Egy aktuálisan rossz példa: a babaváró hitel
Egészen 2022 elejéig lelkesen írogattunk arról, hogy érdemes felvenni a 2019 júliusa óta elérhető babaváró hitelt akkor is, ha nincs gyermekvállalási célunk, hiszen a felvett összeget előre látható kamatozású (pl. MÁP Plusz) állampapírba fektetve öt év alatt akár 1 millió forint nyereséget érhetünk el. A befektetés hozama ugyanis így is, úgy is jóval magasabb lesz az 5 év után visszafizetendő kamattámogatás összegénél, a hitelkamat megugrása ellen pedig a hitel végtörlesztésével védekezhetünk, és még így is több százezer forintunk marad a befektetésből. Akik abban az időben vettek fel hitelt, azok számára ez így is volt, és ma is így van.
Az újonnan érkező hitelfelvevők számára azonban megszűnt ez a biztos arbitrázslehetőség az elmúlt három évben, alapvetően két okból:
- először is úgy megemelkedett a hozamkörnyezet, hogy az 5 éven belül elvárt gyermekvállalás elmaradása esetén visszafizetendő kamattámogatás összege ekkortól kezdve felülmúlta az előre látható kamatozású lakossági állampapírokon elérhető hozam összegét (az akkori sláger, az inflációkövető PMÁP nem biztosított olyan biztos pénzáramlást, mint a korábban favoritnak számító MÁP Plusz),
- majd 2024 elejétől úgy változtatta meg a kormány a babaváró hitel (gyermekvállalás elmaradása esetén) visszafizetendő kamattámogatásának a szabályait, hogy ha az aktuális jegybanki alapkamat 3 százalékponttal növelt mértékének megfelelő, a kölcsön folyósításának időpontja és a kamattámogatás megszűnésének időpontja közötti időszakra számolt kamatösszegmagasabb lenne a már igénybe vett kamattámogatás összegénél, akkor nem pusztán a kamattámogatást, hanem ezt a magasabb összeget kell megfizetni a kincstár felé. A változás meglehetősen bonyolulttá tette a hitelfelvevők kalkulációját, és jócskán megnövelte az amúgy szinte kockázatmentes kombináció kockázatait.
Szerencsére ezek a negatív változások nem érintették azokat, akik korábban vették igénybe a babaváró hitelt, így ők a hitelfelvétel hónapjától függően az alábbi ábrának megfelelő nyereséget könyvelhették vagy könyvelhetik el, ha MÁP Pluszba tették a pénzüket. Persze ha időközben magasabb hozamú állampapírra váltottak, ennél akár jóval nagyobb összeget is zsebre tehettek, mindenesetre a példánkban szereplő MÁP Plusszal minden előre jól kiszámítható volt.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!