Portfolio signature

Remek kilátások és földbe döngölt árfolyamok - Ziccerben az e-sportolók, vagy marad a kispad?

A mögöttünk álló hónapokban alaposan nekiment a kínai piacfelügyelet és a kommunista párt a hazai tech-óriásoknak, újabb és újabb szabályozások, törvénymódosítások, tervek és szankciók láttak napvilágot. A befektetők hevesen reagáltak az eseményekre és alaposan megütötték a nagyobb cégek részvényeit, az e-kereskedelmi óriásoktól kezdve az oktatássegítő szolgáltatásokat kínáló vállalatokon át egészen a gaming szektorban tevékenykedő cégekig. Mostanában azonban többen is a zuhanás végeként azonosíthatták a jelenlegi környezetet és lenyúltak a hulló késért, kisebb felpattanást eredményezve az említett vállalatoknál. Ennek apropóján mostani elemzésünkben a gaming szektor globális kilátásait és a vonatkozó trendeket nézzük meg közelebbről, illetve megnézzük, hogy pontosan hogyan is teljesítettek a legnagyobb szereplők a mögöttünk álló bő fél évben. Ezt követően utánajárunk, hogy milyen relatíve biztonságosabb befektetési mód létezik, amin keresztül profitálhat az egyszeri befektető a gaming szektor nyújtotta lehetőségekből.
November 18-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konferenciánk, ahol profi szakemberek osztják meg befektetési ötleteiket, legyen szó a részvény-, állampapír-, nyersanyag-, kripto-, ingatlan- vagy műtárgypiacról. Most érdemes jelentkezni!

Kína alaposan bekeményített

A kínai piacfelügyelet “vasmarka” az e-kereskedelmi cégek után a gaming szektort is elérte még augusztus elején, amikor is egy állami tulajdonú kínai újság

az online játékokat az "elme ópiumaként" jellemezte,

és ezzel felerősítette a befektetők azzal kapcsolatos aggodalmát, hogy a vállalatok népszerű játékait érintő, szélesebb körű szabályozási intézkedések indulhatnak a közeljövőben. A hírek hatására alaposan megütötték a gaming szektor kínai vezető vállalatait, köztük a közel 600 milliárd dolláros piaci értékű Tencentet is, de nem úszta meg az eladási hullámot a NetEase és a Bilibili sem.

Miről szól még a cikk?

  • A kínai hatóságok valósággal földbe döngölték a hazai gaming-óriásokat.
  • A nemzetközi piacot sem kímélte az eladási hullám.
  • Mit érdemes tudni a gaming szektor kilátásairól és a jövőbeli trendekről?
  • Milyen, valamennyire biztonságosabb befektetési lehetőség létezik?

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés