Előfizetői tartalom

Bekeményített a olajkartell, így lehet rajta pénzt keresni

Portfolio
Az OPEC+ a héten megállapodott a globális olajkínálat drasztikus csökkentéséről, melynek hatására az olajár a hónapok óta tartó esésből visszapattant. Ha a fordulat tartósnak bizonyul – márpedig gyanús, hogy az OPEC-nek a lépéssel feltett szándéka az olajárak magasan tartása -, az azt jelenti, hogy itt az ideje, újra megnézni az amerikai tőzsdén jegyzett energiavállalatok részvényeit, amelyek kedvező helyzetben vannak ahhoz, hogy profitáljanak a magasabb árakból.

Döntött az OPEC+

A kartell szerdán megállapodott abban, hogy az előzetes híreszteléseknek megfelelően napi kétmillió hordóval csökkenti a kitermelést. A döntés jelentőségéről, hátteréről, és hatásairól több cikkünkben is írtunk:

A Szaúd-Arábia vezette országcsoport lépése nyomán a Fehér Ház közleményében csalódottságának adott hangot, rövidlátó döntésnek nevezte a kitermelés csökkentését. Karinne Jean-Pierre szóvivő újságírók előtt szerdán úgy fogalmazott, hogy az OPEC+ egyértelműen Oroszország mellé állt a szerdai bejelentéssel.

A döntés utáni tőzsdei reakció sem maradt el, jelentősen felpattant az olajár, így az elmúlt másfél hétben már 17 százalékkal került feljebb a globális benchmarknak számító Brent.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés