
Míg a Portfolio és MHC Mobility közös Flottafókusz cikksorozatának első részében a legnépszerűbb "kulcsos autókat" hasonlítottuk össze, a második részben középvezetők legkedveltebb modelljeit mutatjuk be. Már egy közepes KKV esetében is - ahol kialakultak a hatékony működéshez elengedhetetlen management szintek - vannak olyan középvezetők, akiknek juttatási csomagjában szinte már-már kötelező céges autót adni. Extrém esetben
az is dönthet egy-egy ígéretes munkavállaló megszerzéséről vagy megtartásáról, hogy milyen autót ígér számára a céges flottapolicy.
Ez pedig egyáltalán nem mindegy, hiszen a jó csapat a cég legnagyobb értéke, sikerének kulcsa. Éppen ezért - bár adott esetben egy felső-középkategóriás autó üzemeltetése költségesebb, mint egy klasszikus "kulcsos autóé", ezt mégis vállalni kell, még akkor is, ha - legalábbis a cég számára - nem teljesen racionális döntések születnek az autóválasztáskor.
Deáki Endre, az MHC Mobility operációs vezetője szerint: "A kulcsos autókhoz képest a konkrét termelőszeköz funkció csökken, és a magánfelhasználás szerepe nő, inkább már a béren kívüli jutattás kategóriájába esik sokszor. Mindez azt jelenti, hogy a puszta gazdasági szempontok mellett más tényezők is szerepet játszanak a népszerű modellek kiválasztásakor.
Felértékelődik a presztizsérték, és például a családi felhasználást támogató tulajdonságok, mint a nagy hátsó helykínálat vagy a méretes csomagtér.
Olykor olyan vezetői elvárások is születhetnek, amelyek például a személyes hobbit támogatják. Nem ritka a tetősín vagy vonóhorog kérés sem, amely például a kerékpárszállítást segíti. A fenntartási költségek, a jó ár-érték arány és az értékállóság természetesen ebben a szegmensben sem megkerülhető szempontok, de a "soft" tényezők szerepe nő, ami adott esetben nehezebben beárazható, mint a termelőeszközök esetében"
A felsorolt tényezők ugyan nehezítik a kör szűkítését, hiszen másra van szüksége egy egyedülálló vezetőnek, mint egy családosnak, mégis az üzleti szempontokat figyelembe véve kirajzolódik a legnépszerűbb modellek listája. Az MHC Mobility flottájából ki is próbáltunk néhányat:
1. Volkswagen Passat Variant 2.0 TDI SCR Elegance 4Motion DSG

A Volkswagen Passat a Golf után a márka másik emblematikus modellje, a neve egybeforrt a tágas helykínálattal, alacsony fogyasztású dízelmotorokkal és reális áron elérhető prémium felszereltséggel. Az MHC kínálatából egy négykerékmeghajtású 3 éves kombi példányt kaptunk kék metál fényezéssel, a legmagasabb felszereltségben.
Ahogy a Golfra, úgy a Passatra is igaz, hogy a formaterv maga az európai ízlés megtestesítője: szofisztikált, sallangmentes, arányos, mégis eleganciát, stabilitást és minőséget tükröz.
Az említett sötétkék – diplomatakék metál szín értelemszerűen feláras, illetve elképzelhető, hogy a legmagasabb felszereltségben már szériában lehetett ki lehetett választani. Minden esetre ritkaságszámba megy, a szemünk – pont a hangsúlyos flottás jelenlét miatt – inkább a fehérhez van szokva. Nem kétséges, nagyon jól áll neki, ahogy a 17 collos felnik és a különböző króm kiegészítők is. Ebben a felszereltségben nem csak a nappali menetfény és a tompított fényszóró, hanem a reflektor is LED-es.

A beltér kárpitozása szintén nem a megszokott, alacsonyabb felszereltségben elérhető szürke szövet, hanem vajbőr, a hurkás ülések kialakítása kifejezetten vonzza a szemet, nagy lelkesedéssel ül bele a sofőr vagy hátra a prominens utas, hiszen a méretei és kialakítása már-már sofőrös autónak is alkalmassá teszik. Az ülések nagyon kényelmesek, azonban csalódnunk kell, ha az ülésszellőztetés gombjait keressük, mert az nincs, ülésfűtés viszont igen. Bőrkárpitnál ez nem előny, bár, ha fekete lenne akkor lenne csak igazán bosszantó, így azért meg lehet bocsátani a hiányt. Combtámasz van, igaz manuálisan kell állítani, ahogy a kormányt is.
Az eltelt 3 év és 80 ezer kilométer egyáltalán nem hagyott nyomot az autón, a beltér olyan, mint az új, egyedül a kormány kopását lehet minimálisan érzékelni.

A központi kijelző képe tűéles, amit azonban a szoftver grafikája korántsem használ ki, ugyan gyorsan működik a rendszer, viszont elég ódivatúnak hat. A háromzónás klímapanel érdekes öszvér, hiszen külön, dedikált, a kijelzőtől független kialakítást kap, azonban a gombok mellett a hőmérsékletállítás érintőkijelzős csuszkán történik. Nem biztos, hogy ez a lepraktikusabb megoldás. Az óracsoport még analóg, a két nagy számlap között nem túl nagy, és nem túl jó felbontású képernyő kap helyet. A beállításokat a multikormányról is vezérelhetjük, minden gomb fizikai, a 7 sebességes DSG váltót fülekkel is lehet kapcsolni. Panorámatető tágítja a térélményt, és érdekes részlet, hogy a gyári dohányzószett is bekerült a konfigurációba.
Az autóban minden elérhető vezetéstámogató rendszer a rendelkezésre áll, sőt még parkolóasszisztens is segíti a sofőr munkáját.

A hátul ülőknek bőséges a láb- és fejtere, felhúzható sötétítőrolókat kaptak a hátsó oldalablakok. A klíma 3 zónás lévén hátulról is állítható, és a sofőrös felhasználás lehetőségét erősíti, hogy 150W-os, 230 voltos csatlakozó is helyet kapott az USB port mellett, így akár laptoppal is kényelmesen lehet jobb hátul dolgozni. Akkor sem jöhet rosszul, ha a gyerekek utaznak hosszabb távon hátul, ahol 2 isofix rögzítési pont található. A csomagtér szintén a hosszabb utakra lett tervezve, óriási a tér, 650 liter, a hátsó üléseket ledöntve akár kétszemélyes ágyként is lehetne használni. A négykerékmeghajtás helyigénye ellenére pótkereket is kaphat az autó, ami ugyan hiányzott belőle, de a helye megvolt. A csomagtérnyitás természetesen elektromos, bár láblóbálásra nem reagált.
A 2.0 TDI motor legerősebb változatában 200 lóerőt tud, az automataváltóval és összkerékhajtással együtt határozott magabiztosságot ad az úton. A dinamika több mint elég, mindez 6 liter környéki fogyasztással párosul, amely a 66 literes tank kapacitásával számolva bőven több mint 1000 km hatótávot jelent.
Összegzés: A Passat az európai felső-középkategóriás autók egyik csúcsterméke, elképesztően kiforrott megoldásokkal, tetszetős design-al, magas szintű kényelemmel, alacsony fogyasztás melletti remek dinamikával, kipróbált technológiával egy középvezető sem fog benne csalódni, ha a flottapolicy alapján ilyen autót választhat.
Előnyök:
- Kényelem
- Méret
- Jól kalkulálható fenntartási költségek
- Jó értéktartás
Hátrányok:
- Magas bekerülési költség
Az MHC Mobility közel két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a flottakezelés és az operatív lízing területén Magyarországon. Anyavállalata, a Mitsubishi HC Capital UK PLC, Európa egyik vezető mobilitási és pénzügyi szolgáltatója. Járműportfóliója az e-bike-októl a személyautókon át egészen a speciális felépítésű furgonokig terjed. Rugalmas konstrukciói 1 és 60 hónap közötti időtartamra kínálnak megoldást. A folyamatos mobilitást korlátlan csereautó szolgáltatással biztosítja.
2. Skoda Superb Combi 2.0 TDI SCR Style DSG

A Passat egyik legnagyobb riválisa a Vokswagen konszernen belülről érkezik, a Skoda Superb méretében és alaptulajdonságaiban közel megegyezik a Passattal, de természetesen az ördög a részletekben rejlik. A Volkswagen stratégiájában a fókusz - az elektrifikáció jegyében – már lekerült a Passatról, ezért a legfrissebb szériát már a Skodánál, cseh mérnökök tervezték. A 2.0 TDI motoros kombi Superb a már-már elnöki helykínálatáról és közel 700 literes csomagtérrel szerzett magának hírnevet. Kistestvére, az Octavia is szinte már mindenre elég,
a Superbbel azonban nem nagyon találni olyan feladatot, amit ne lehetne kényelmesen megoldani.
A 2022-es autó klasszikus alapfehér színben érkezett hozzánk, és hamar kiderült, hogy közel alapfelszereltségű modellel van dolgunk, bár a dízelmotor-DSG váltó kombinációnál biztos, hogy létezik még olcsóbb belépőszint. A külső megjelenés nagyon hasonlít az Octaviára, ebben az alap fehér színben különösen. Már-már össze is téveszthető vele első pillantásra, azonban jobban megfigyelve a hossza és arányai jelentősen különböznek. A külsejéről már-már nem is érdemes hosszabb kifejtésbe bocsátkozni, teljesen belesimul a már megszokott Skoda formavilágba. Minden sallangot nélkülöz, minden a célszerűség jegyében készült, ebben a felszereltségben, a 17-es felni, /55-ös abroncspárosítás a komfortot (és persze az olcsóbb gumicserét) szolgálja. A fényszóró LED-es és fényszórómosót is kapott.

Az autóba beülve – minden bizonnyal az alapfelszereltséghez járó – sötét szövetkárpit fogad. A tér elképesztően tágas, az ülést és a deréktámaszt a vezetőülésen elektromosan állíthatjuk, ráadásul memóriás is, ami viszont biztos, hogy nem alapfelszereltség. Érdekes, és egyben praktikus megoldás, hogy az anyósülést a hátlap bal oldaláról lehet vezérelni, így a mind a hátul ülők, mind a sofőr kiszállás nélkül is változtathatja annak pozícióját. A Passathoz hasonlóan fizikai klímapanelt kapott az autó, de ez esetben tekergetni kell a hőfokállítást, nem érintős csúszkán kell állítani a hőmérsékletet. Ülésfűtést is kapunk, de ülésszellőztetést nem, viszont a kesztyűtartó hűtött.
A DSG váltó fokozatválasztója körül mindenhol fekete zongoralakkot tapinthatunk, ráadásul vakkapcsolók tömegével kell szembesülnünk. A műszerfal és ajtóborítás jórészt egy kicsit gumira hajazó műbőrkárpitozást kapott, sok a kopogós műanyag, és a beltéren körbefutó szálcsiszolt alumíniumot imitáló műanyag díszítőcsík sem túl hiteles. Az elmúlt évek és az alig több mint 100 ezer km. nem hagyott különösebb nyomot a beltérben,
a rossz szándékú nepper észrevétlenül visszatekerhetné a kilométerszámlálót 30 ezerre is.

A központi kijelző képe, menürendszere teljesen átlagos, nem találni benne különösebb kivetni valót, persze lehetne valamelyest szofisztikáltabb, de ez nem von le semmit a használati értékből. Az óracsoport már digitális, a képe szép, és könnyen variálható. A vezetéstámogató rendszerek közül viszonylag kevés került még az autóba, sávtartó és nem adaptív tempomatot kapunk „csupán”. A hátsó tér parádés, megkockáztatom, hogy a Superbbel utasként jobb közlekedni, mint sofőrként. A klíma ugyan csak 2 zónás, csak szellőzőrostélyokat kap hátul a cégvezető, de magasabb felszereltségben biztos, hogy ide is kerülhet szabályozópanel, illetve 230 voltos csatlakozó, ami ebből a modellből épp hiányzik. Háromfokozatú ülésfűtést viszont kapnak az utasok is.

A csomagtartó mérete már-már legendás, olyan mély, hogy az alacsonyabbak nem is érnek el a végéig, gyakorlatilag be kell mászni az autóba pakoláskor. A csomagtérnyitás elektromos. A tér szekcionálását egy nagyon okos és egyszerű megoldással tették lehetővé: az oldalpanelből kivehető, tépőzáras elválasztókkal lehet megosztani, ráadásul 4 fém rögíztőkampó is helyet kapott a padlósíkban.
Az autó a méreteihez képest viszonylag könnyű 1,6 tonna üresen, amit a 150 lóerős dízelmotor – duplakuplungos váltó kombináció megfelelően mozgat. Nem kell nagy csodákra számítani, de bőven elegendő, nincs olyan szituáció, amikor elbizonytalanodna, mindezt stabilan kevesebb mint 6 literes fogyasztás mellett, ami a 66 literes tankkal együtt 1000-1100 km-es hatótávot jelent.
Összegzés: Ha az Octaviára azt mondtuk, hogy közel kompromisszummentes autó, akkor – már ha ezt lehet fokozni – akkor a Superb még inkább az. Kérdés, hogy felára nyújt-e valóban többet, mint, amit a kistestvér is kínál. Dinamikában, a beltér minőségében (a tesztelt felszereltségekben), használhatóságban kevéssé, egyedül sofőrös felhasználást erősítő hátsó tér, valamint a csomagtér nagysága billentheti a mérleg nyelvét a Superb felé.
Előnyök:
- Méret
- Kényelem
- Jól kalkulálható fenntartási költségek
- Kiemelkedő ár/érték arány
- Jó értéktartás
Hátrányok:
- Nincs
3. Skoda Kodiaq 2.0 TDI SCR Laurin & Klement 4x4 DSG

A Skoda Kodiaq a cseh márka első SUV-je, azóta a kisebb testvérei, a Karoq és a Kamiq, illetve az elektromos Enyaq is követték, de 2016-ban a gyártó az egyre hatalmasodó SUV lázat meglovagolva, óriási várakozások fűzött a modellhez. Tette ezt joggal, hiszen a már megszokott Volkswagen csoportos alkatrészekből, a jól ismert MQB platformon legózták össze, az Octaviával és Superbbel hasonló szellemben:
azonos árért nagyobb helykínálatot ígérnek.
Ebben nincs is hiba: az autó belülről óriási, bár kívülről – főként mert nem olyan magas, mint egyes szegmenstársai – nem tűnik olyan otrombának.

A tesztelt 2022-es 2.0 TDI összkerékhajtással és Laurin & Klement felszereltségben nagyon közel volt az elérhető legmagasabb konfigurációhoz, 19-es alufelniken /50-es gumik is igen sportosnak tűntek. Ennél valószínűleg csak a Kodiaq RS kerülhetett többe újkorában. Nagy meglepetéseket nem tartogat a forma, szépen simul bele az Octavia - Superb formavilágba, orra, háta összetéveszthetetlenül Skoda. Az autóból létezik 7 üléses verzió (jelen esetben 5 személyes az autó), ezért a néhány évvel ezelőtt meghirdetett, a nagycsaládosok autóvásárlását támogató programban sok magánvásárló is a Kodiaq mellett döntött. Éppen ezért a forgalomban ritkább az alapfehér és több a szürke, kék, esetleg zöld autó, mint például az Octaviak esetében.
A méretes alufelnin kívül csak az apró Laurin & Klement felirat sejteti, hogy magas felszereltségű modellbe ülünk be, az ajtó nyitásakor azonban világossá válik: ebbe (majdnem) mindent belepakoltak, amit a Skoda a 2020-as évek elején tudott. Az üléskárpit fekete bőr, az elsők hűtöttek, fűtöttek, elektromosan állítható nem csak a magasság, hanem a deréktámasz is, illetve kihúzható combtámaszt is kapott az „ergo seat” fantázianevű memóriás ülés, ami ráadásul masszázsfunkcióval is kényeztet.

A műszerfal puha műbőr borítást kapott, az anyósülés előtti fekete zongoralakk panel viszont nagyon tolakodó. A klímapanel egy az egyben a Superbbé, teljesen manuálisan állítható az ebben a felszereltségben 3 zónás digitális klíma. A központi kijelző befoglaló kerete valamelyest eltér a Superbbétől, de maga a képernyő ugyanaz, ahogy a szoftveres környezet is. Az óracsoport viszont még analóg, kiegészítve a kis képernyővel. A kesztyűtartó osztott és hűtött már ebben a felszereltségben, ráadásul állófűtést is szereltek az autóba.
A hátsó tér hírnevéhez méltón bőséges,
még a 7 személyes verzióban is viszonylag jól el lehet férni a harmadik üléssorban, így 5 ülésesként viszont 850 literes (!) csomagtér marad a pakolásra, ötletes csuszkákkal és fém rögzítőkampókkal stabilizálhatók a csomagok. 230 voltos csatlakozó is jár az utasoknak, de USB aljzatokon keresztül is tölthetik az Ipadeket a hátul ülők. A klíma 3 zónás, apró panelen tudják vezérelni a hátul ülők, ülésfűtést is kapnak. A tűző nap ellen nem csak a sötétített hátsó ablakok, hanem felhúzható rolók is védenek.

A 200 lóerős dízelmotor – DSG váltó kombináció – négykerékhajtással együtt – nagyon magabiztosan mozgatja az autót, bár a magasság érződik a kanyarokban, határozottan bizonytalanabb, mint a Superb. Vezetéstámogató rendszerek közül gyakorlatilag mindegyik a rendelkezésre áll, parkolóasszisztens segít a nagy test precíz mozgatásában. A Kodiaqot sem kerüli el az általános SUV probléma: hogyan legyen a kanyarokban is biztos az úttartás, hogy a futómű se legyen túl kemény? Ez esetben – amiben lehet, hogy a peres gumik is szerepet játszanak – talán feszesebb a rugózás a kellemesnél, de ez inkább csak apró nüansz. A fogyasztása 7 liter környékén alakul, 1 - 1,5 literrel több mint a Superbbé, amely a plusz 150 kilónak és a nagy homlokfelületnek tudható be.
Összegzés: Egy középvezető sem lesz elégedetlen az autóval, főleg, ha nagyobb távolságra, gyerekekkel, sok csomaggal utazik. Ízlés kérdése a SUV választás, hiszen összességében egy Superb (amelyből Scout néven emelt hasmagasságú 4x4-es verzió is elérhető) is ellátja ugyanezt a feladatot, ráadásul valamelyest alacsonyabb fogyasztás mellett.
Előnyök:
- Méret
- Kényelem
- Jól kalkulálható fenntartási költségek
- Kiemelkedő ár/érték arány
- Jó értéktartás
Hátrányok:
- Nincs
4. Volvo XC40 2.0 [B4] MHEV

A 2021-es Volvo XC40 kicsit kakukktojás a felsorolásban, hiszen az egyetlen nem Volkswagen csoportos autó, és méretben egy számmal kisebb is, mint a Skoda Superb vagy a Kodiaq. Érdekes pozícióban van a svéd-kínai márka, mert presztízsben talán a Volkswagen felett van valamivel, de nem éri el a prémiumautók szintjét. Első szembeötlő élmény és nagyon kellemes benyomás a sárga kulcs, ami nem csak jól néz ki, hanem abban is segít, hogy ne tűnjön el az autóban, ha már gyújtáskapcsolóba nem kell betenni. A tesztelt példány full LED világítást, 18-as alufelnin /55-ös gumikat kapott.
Amilyen kicsinek tűnik kívül – legalábbis a Skoda Superb és Kodiaq mellett – olyan tágas tér fogad bennünket belül,
nyugodt szívvel kijelenthető, hogy olyan, mintha egy számmal nagyobb autóban ülnénk.

Közepes, alsó közepes felszereltségű a tesztelt példány, szürke szövetkárpitozást kaptak az ülések, amelyek kihúzható combtámasszal is rendelkeztek. Tapasztalatunk egyértelműen azt mutatta, hogy a kategóriatársaihoz képest sokkal komfortosabb az ülés kialakítása, látszik, hogy a mérnökök külön figyelmet fordítottak erre. Érdekes részlet a könyöklő előtt található kis szemetes, amit könnyen ki is lehet üríteni.
Az ajtók és műszerfal jó minőségű műbőr kárpitot kaptak, a tapintásuk messze kellemesebb, mint a például a Skodáknál.

A központi kijelző függőleges formátumú és talán az összes tesztelt modell közül a legkevésbé felhasználóbarát, bár néhány nap tanulással biztos meg lehet szokni. A klímapanel néhány alapvető funkción túl kizárólag digitálisan jelenik meg, csupán egy-egy 12 voltos csatlakozót és USB portot kapunk csatlakozási/töltési lehetőségként, ugyanakkor a multimédia rendszer hangereje fizikai tekerővel is állítható a középkonzolon, ahogy a vezetési módokat is gombbal lehet váltogatni. Az óracsoport már teljesen digitális, a multikormányról jól variálható. A légbeömlők és a beltérben végigfutó szálcsiszolt alumíniumot imitáló csík is elegánsnak hat. A megtett 61 ezer km. csak nagyítóval látszik az autón, vélhetően műkörmök okozta apróbb karcokra bukkantunk.

A hátsó utasoknak is kellően nagy lábtér jut, szellőzőrostélyok juttatják el a klíma hidegét/melegét számukra. Állítani azonban nem tudják, hiszen a klíma csak 2 zónás, USB porton keresztül viszont tölthetik az eszközeiket. Szintén ötletes megoldás, hogy a hátsó kerékdob borítására, az ülések mellé ki tárolórekeszek kerültek, amelyek jó szolgálatot tesznek,
minden autóban helyük lenne.
Igaz, hogy a lábtér nagy, de igazán mégsem ülhetnek kényelmesen az utasok, mert az üléstámla dőlése közelít a derékszöghöz, ráadásul nem is állítható. Ezzel a néhány centivel minden bizonnyal a csomagtér nyert még jónéhány litert, amely az autó méreteihez képest korrekt, 450 literes.

A hibrid hajtás egy 2000 köbcentis benzinmotorból és egy 48 voltos villanymotorból áll, amely így összesen közel 200 lóerő leadására képes, természetesen automataváltón keresztül. A dinamika a vártnál meggyőzőbb, amelyhez nyilván hozzájárul az elektromotor által biztosított plusz nyomaték is. A rugózás a viszonylag peres gumi ellenére is kellemes, az autó stabil, pedig az önsúly 1800 kg, amit nagyon sokalltunk, minden bizonnyal a hibrid rendszer plusz súlyával birkózik az autó.
Ennek a fogyasztás látja a kárát:
az előző 2000 km átlaga 8 liter 100 kilométeren, ami messze a legmagasabb adat a szegmensteszt során. Az autó egyébként létezik plug-in hybrid verzióban is, amivel vélhetően legalább 2 literrel kevesebbet fogyaszt, így elképzelhető, hogy érdemesebb abban a konfigurációban választani.
Összegzés: az XC40 kifejezetten vonzó tárgy, mind kívül, mind belül, a design és a felhasznált anyagok minősége átlagon felüli. A belső tér kialakítása egy számmal nagyobb autót feltételez és tele van apró okosmegoldásokkal, ugyanakkor a hátul ülők nincsenek elkényeztetve, sofőrös autónak biztos, hogy nem való. A 8 literes fogyasztás pedig hibridrendszer ide, vagy oda, ma már túl sok.
Előnyök:
- Kényelem
- Biztonság
- Jó értéktartás
Hátrányok:
- PHEV modelleknél garanciális meghibásodás előfordulhat
- Jó értéktartás, de szűk másodpiac
A Flottafókusz cikksorozat következő részében a legnépszerűbb felsővezetői modelleket vesszük sorba.
A Flottafókusz cikksorozat megjelenését az MHC Mobility támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio, fotók: Istenes Gergely
Amerika döntése elhozhatja a fordulatot: Moszkvában is megijedtek a fejleményektől
Ezzel komoly veszélyben lehet az orosz hátország.
Szárnyra keltek a Generalival kapcsolatos pletykák, cáfolnak a CIB anyabankjánál
Továbbra is kimaradnának a "vadnyugatból".
Rekordméretű osztalékot ígértek a bankrészvényeseknek, ha elfogadják az ellenséges felvásárlási ajánlatot
Újabb fegyvert vetett be a siker érdekében a BBVA.
Hódít az új tőkeprogram: így kaphatnak újra lendületet a hazai vállalatok
A Demján Sándor Tőkeprogram más fejlesztések önerejének biztosítására is felhasználható.
Kiderült: távozhat Trump egyik legfontosabb embere, ez komoly változást hoz Ukrajnában is
Az időpontról is tudni.
Bod Péter Ákos: Magyarországon népbetegség a fiskális alkoholizmus?
A Corvinus professzorának cikke.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs
Magyar ingatlanpiac: hórukk országban mérsékelt verseny
A héten Zsolt pihenőt kapott, Balázs és Ádám pedig Tibor Dávid Masterplast CEO-val beszélgetett a magyar ingatlanpiac évtizedes kérdéseiről. Dögunalmas szakmai adásunkban szó lesz a... The p

Külföldre költözés matematikája
Hamarosan itt a választás, ilyenkor sokan szokták megfogadni, hogy valamilyen eredmény esetén emigrálnak. Ezeket általában nem kell komolyan venni, valószínűleg üres lenne az ország, ha tényl


Nagy ütést vinne be az oroszoknak von der Leyen: a magyar gazdaság is megérezheti?
Bekeményít az EU elnöke?
A magyar mezőgazdaság életben maradása múlik ezen: víz nélkül nem fog menni
Túl sok függ az időjárás szeszélyeitől.
Ismét téma a nyugdíjemelés: kik kaphatnának sokkal többet havonta?
Mi az a minimálnyugdíj, és hogy lehetne hatékonyan alkalmazni?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.