"A kormány a Széchenyi Alapokon keresztül 5,6 milliárd forinttal segíti a jövőbeli befektetéseket a növekedési szakaszban lévő hazai technológiai vállalkozásokba. A mostani tranzakció keretében a Széchenyi Alapok a Euroventures legújabb, immár ötödik alapjában emel tőkét és válik annak legnagyobb befektetőjévé, olyanok előtt, mint az EIB tulajdonú EIF és az EBRD"– mondta a pénzügyminiszter.
A Euroventures az elmúlt 31 év során tőkealapjaiban összesen 180 millió eurót kezelt, közel 50 exitet hajtott végre, benne több tőzsdei kibocsátással a bécsi, valamint a new york-i tőzsdéken. Az alapkezelő forrásait a régióban működő innovatív és gyorsan növekvő vállalkozásaiba helyezi ki budapesti irodáján keresztül. Az Euroventures alapok eddig folyamatosan kiemelkedő hozamot biztosítottak blue chip intézményi befektetőik számára és több regionális szinten is jelentős sikertörténet első, vagy korai intézményi befektetői voltak (EURONET, Uproar, EPAM, Eutecus, Tresorit).
„A Euroventures eddigi működése átível a magyar kockázati tőke iparág első három évtizedes történetén. Ezalatt a három évtized alatt több nemzetközileg is kiemelkedő sikertörténetet kísérhettünk végig a startup szakasztól a nagyvállalati méretig. A kilencvenes években indult az első alapunk befektetésével a Euronet növekedése Budapesten, Európában először indítva bankoktól független pénzkiadó automaták üzemeltetését. A cég értéke ma már eléri a MOL-ét. A legutóbbi évtized szofverfejlesztő sikervállalata az EPAM szintén budapesti gyökerekből született a mi harmadik alapunk befektetésével és jutott el a new yorki tőzsdére, ahol most a teljes OTP csoport kétszeresére értékelik – mondta Tánczos Péter, a Euroventures ügyvezető partnere.
Nem példa nélküli, hogy a Euroventures befektetői között állami források is megjelennek. Legutóbbi nagyon sikeres IV. alapunkban az uniós JEREMIE források és a több mint harminc magánbefektető mellett fontos részt vállalt a magyar és a svájci állam is.
Köszönjük az ismételt bizalmat és bízom benne, hogy a Széchenyi Alapok most megvalósult befektetésével megnövelt forrásainkkal ismét értő és azokat újabb sikertörténetekké formáló partnerekre találunk” – tette hozzá Tánczos.
A Euroventures mostani alapjának befektetői között, magánbefektetők mellett megtaláljuk a EIB tulajdonú European Investment Fund-ot, az EBRD-t és egy magyar nyugdíjalapot is. A Széchenyi Alapok befektetése után 46,4 millió eurós alap a korábbi Euroventures alapokhoz hasonlóan 2 és 6 millió euró közötti befektetéseket valósít meg. A céltársaságok pedig olyan korai növekedési szakaszban lévő technológiai cégek, ahol az éves árbevétel legalább 0,5-1 millió euró.
"A kormány egyik fő üzenete az volt korábban, hogy "Merjünk nagyok lenni!" Mi azt üzenjük a hazai vállalkozásoknak: Merj naggyá válni! Azt tapasztaljuk, hogy sok hazai vállalkozás lehet naggyá, lépheti át mostani korlátait és érhet el komoly nemzetközi sikereket, ha a szükséges erőforrások ehhez rendelkezésre állnak. Ez nemcsak az utóbbi közel 200 év, de a most mögöttünk álló 11 és fél év tapasztalata is. És erre remek példa maga a Euroventures és korábbi sikeres befektetései. A Euroventures sikerének titka pedig az, hogy ehhez olyan tőke kell, amely szakértelemmel és portfolió társaságainak támogatásával párosul” – mondta Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója.
Fontos számunkra, hogy nagy hozzáadott értékű vállalkozásokba fektetett tőkével járuljunk hozzá a magyar gazdaság pandémia utáni újraindításához és növekedéséhez.
Ebbe az irányba tett lépéseink voltak nemrégiben az Óbudai Egyetemmel kialakított szoros partnerség, és a 10 milliárd forintos Startup Programunk meghirdetése is. A mostani befektetésünk egy újabb nagy lépés ebbe a stratégiai irányba" – tette hozzá Jobbágy.
A Euroventures új alapjának futamideje 10 év, a befektetési periódus pedig 5 év. A célpiacok között Magyarország mellett Bulgária, Horvátország, Csehország, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és a balti államok is szerepel, de az alap jegyzett tőkéjének legalább felét hazánkban aktív társaságokba fekteti.
A Széchenyi Alapok fennállásának 10 éve alatt eddig 56 milliárd forintot fektetett be 130 céltársaságba, amelynek eredményeképpen ma 80 portfólió társaságot, valamint hat alapban 108 milliárd forintot kezel. A koronavírus válság ellenére a Széchenyi Alapok tavaly megötszörözte befektetési aktivitását.
Címlapkép: Táncos Péter a Euroventures ügyvezető partnere, és Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója aláírják a megállapodást.
A cikk megjelenését a Széchenyi Alapok támogatta.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Találd meg a neked való befektetési alapot!
Egyetlen gigaprojekt elindítása dobta meg az egész hazai építőipart
Az M1-es autópálya felújítása az elmúlt tíz év második legmagasabb szintjére repítette a meginduló kivitelezések összegét.
Reszkethet Donald Trump? Elkerülte a legszörnyűbb forgatókönyvet, de nem sokon múlt
Az ellenfelei sem távoztak üres kézzel.
Ursula von der Leyen trónját is megingathatja az újabb brüsszeli korrupciós botrány
Könnyen bizalmatlansági indítvány indulhat az Európai Bizottsággal szemben.
Taktikát váltottak az oroszok rettegett drónjai - Most lesz gondban a légvédelem?
A gondok gyökerét vették célba.
Értékének közel felét elvesztette tegnap Trumpék kriptós cége
Többször le kellett állítani a kereskedést.
Óriási boom zajlik a határon túl: bőven az ötéves átlag felett a kereslet ebben a szektorban
A cseh ipariingatlanpiac-állomány éves összevetésben 5%-ot nőtt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.


