Csak Magyarországot nem bántják a spekulánsok?
Az utóbbi években a feltörekvő részvénypiacokra hatalmas mennyiségű forró pénz áramlott annak köszönhetően, hogy sok befektető úgy vélte, ezeken a piacokon a jövőben is erőteljes gazdasági növekedésre lehet majd számítani. A beáramló tőke pedig időről időre felfelé hajtotta az árfolyamokat, egészen addig, amíg a Fed májusban bejelentette, hogy belátható időn belül kész csökkenti eszközvásárlási programjának keretösszegét, aminek a hatására a befektetők nagyobb hangsúlyt kezdtek fordítani olyan tényezőkre, melyeket a likviditásbőség idején elnéztek számos feltörekvő piacnak. A már meglévő problémákkal kapcsolatos aggodalmak felerősödése, valamint a fejlett piaci hozamok emelkedése hatalmas tőkekivonásokat eredményezett a fejlődő régiókban, ami a legtöbb piacon együtt járt az árfolyamok zuhanásával. Ugyanakkor a hazánkat is magában foglaló közép-kelet-európai régió kimaradt az elmúlt hetek-hónapok viharaiból, ami több tényező együttes hatására vezethető vissza, ráadásul Magyarország az utóbbi napokban felülteljesítővé vált a feltörekvő piacok között.