Az Európai Unió tervezete szerint a jövőben Dánia feladata lesz az orosz olajszállító hajók megállítása és ellenőrzése az Øresund tengerszorosnál. Koppenhága ezen felül blokkolhatja is a nem megfelelő papírokkal rendelkező tartályhajók továbbhaladását.
Dánia öt főre korlátozta a koppenhágai orosz nagykövetségen dolgozó orosz diplomaták létszámát, az adminisztratív munkát végző munkatársak számát pedig húszra - közölte a dán külügyminisztérium pénteken.
A dán hatóságok szigorítják az ország határainak ellenőrzését az elmúlt időszakban történt Korán-égetések miatt, amelyek hatással vannak a közbiztonságra is - jelentette be a dán igazságügyi minisztérium csütörtökön. Svédország már kedden hasonló döntést hozott.
Ukrajna 19 francia gyártmányú Caesar önjáró tüzérségi fegyvert kap a következő hetekben - közölte pénteken közleményben a dán védelmi minisztérium.
A grönlandiak ezen a hétvégén álltak át a nyári időszámításra, és ezzel vége is ennek a procedúrának - írja az AP.
Koppenhága feladta tervét, hogy 2025-re a világ első karbonsemleges fővárosává váljon.
Vasárnap délután lövöldözés történt egy koppenhágai bevásárlóközpontban. A Reuters értesülései szerint a dán hatóságok közzétették a támadásban érintettek számát.
Lövöldözés volt vasárnap egy koppenhágai bevásárlóközpontban, a dán rendőrség szerint több embert is meglőttek. FRISSÍTÉS!!! A BBC szerint több halálos áldozata is van a támadásnak.
Oroszország "mintegy 400 különböző nemzetközi szerződést" sértett meg - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Megszavazta a dán lakosság, hogy Koppenhága csatlakozzon az Európai Unió védelmi politikájához - jelentette be Mette Frederiksen miniszterelnök szerda éjjel. A témáról tartott voksoláson a résztvevők kétharmada igennel szavazott.
A korábbi években első helyen végzett Tokiót, Szingapúrt vagy éppen Oszakát is megelőzte idén Koppenhága, amely az Economist Intelligence Unit (EIU) szerint a világ legbiztonságosabb városa.
Az Izraeli Labdarúgó Szövetség (IFA) felajánlotta, hogy szükség esetén megrendezi az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságot abban az esetben, ha a mérkőzéseket a koronavírus-járvány miatt nem lehet a kontinens 12 városában lejátszani.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt egy hónapos kényszerszünet után ismét megnyitott szerdán néhány iskola Dániában.
Úgy tűnik, a legérdekesebb projektek már nem a "mega", "giga" és egyéb nagyságot kifejező jelzőket magukénak tudható beruházások Dániában, sokkal inkább a természetközeli és fenntartható megoldásokra törekednek az újdonságokat és kihívásokat kereső tervezők, építészek. Koppenhága belvárosában, fából készült épületekkel megálmodott városrészt terveztek - szerepel a Bustler cikkében.
Más európai országban is egyre súlyosabb gond a megfelelő és megfizethető lakáskörülmények kialakítása. Dániában gondoltak egy nagyot – és a jelek szerint elég komolyan gondolják.
Történelmi magasságokban járt az amerikai tőzsdeindex.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az igazságügyi minisztérium hozta nyilvánosságra. Biden kampányígérete teljesülhet.
Aggodalomra adhat okot a madárinfluenza ugrása.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.