Előfizetői tartalom

Itt van 5 látványos ábra arról, mit műveltek a héten az Nvidiával

A hét talán legmeghatározóbb tőzsdei eseménye az Nvidia részvényárfolyamának felrobbanása volt, amely a szélesebb részvénypiacon is ralit indított el, elsősorban a technológiai részvényekben. A cég negyedéves gyorsjelentését követően több mint 24 százalékot emelkedett az Nvidia árfolyama, amivel több mint 180 milliárd dollárral nőtt a cég piaci értéke egy nap alatt - korábban csak két alkalommal láttunk ennél nagyobb egy napos növekedést. Viszont nem ez volt az egyetlen érdekesség a részvény csütörtöki ralija kapcsán, mutatunk öt érdekes grafikont az elképesztő mozgásról.

Kilőtt az Nvidia

Ahogy arról már korábban több cikkünkben is beszámoltunk, az Nvidia árfolyama hajmeresztő emelkedést produkált a héten, miután a cég menedzsmentje brutális várakozásokkal jött elő a vállalat első negyedéves gyorsjelentésében. Azt már eddig is tudtuk, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése hatalmas számítási kapacitást, és így jó sok hardvert is igényel majd, ebből pedig profitálhatnak a félvezetőgyártók, mint az Nvidia is, és ezt nagyrészt be is építették a várakozásaikba az elemzők, de amivel a cég menedzsmentje kijött, az azért nagyon erős:

A július végével záruló pénzügyi negyedévben a bevétel 11 milliárd dollár lehet, miközben az elemzők átlagosan 7,2 milliárd dollárral számoltak. Vagyis a cégvezetés bemondott egy 53 százalékkal magasabb számot, mint amire számítani lehetett.

A piaci reakció nem is maradt el, az Nvidia árfolyama 24,4 százalékos pluszban zárt csütörtökön, és ezzel egyeben történelmi csúcsra is ment a chipgyártó árfolyama.

Miről szól még a cikk?

  • Egy nap alatt nőtt nagyobbat az Nvidia, mint a Netflix teljes piaci értéke.
  • 24 százalékos emelkedés után mégis olcsóbb lett a papír. Hogy lehet ez?
  • Mit gondolnak az elemzők, van még tér felfelé?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés