A forint az előző napokban nagyobb gyengülést mutatott a főbb devizákkal szemben, a jegyzés 395 környékén jár ma reggel. A forintgyengülés mögött a nemzetközi hangulat romlása áll, ami a részvénypiacokat is megviselte, hétfőn idehaza 3% környéki esést láttunk. Az aggodalom fő tárgya az Egyesült Államok, pontosabban az amerikai inflációs kilátások. Nincs új a nap alatt tehát: ahogy tavalyelőtt és tavaly is az év nagy részében, most is a Fed kamatpolitikájával kapcsolatos bizonytalanságok határozzák meg a piacok sorsát, ennélfogva tartós enyhülés is csak akkor jöhet, ha az amerikai kilátások javulnak.
Hétfőn még az ország déli-délkeleti részén szinte zavartalan napsütésre számíthatunk, északon és északnyugaton azonban már több lesz a felhő az égen, az érkező hidegfront hatására a délután második felétől azonban már záporok, zivatarok alakulhatnak ki - figyelmeztet az időkép.
Több mint 15 fokos különbség volt az ország keleti és nyugati részében mért maximumértékek szélsőértékei között szerdán – írja Facebook-oldalán a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Hétfő estétől egy északnyugat felől érkező hidegfront hatására határozottan növekedni kezd a felhőzet, de csapadék még nem valószínű, kedd reggelig azonban erős szél mellett akár 20 miliméter körüli eső is eshet a Dunántúl Nyugati harmadán és a délnyugati területeken - írja a HungaroMet.
Délies áramlással változatlanul érkezik a meleg, szaharai porban gazdag levegő, húsvéthétfőn nagy eséllyel megdől az országos napi melegrekord - közölte a Hungaromet.
Az éjszaka fölöttünk átvonuló hidegfront mögött már jóval enyhébb léghullámok érkeznek a Kárpát-medencébe. A húsvét nyáriasan meleg időben telik majd, de hétfő, kedd környékén újabb markáns hidegfront érkezhet - írja a HungaroMet Zrt.
Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az ország középső részében lehet számítani viharos szélre - derül ki a HungaroMet Zrt. szerda délutáni videójából.
Megdőlt a fővárosi napi legmagasabb széllökés rekordja szombaton – írja honlapján a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Komoly lehűlésre, markáns hidegfrontra figyelmeztet délután, késő délután a Hungaromet.
Aki szombatra kirándulást tervez, annak igyekeznie kell majd a hazaéréssel, vasárnapra pedig búcsút is inthetünk a 20 fokhoz közeli csúcsoknak. A hétvégén a hőmérséklet bezuhanása miatt a hegyekben egy-egy hózápor sem kizárt - jelentette az Időkép.
A légkörből hiányzó víz miatt nem érkezik elég csapadék az Alföldre az aszályos időszakban. Ennek enyhítésére a vizes élőhelyek, a rétek-legelők visszaállítását javasolják az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói legújabb elemzésükben.
Csütörtökön érezhető hidegfront éri el a Kárpát-medence területét, amely felhőket és csapadékot hoz. Hétvégén azonban már 10 Celsius fok fölötti csúcsértékek is lehetnek – áll a HungaroMet Nonprofit Zrt. időjárás-előrejelzésében.
Alig hagyta el Magyarországot az ónos esőt hozó Isha ciklon, máris jön az újabb, ezúttal Jocelyn, amely csapadékot és erős szelet hoz a Kárpát-medencébe.
A hétfői bezuhanást követően ma tovább esik a földgáz európai referenciaára, a holland gáztőzsdén már közel 7 százalékos mínuszt láthatunk.
Hidegfront érkezik, amely a magasban hidegebb levegőt hoz, a talaj közelében azonban a megnövekvő felhőzet és az élénkülő szél miatt magasabb minimumokat eredményez az ország nagyobb részén - írja a Hungaromet Zrt.
Az időkép.hu legfrissebb előrejelzése szerint a partok után a parthoz közeli vízfelszínen is hamarosan vékony jégréteg alakulhat ki a Balatonon.
A vadvédelmi övezetekre és a menhelyekre helyezik a hangsúlyt.
Négy hatás, amit mindenki meg fog érezni.
Egyre népszerűbb az ezüst.
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.