Trump vs. Musk
Masszív esést szenvedett el a Tesla árfolyama azt követően, hogy Elon Musk és Donald Trump egymásnak feszült a költségvetési törvény miatt (vagy ürügyén), amely eltörölné az elektromos autókra vonatkozó adókedvezményeket. A kirohanás során Trump "őrültnek" nevezte a milliárdost, és azzal fenyegetőzött, hogy megszünteti kormányzati szerződéseit. Musk azzal vágott vissza, hogy az elnök nélküle nem nyerte volna meg a választást, és azt állította, hogy Trump neve szerepel az Epstein-aktákban.
Az esetről szóló értékelésünkben az írtuk, hogy hetek óta a TACO trade-től hangos a gazdasági sajtó, aminek a lényege, hogy Trump úgy tárgyal, hogy keményen, fenyegetően indít, aztán úgyis mindig megfutamodik (Trump Always Chickens Out), ezen pedig úgy lehet pénzt keresni, hogy a fenyegetések utáni esésben be kell vásárolni, arra számítva, hogy Trump úgyis enyhít az álláspontján. Bár úgy tűnik, hogy a Musk sztoriba beleáll az elnök, azért könnyen lehet, hogy itt is visszatáncol majd, főként akkor, ha Musk kezében tényleg vannak jó aduászok, mondjuk az Epstein-aktákkal kapcsolatban. Ha ez így van, akkor ceteris paribus meg kellene venni a Tesla esést is - írtuk pénteken.
Úgy tűnik, hogy a kisbefektetők is erre a következtetésre jutottak, hiszen rohantak megvenni az esést, nem is akárhogyan.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!