Az építőipari ágazattal kapcsolatban évtizedek óta számos adat, statisztikai kimutatás készítése és gyűjtése zajlik, azonban ezek komplex kezelésére és összetett mutatók kialakítására kevés kísérlet történt. A cégcsoport éppen ezért létrehozta, és február óta havi rendszerességgel mutatja be az Újház Építőipari Trendmonitort, melynek újdonságát az adja, hogy az építőanyag-kereskedelmi hálózat saját adatainak, valamint a nyilvánosan elérhető adatsorok – köztük a Központi Statisztikai Hivatal, a Magyar Nemzeti Bank, illetve az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Igazgatóságának iparági és lakossági felmérésének aggregált eredményei – értékeléséből jött létre.
Az indexképzés folyamata során harminc különböző indikátor felhasználásával került sor öt önálló alindex, majd utóbbiak alapján az Újház Építőipari Trendmonitor Főindex kiszámítására.
Stagnáló főindex
Az Építőipari Trendmonitor főindex 2022. február óta tartó csökkenése után 2023 derekán 42-43 körüli értéktartományban stabilizálódott, majd az egyes alindexekhez hasonlóan 2023 év végére kis mértékben emelkedni tudott. Februárban 51 ponton állt, ami megegyezik a januári értékkel.
Íme az egyes alindexek
Az üzleti bizalmi alindexnél 2023 óta nem érzékelhető hosszabb távú, egyértelmű tendencia. A kisebb változásokat rendszerint szintén kisebb mértékű korrigálások követik. Az üzleti bizalmi alindex 2024. januárban jelentősen emelkedett (50 pont), amely azonban februárban visszaesett 49 pontra.
A lakosság anyagi várakozásai esetében 2023 szeptemberében kedvező folyamat vette kezdetét, így az erre vonatkozó alindex 2024 januárjában elérte az 57 pontot. Az emelkedés azonban 2024. februárban megtört, és minimális, egy pontos visszaesés történt. Egyelőre kérdéses, hogy átmeneti vagy hosszabb távú megtorpanásról van-e szó.
A keresleti környezet indexe 2023 szeptemberétől érzékelhető dinamikus növekvő tendenciája némileg mérséklődött. A kínálati környezetre vonatkozó érték a 2022. évi mélyrepülés után 2023. februártól folyamatos emelkedésnek indult, és a termelői árak csökkenésének köszönhetően a IV. negyedév végére tartósan 80 pont fölé került. A tendencia folytatódott 2024-ben is, és februárban már 87 pontot mértek.
A lakásépítés teljesítménye elmozdult a 2023-as év végén tapasztalt mélypont után, januárban 37 pontot ért el, ez viszont mindössze egy ponttal tudott javulni februárban.
Címlapkép forrása: Getty Images