres mobilitási lehetőséget, de nem kíván gépjárművet vásárolni magának.
A cikk megjelenését az Avis Magyarország támogatta.
Bejelentették a NATO–Oroszország Tanács megszűnését – Medvegyev kapva kapott az alkalmon
Menetrend szerint érkezett a volt orosz elnök fenyegetése.
Fokozódik a rejtély a pórul járt Sea Baby körül: az ukrán titkosszolgálat tagadja a NATO-tagország állítását
Románia szerint felrobbantottak egy ukrán gyártmányú tengeri drónt.
Vége egy korszaknak: új tulajdonoshoz kerül ez a boltlánc Magyarországon is
Hamarosan indul az üzletek átépítése.
Nagy döntésre készül Trump - Titokban már most vizsgálják, mit okozhat ezzel az amerikai elnök
A Wall Street egyes szereplői már most aggódnak.
Pikáns fordulatot vett a versenyfutás: felnőttfilmes milliárdos vetett szemet az orosz olajgigászra
Egyre többen pályáznak a Lukoil külföldi eszközeire.
Moszkva-szimpatizáns képviselőt küldött volna Kijevbe az Európai Parlament, Ukrajna azonnal lépett
A német AfD tagja többször is járt Oroszországban az elmúlt években.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.

