Portfolio signature

Záporoznak a jó hírek, megvolt a kitörés - Érdemes még beszállni a Richterbe?

Az év első hónapjaiban több mint 20 százalékot esett a Richter, miután a tavaly decemberben kivetett különadó alaposan belerondított a vállalat tavalyi negyedik negyedéves eredményébe, az HSBC pedig leminősítette a gyógyszergyártó részvényeit. Március vége óta azonban gyakorlatilag megállás nélkül érkeznek a kedvező hírek a vállalattól, a csökkenő trendből való kitörés után pedig sorra töri át a fontos szinteket a cég részvényárfolyama, sokszor ellentétesen mozogva az általános magyar tőzsdei hangulattal. Az eddig látottak alapján igencsak izgalmasnak ígérkezhet a következő időszak a Richter részvényeinél, megnéztük, mit mutat a technikai kép.

Javulnak a fundamentumok a Richternél

Több fontos bejelentés is érkezett az elmúlt hetekben a Richtertől, amelyek nagy mértékben segítették az emelkedést:

  • Először is, a vállalat igazgatósága március 24-én mintegy 390 forintos részvényenkénti osztalékra tett javaslatot, ami jóval több, mint a tavaly részvényenként fizetett 225 forintos osztalék. Azóta ezt már meg is szavazta a közgyűlés.
richterosztalék
  • Ezt követően április 4-én a Richter bejelentette, hogy a vállalat történetének legnagyobb, mintegy 40 milliárd forint értékű saját részvény visszavásárlási programját indítják el április 6-i kezdettel. A bejelentést óta eltelt 3 hétben pedig máris aktívan elkezdte vásárolni saját részvényeit a vállalat, eddig mintegy 1,04 milliárd értékben. A tranzakciók átlagosan a napi forgalom 6,5 százalékát adták, és 7 913 forintos átlagáron, a támaszszintek közelében történtek.
richter
  • Emellett pedig április 18-án a Berenberg Bank is megkezdte a Richter részvényeinek követését, 9 980 forintos célárral, ami mintegy 23 százalékkal van magasabban a mostani szintekhez képest.

Folytatódhat az emelkedés

Múlt héten közzétett elemzésünkben mi is megemlékeztünk róla, hogy az év eleje óta tartót csökkenő trendből való kitörést követően erős ellenállásba ütköztek a Richter részvényei.

Ezt követően pedig napokig a 200 és az 50 napos mozgóátlag között sávozott az árfolyam, mielőtt hétfőn kitört volna ebből a sávból. A kitörést követően pedig további tér nyílt meg az emelkedésre, hiszen előbb a 8400, még feljebb pedig 8800 forint körül húzódik markánsabb technikai szint, és az RSI 62-es értékéből adódóan sem beszélhetünk túlvettségről.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés