A pénzügyi nehézségek már a középosztályt is elérték
Egy teljesen új világ köszöntött be a válságot követően, a gazdasági visszaesést az államadósságok felpumpálásával lehetett kezelni. A fejlett országokban jelenleg az a legnagyobb kihívás, hogy miként kezeljék a magas szintekre felszökő államadósságot. A jegybankok által folytatott politika azt mutatja, hogy a mesterségesen alacsonyan tartott kamatszinttel, sok esetben negatív reálhozammal kívánják az országok kinőni az adósságot - mondta el Ocsenás Zoltán, az Allianz Global Investors regionális üzletfejlesztési igazgatója.
A bizonytalan gazdasági környezetben a lakosság sokkal inkább rá van kényszerítve pénzügyi tartalékok felhalmozására, Magyarországon viszont ennek sok esetben gátat szab a lakosság korlátozott megtakarítási lehetősége. A jelenlévők úgy vélekedtek, hogy az utóbbi években minimálisan nőni tudott a pénzügyi kultúra, azonban sok esetben még ma is problémát jelent, hogy az alapvető pénzügyi kifejezésekkel nincs tisztában a lakosság. A fiatalok esetében lehet előrelépésre számítani, többek között azért, mert a Nemzeti alaptantervbe is bekerült a pénzügy.
A konferencia kezdetén felszólaló szakértők egyöntetű véleménye szerint a legnagyobb kérdőjelet jelenleg a nyugdíjrendszer jelenti, az aggasztó demográfiai folyamatok fényében nem nagyon lesz más lehetőség, mint hogy az állam a helyettesítési rátát (kezdőnyugdíj viszonya az átlagkeresethez képest) drasztikusan csökkentse. A munkáltatói nyugdíjjárulék adóvá történő átnevezése nagy valószínűséggel oda fog vezetni, hogy csak egy állami alapnyugdíj fog megmaradni, amit öngondoskodási formák fognak kiegészíteni, vagyis a korábbi klasszikus munkanyugdíj az állami rendszeren belül egyre inkább vissza fog szorulni.

Az OTP Öngondoskodás Index legújabb eredményeinek ismertetése is megerősítette a korábban felvázolt borús képet a hosszabb távú megtakarítások esetében, az index értéke ugyanis a tavaszi 34 pontról 32-re csökkent. A lakosság pénzügyi megtakarításai csökkentek, mindössze a válaszadók fele nyilatkozott arról, hogy valamilyen öngondoskodási formával rendelkezik. A betéteken kívül az összes megtakarítási forma veszített népszerűségéből. Külön érdekesség, hogy míg az emberek tisztában vannak azzal, hogy kisebb állami nyugdíjra számíthatnak a jövőben, addig az államtól várják az időskori jövedelem biztosítását.


A bankok köszönhetően annak, hogy meglehetősen széles termék- és szolgáltatás palettával rendelkeznek, ezért nagyon jól el tudják érni a valós megtakarítási potenciállal rendelkező embereket - mondta el Kállay András, az Erste Private Banking igazgatója. Mindazonáltal nem csak ők versenyeznek a lakosság kegyeiért, hanem például a biztosítók és az alapkezelők is. A biztosítások átlagos havi díjait megnézve jól látható, hogy a biztosítók már korábban is egy olyan ügyfélkört tudtak megszólítani, akik képesek havonta több tízezer forintot félretenni, a jelenlegi statisztikák viszont azt mutatják, hogy a rossz környezet és az erős verseny miatt kevésbé kelendőek a megtakarítási célú biztosítások.
Nagyon fontos lenne a szakemberek szerint, hogy az egyes megtakarítási termékek közötti differencia mérséklődjön, erre egyes biztosítások esetében van is remény, hiszen módosító javaslatok alapján az egyszeri díjas biztosításoknál hasonló adózás lenne érvényben, mint a TBSZ-nél, vagyis már 5 év után nem kellene kamatadót fizetni. Az egészen biztos, hogy jót tenne a piacnak, hogy a korábban élő adóvisszatérítés intézménye visszakerülne, bár vannak olyan vélemények is, miszerint ez nem feltétlenül oldaná meg az összes problémát, elég csak az önkéntes pénztárakra gondolni, vagy a NYESZ-re. A kérdés kulcsa inkább az, hogy miként lehet megoldani a biztosítások tanácsadókon keresztüli értékesítésében látható versenyhátrányokat.


Az értékesítésről szóló panelbeszélgetésben volt talán a legnagyobb összeütközés a vélemények között, a szakértők között vita bontakozott ki, hogy a hagyományos tanácsadói értékesítés vagy például az olyan innovatív csatornák, mint például az online felületek jelentik a jövőt. Abban azért egyetértés mutatkozott, hogy az online csatorna gyors növekedés előtt áll, viszont részarányát tekintve a következő években nem válhat domináns csatornává. A tanácsadókon keresztüli értékesítés esetében több kihívásra is válaszolni kell, a legégetőbb kérdés, hogy miként lehet a tanácsadói díjazást az ügyfelek elvárásaihoz igazítani.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Ujjong Amerika az új pápa láttán, de van, aki máris páros lábbal szállt bele XIV. Leóba
Nem aratott osztatlan sikert.
Kimondta az új német gazdasági miniszter: nem tér vissza az atomenergia, máshogy kell fedezni az áramigényt
A megújulók és a gáz kombinációja a megoldás Katharina Reiche kijelentése szerint.
Megszólalt Ukrajnáról Putyin szövetségese - Ilyen békét képzel el a nagyhatalom
Teázott egyet az orosz elnökkel Hszi.
Tankok robogtak Moszkvában, Ukrajnában gyűltek össze az európai vezetők - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Mennyi van hátra az életükből a 30, 40 vagy 50 éveseknek? Mutatjuk a jó és a rossz híreket is!
Finoman szólva sem készültünk fel megfelelően.
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen