Ferenc pápa január 31-én tett látogatást a közép-afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol őszinte véleményt formált az ország helyzetéről, valamint a globális hatalmak Afrikához való hozzáállásáról is - Írja a Reuters.
Magyarország tízezer tonna gabona Afrikába szállítását finanszírozza mintegy 3,5 millió dollár értékben Ukrajnából a globális élelmezési válság megoldását célzó erőfeszítések keretében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, miután kongói kollégáját fogadta Budapesten, amire még soha sem volt példa.
Legkevesebb 131 civilt gyilkoltak meg az M23 nevű felkelőcsoport fegyveresei a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén november 29-én és 30-án - derült ki a helyi ENSZ-misszió előzetes nyomozásának csütörtökre virradóra nyilvánosságra hozott eredményéből.
Ostromállapotot hirdetett péntek éjjel a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke, Félix Tshisekedi az ország keleti részén található Ituri és Észak-Kivu tartományban az elharapódzó erőszak miatt, amelyben már több százan haltak meg és másfélmillióan váltak földönfutóvá.
Akár 12-en is megfertőződhettek ebolával a Kongói Demokratikus Köztársaságban, 6-an közülük meghaltak - jelentette be hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hozzátéve, hogy ezúttal az afrikai ország északnyugati részéről jelentettek eseteket.
Megszökött egy ebolafertőzött Kongóban egy klinikáról, és félő, hogy újra elszabadulhat a járvány - adta hírül vasárnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Ismét felütötte a fejét az ebola a Kongói Demokratikus Köztársaságban: egy újabb fertőzésről adott hírt kormány pénteken, két nappal az előtt, hogy hivatalosan kihirdette volna a járvány végét.
A korábbinál is gyorsabban terjed az ebola a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol mintegy nyolc hónapja pusztít a járvány - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn. Az elmúlt két hét során rekordszámú új ebolás megbetegedést jelentettek be a helyi hatóságoknál. Ez jelentős visszaesést jelent a járvány elleni küzdelemben, ráadásul a fegyveres harcok és a helyiek ellenállása is nagyban akadályozzák a vírus által érintett területek elérését.
Felix Tshisekedi ellenzéki vezetőt nyilvánította a Kongói Demokratikus Köztársaságban decemberben tartott elnökválasztás győztesének szerda éjszaka a központi választási bizottság (Céni).
Arról is beszéltek, mit tehetünk ellene.
Nézzük, mi a helyzet a leggyorsabban változó szakaszon.
Szerintük lehetséges, de még elkerülhető ez a forgatókönyv.
Emiatt nem csak Moszkvában fáj az emberek feje.
Sokan vizionálnak háborúkat a vízért, a diplomáciában már most kirobbant a konfliktus.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.