Nagyot lehet kaszálni ezekkel a befektetésekkel
Most, hogy lassan maguk mögött hagyják a piacok a történelem eddigi legnagyobb pénzügyi- és gazdasági válságát, és egyre kevesebbszer hangzik el a válság szó a piacokon, a figyelem fokozatosan átterelődik a jövő felé. Ami egyben azt is jelenti, hogy a gazdasági mutatók jelentősége felértékelődik, a piacok sorsát makroadatok alakíthatják.
A nyugati fejlett gazdaságok tőke- és hitelpiacai még mindig történelmi csúcsaikon vannak, pedig kockázatok jócskán akadnak. Miközben Japán és Európa deflációval küzd és gazdasági problémáik vannak. A gyakorlatilag zéró kamatok mellett nem akar beindulni a növekedés, sőt a hétvégi hírek szerint a meglévő növekedés fenntartása is veszélybe kerülhet Németország miatt a kontinensen. A mediterrán térségben hosszú ideje nem látott növekedést várnak egyes részeiben. De a novemberre kiírt katalán függetlenségi népszavazás ismét okozhat turbulenciát, ami megakaszthatja a mediterrán fellendülést. Ez egyelőre a portugál és a spanyol piacok kötvényeinek árazásában még nem látszik.

A globális kötvénypiacon az utóbbi napokban nagy horderejű bejelentés érkezett, a kötvénykirályként is emlegetett Bill Gross évtizedes sikerei helyszínét elhagyta. A kötvénypiaci befektetők között nagyon eltérő vélemények vannak a jövőt illetően, az egyik legfőbb kérdés, hogy vajon elkezdhetünk-e beszélni egy teljesen újfajta pénzpiaci helyzetről, ami merőben más befektetési gondolkodást kíván a piaci szereplőktől?
Európában a geopolitikai események még mindig meghatározóak. Az osztrák bankok pénzügyi helyzetének gyengülése erős kötvényárfolyam-esést hozott az elmúlt napokban, mivel a bankok kelet-európai kitettségeiken nagyobb veszteséget szenvednek el. Az osztrák kormány óriási szja-csökkentés jelentett be a hétvégén Bécsben, ami a lakosság pénzállományának jelentős növekedését idézheti elő. Ez nem csak a fogyasztást ösztönözheti, de a megtakarításokra is jótékony hatással lehet.

Vannak még jó lehetőségek a kötvénypiacon
A korábban említett kockázatok ellenére lehet a kötvénypiacokon is kedvező hozamlehetőséget adó eszközöket találni, azt viszont el kell fogadni, hogy a kockázatok megváltoztak. A kockázatkezelés egyértelműen felértékelődik, a különböző kötvénytípusok összeválogatása jelenthet nagyobb tőkevonzó képességet. Az alacsony kamatkörnyezet a kockázatosabb eszközöknek, így a részvénypiacoknak is kedvez, ezt a kötvényesek úgy tudják kihasználni, ha például átváltható kötvény van a birtokukban.
A makroadatok előtérbe kerülésével a piacokon nagyobb árfolyammozgások is elképzelhetők, egy váratlan esemény bármilyen eszközosztályban képes megemelni a volatilitást. Az viszont megkérdőjelezhetetlen, hogy a nagyobb hozam reményében kockázatot kell vállalni. A makroadatok mellett a befektetők nagyobb figyelemmel lehetnek a jövőben a vállalatok eredményességére is, ami átrendeződést hozhat magával a hitelpiacokon.
Európában kiemelt jelentősége lesz az EKB soron következő jelentéseinek, hiszen a befektetők globálisan azt látják, hogy az Egyesült Államok nagyon jó formában vészelte át a válságot. Többen úgy látják, hogy az EKB elkésett és a deflációval hosszútávon együtt kell élnie a régiónak. Most még nem tudhatjuk, hogy ez a forgatókönyv érvényesül majd, de ha valóban ez a végkifejlet valósul meg, akkor a piacokon átrendeződéssel jár majd együtt, ami természetesen a hozamokat is érinteni fogja.


Tógyer Dezső, a szerző az SPB Befektetési Zrt. befektetési tanácsadója.
Tankok robogtak Moszkvában, Ukrajnában gyűltek össze az európai vezetők - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Vámháború: 18 ország kerülhet ki a tűzvonalból, köztük meglepő nevek
Az EU és Brazília sincs Trumpék listáján.
Figyelmeztet az Egyesült Államok: napokon belül jelentős támadásra készül Oroszország
Felhívást intéztek a kijevi állampolgáraikhoz.
A magyar kormány bosszút áll: öt országból tiltja meg a húsimportálást
Lengyelország ellen is lépett a kormány
Órákon belül eltalálja a Földet egy szovjet űrszonda, akár Magyarországon is becsapódhat
Erre azonban egyelőre kicsi az esély.
Szép csendben leszállíthatta az egyik legújabb fegyverét az Egyesült Államok Ukrajnának
A "Red Dragon"-t állítólag már a fronton tesztelik.
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Lakáshitel: több bank is emelt a kamatokon - Itt a friss májusi toplista
2025 elején rakétaként lőtt ki a lakáshitelezés Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint 137,78 milliárd forint összegben kötöttek lakáshitel szerződést a magyarok id
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Bod Péter Ákos: Magyarország helyben jár, amikor Európa fordul
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.