Ursula von der Leyen térdre borult, de Trump torkához szorítaná a kést

Rengetegen beszélnek arról, hogy az Európai Unió behódolt Donald Trumpnak, és Ursula von der Leyen a nyár végén egy rossz alkut kötött, amellyel valójában térdre kényszerült Európa.

A német Handelsblatt egy hosszú, több brüsszeli diplomata beszámolója alapján készült tudósítása szerint mindez egy hosszú hónapokig tartó diplomáciai sakkjátszma végére tett pontot, amelyben az EU felkészültnek akarta mutatni magát, de végül megalázó kompromisszumot volt kénytelen aláírni. A lap úgy írja le a folyamatot,

mintha a kontinens legerősebb gazdasági hatalmait valójában egy maffiózó stílusú amerikai elnök sarokba szorította volna.

Brüsszelben már hónapokkal a választások előtt felállították a „Trump Task Force”-ot, amelynek feladata volt kidolgozni az esetleges vámtarifák elleni válaszlépéseket, köztük egy új, erőteljes eszközt, az úgynevezett anti-coercion instrumentet, amely szankciókat és kitiltásokat irányzott volna elő amerikai cégek számára. A számítások szerint már egy 10 százalékos vámtarifa is 150 milliárd eurós kárt okozott volna az európai exportban. A forgatókönyvekben gyors és masszív ellencsapás szerepelt, ám amikor Donald Trump áprilisban a Fehér Ház kertjében kihirdette a „felszabadulás napját”, és 30 százalékos vámtarifát helyezett kilátásba, minden összeomlott.

A Handelsblatt szerint a fordulópont a skót golfklubban történt meg, ahol Ursula von der Leyen és Donald Trump mosolyogva állt a kamerák elé. A fénykép egy partnerséget sugallt, de valójában az európai megadás pillanatát örökítette meg. Egy brüsszeli diplomata később úgy fogalmazott: „Ha egy maffiaszervezettel tárgyalsz, fel kell készülnöd arra, hogy az asztalra csapsz. Mi azonban nem tettük meg.” A lap emlékeztetett arra is, hogy az EU eredetileg 21 milliárd eurónyi ellenvámot tervezett bevezetni, de ezt von der Leyen a német és a francia kormány támogatásával visszavonta. Ez a gyengeség azt az üzenetet közvetítette Trump felé, hogy az Unió nem lesz képes kitartóan küzdeni, sőt, a belső megosztottság miatt kénytelen lesz engedni. A végső alku 15 százalékos vámtarifát rögzített az európai export túlnyomó részére, a vas- és acéltermékekre pedig maradt az 50 százalékos teher – bár ezeknél Trump megígérte az amerikai szereplőknek, hogy az uniós nyersanyagokhoz való olcsó hozzáférés érdekében kvótákat vezetnek be.

Emellett az EU tett egy nehezen betartatható homályos vállalást, hogy három év alatt 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai gázt és nukleáris fűtőanyagot, valamint további 600 milliárd dollárnyi befektetést irányoz elő az Egyesült Államokban. A Handelsblatt által megszólaltatott tisztviselők közül többen úgy vélték: ez nem egy megállapodás, hanem egy egyoldalú diktátum, amelynek elfogadásával Európa elvesztette a világkereskedelemben betöltött korábbi tekintélyét.

Csakhogy nem minden elemzés fest ennyire sötét képet: az amerikai elemzők egy jelentős része – legyen az republikánus vagy demokrata – úgy látja, hogy épp Trump hódolt be az EU-nak.

A Peterson Institute for International Economics szerint a megállapodás úgy értelmezhető, hogy a 15 százalékos vámtétel messze jobb, mint a Trump által belengetett 30 vagy akár 50 százalék, amely beláthatatlan károkat okozott volna. Cecilia Malmström, a PIIE kutatója – az Európai Bizottság korábbi kereskedelmi biztosa – rámutatott, hogy bár a megállapodás nem tekinthető klasszikus szabadkereskedelmi egyezménynek, és sok a nyitott kérdés, a tényleges gazdasági hatások jóval kezelhetőbbek, mint arról beszélnek.

Az Egyesült Államok esetében a GDP-csökkenés akár 1 százalékot is elérhet, miközben az EU számára a veszteség a becslések szerint 0,3–0,5 százalék között mozoghat csak.

Ráadásul az amerikai infláció 1,5 százalékponttal emelkedhet, ami közvetlenül rontja az amerikai fogyasztók helyzetét. Ebből a szempontból tehát a rövid távú politikai siker ellenére Trump valójában az amerikai gazdaságot terheli meg jobban.

Az európai növekedés nincs valódi veszélyben

Az International Capital Group szintén amellett érvel, hogy a bejelentett tarifák hatása összességében marginális lesz Európa számára. Nick Brooks, az ICG vezető közgazdásza szerint az EU exportja az Egyesült Államokba a GDP kevesebb mint 3 százalékát adja, miközben a kontinens gazdasági tevékenységének döntő része a szolgáltatásokban összpontosul, amelyeket nem érintenek a vámok. Az ICG számításai szerint Németország lehet a legnagyobb vesztese a megállapodásnak, ahol a GDP akár 0,4 százalékkal is csökkenhet, míg Franciaországban és Olaszországban ez az arány 0,3 százalék, Spanyolországban pedig szinte elhanyagolható (Magyarországról nem készítettek külön becslést).

Szektorális szinten az autóipar és a vegyipar szenvedi el a legnagyobb csapást. Az autóipari vámok a korábbi 25 százalékról 15 százalékra mérséklődnek, ami jelentős könnyebbség, de még így is hatszorosa a Trump előtti 2,5 százalékos szintnek. A gyógyszeripar szintén érintett, bár egyes generikus készítmények kivételt képeznek. Érdekesség kettősség, hogy az európai gyártmányú félvezetőkre lesz vám, de az amerikaiakra nem.

Viszont itt eddig is az európai import volt domináns, ami félvezetőt gyártanak az EU-ban, azok jellemzően nélkülözhetetlenek az amerikai termelésnek, míg fordítva most olcsóbb lesz chipeket behozni az unióba.

Továbbá az is fontos, hogy az EU-s gyártóberendezések mentesülnek, amelyek az export egyik legfontosabb részét teszik ki.

Ezek a részletek azt mutatják, hogy Brüsszelnek sikerült néhány stratégiai ágazatban komoly kedvezményeket kiharcolnia, és bizonyos szempontból a belső piaci gyártók olcsóbb beszerzési árakkal szembesülhetnek.

A BNP Paribas gazdasági elemzői úgy fogalmaztak: a megállapodás a „kárenyhítés sikere”. Bár politikailag sokan kapitulációként látják, gazdaságilag a legrosszabb forgatókönyvet sikerült elkerülni, sőt bizonyos szempontból előnyös is az EU-nak az egyezség.

A bank elemzői hangsúlyozták, hogy az igazi kárt nem önmagában a vámtételek, hanem a bizonytalanság okozta volna: a cégek nem tudtak volna hosszú távú terveket készíteni, ha folyamatosan újabb fenyegetések érkeznek. A piacok reakciója is ezt támasztja alá: a tőzsdék a bejelentés után erősödtek, a befektetők megkönnyebbültek, hogy nem alakult ki átfogó kereskedelmi háború. A BNP Paribas szerint az EU ugyan engedett az amerikai energiaszállítási és fegyverbeszerzési igényeknek,

de elutasította az amerikai követeléseket a digitális szolgáltatási adó vagy az uniós szabályozások terén, így a legfontosabb stratégiai területeken nem történt visszalépés.

A Bruegel think tank szerint a gazdasági hatás alig érezhető, kezelhető marad az unióban. Az elemzők emlékeztettek rá, hogy a 15 százalékos átlagvám a legmagasabb az elmúlt 70 évben a transzatlanti kapcsolatokban, ugyanakkor a modelljeik alapján

az EU GDP-je mindössze 0,3 százalékkal csökkenhet, míg az amerikai gazdaság akár 0,7–1 százalékos visszaesést is elszenvedhet.

A Bruegel rámutatott: a fő veszély inkább a regionális és szektorális koncentrációban rejlik. Írország például különösen kitett, hiszen erősen exportorientált, és gyógyszeripara jelentős részben amerikai piacra termel. Olaszországban a divat- és autóipar, Németországban pedig a gépjármű- és vegyipar lehet a legsebezhetőbb. Mindemellett az elemzők figyelmeztettek arra is, hogy a kínai áruk esetleges átirányítása az európai piacra – ahogy azt a 2017–2019-es amerikai–kínai kereskedelmi háborúban láttuk – új kihívásokat jelenthet. Ha például az amerikai piacról kiszoruló kínai lítiumion-akkumulátorok tömegesen jelennek meg Európában, az nyomást gyakorolhat az uniós gyártókra, akik most kezdik kiépíteni saját kapacitásaikat.

A Council on Foreign Relations elemzője, Matthias Matthijs szerint a legnagyobb veszély, hogy a mostani engedmények után Trump továbbra is zsarolási potenciált lát majd Európában, hiszen a vámok a Fehér Ház értelmezése szerint bármikor emelhetők. Ez fenntartja a bizonytalanságot, és gyengíti az EU hosszú távú tárgyalási pozícióit.

A Center for Strategic and International Studies elemzése hasonló megállapításra jutott: a geopolitikai logika szerint Washington győzött, hiszen Brüsszel sem az anti-coercion instrumentet (nyomásgyakorlás elleni eszköz) nem vetette be, sem az előkészített 90 milliárd euró értékű ellenvámcsomagot nem aktiválta, sőt el is halasztotta. A CSIS szerint azonban

a gazdasági tankönyvek logikáját követve az EU a kisebbik rosszat választotta, mert a viszontvámok csak még mélyebb recessziót okoztak volna.

Federico Steinberg Európa eközben alacsonyan tartotta az inflációs kockázatok mellett megőrizte mozgásterét, hogy az Európai Központi Bank a kamatpolitikai lazításhoz, és lehetőséget teremt arra, hogy a gyenge szektorokban célzott támogatásokkal enyhítse a károkat.

A kép tehát ellentmondásos. A Handelsblatt által bemutatott drámai forgatókönyvben az EU megalázott szereplőként lépett ki a tárgyalóasztaltól, a washingtoni retorika szerint egyértelmű vesztesként. De a PIIE, az ICG és a BNP Paribas elemzései arra utalnak, hogy a valós gazdasági veszteség sokkal mérsékeltebb, sőt, a makrogazdasági számok alapján az Egyesült Államok szenvedheti el a nagyobb visszaesést. A politikai vetülettel szemben a gazdasági mérleg az EU javára billen el.

A várható forgatókönyvek három irányba mutatnak:

1. Az első lehetőség, hogy a mostani alku stabilizálja a helyzetet, és valóban elindul az európai gazdasági növekedés újabb szakasza, ahogy azt az ICG és a BNP Paribas is előrevetíti. Ebben az esetben a GDP-veszteség elenyésző marad, és a befektetői bizalom helyreáll.
2. A második forgatókönyv a CFR és a CSIS aggodalmait tükrözi: Trump továbbra is eszközként használja a vámokat, újabb vizsgálatokra és fenyegetésekre hivatkozva, például a gyógyszeripar vagy a félvezetők területén. Ez állandó bizonytalanságot jelentene, ami elriaszthatja a beruházásokat, különösen a nagy exportorientált iparágakban.
3. A harmadik lehetőség, amelyet a Bruegel is felvázolt, hogy a kínai kereskedelem átirányítása új versenytársakat zúdít Európára, ami különösen az olyan ágazatokban okozhat gondot, ahol az EU épp most próbálja növelni a globális részesedését, például az akkumulátor- és a technológiai iparban.

A politikai kommunikáció szintjén kétségtelen, hogy Trump győztesként ünnepelheti a skót golfpályán megkötött alkut. Ursula von der Leyen és az uniós vezetők képei a mosolygó amerikai elnökkel sokak szemében a meghajlás jelképei. De ha a számokat és a trendeket nézzük, az EU akár még jól is kijöhet az ügyből. Nem lett mélyebb recesszió, az inflációs nyomás alacsonyabb marad, a szolgáltatások dominanciája miatt a legtöbb európai ágazat érintetlenül vészelheti az új vámhelyzetet, és rövid távon az amerikai fogyasztók lehetnek a legnagyobb vesztesek.

A kérdés inkább az, hogy Brüsszel képes lesz-e a mostani kényszerű engedményt hosszú távon stratégiai előnnyé alakítani: új kereskedelmi szövetségekkel, az EU belső piacának megerősítésével és nagyobb gazdasági önállósággal. Ha ez sikerül, akkor öt év múlva talán már nem kapitulációként, hanem okos időnyerésként emlékezhetünk majd erre a 2025-ös nyári egyezményre.

Címlapkép forrása: EU