export

2016. február 06. 16:00 | Portfolio

Tényleg csak összeszerelő-műhely Magyarország?

A magyar autóipar hazai hozzáadott értéke az autóipari exporton belül nagyon alacsony, mindössze 39%, amivel a vizsgált öt ország közül az utolsó helyen állunk, mutat rá a Morgan Stanley elemzése. A lista másik végén Románia helyezkedik el, ahol ez az arány közel kétszer akkora, 75%.

2016. február 01. 19:46 | MTI, Portfolio

Horror olajár-forgatókönyveket számolgat a Gazprom

Tavaly csaknem 30 százalékkal esett a Gazprom által Európának szánt földgáz átlagára - derült ki hétfői nyilatkozatokból. Azt is megtudtuk, hogy az orosz gázipari óriás most már 25, illetve 20 dolláros olajár-forgatókönyvek mellett számolja végig, hogy mi történne pénzügyileg. Az gázárak ugyanis időbeli késleltetéssel az olajárakat követik, amelyek mostanában hatalmas mélyrepülést mutatnak és az idénre tervezett 50 dolláros szintnél egyelőre sokkal alacsonyabb szinteken mozognak.

2016. január 28. 12:57 | MTI, Portfolio

Zavarja a cseheket a túl sok EU-s export

Nyugtalanítja a cseh kormányt, hogy folyamatosan emelkedik az Európai Unióba irányuló kivitel aránya, holott az állam az export diverzifikálására törekszik - jelentette ki Jan Mládek cseh gazdasági miniszter csütörtökön Prágában a legnagyobb cseh exportőrök találkozóján.

2016. január 08. 09:00 | Portfolio

Közeleg a külkereskedelmi mérleg újabb történelmi rekordja

Novemberben is szép többlet halmozódott fel a külkereskedelmi mérlegben, aminek hatására az év első 11 hónapjának aktívuma 7,4 milliárd eurót tett ki. Az év utolsó hónapjával együtt 7,6-7,8 milliárd eurós lehetett a teljes éves szufficit, ami még a megelőző évek nagy számait is jócskán meghaladják.

2015. december 16. 11:15 | Portfolio

Csak minimálisan lassabb pörgést vár jövőre a kínai jegybank

Egy szerdán megjelent kínai jegybanki tanulmány 6,8%-os jövő évi átlagos GDP-növekedést vetít előre, ami csak minimális lassulás lenne az idénre várt 6,9% után - közölte a Reuters. A kínai jegybank összességében továbbra is úgy látja, hogy lefelé irányuló nyomás hat a gazdaságra, de az új infrastruktúra-beruházások segítenek majd és az ingatlan-beruházási folyamatok jövő év második felére stabilizálódhatnak.

2015. december 16. 08:33 | MTI

Jobban pörög a magyar állami bank, mint tervezték

A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) az idén 391 milliárd forint hitelt és hitel jellegű terméket helyez ki - mondta Urbán Zoltán, a bank vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális műsorában.

2015. december 14. 12:57 | Turzó Ádám Pál

Nagy dobásra készül a volt gazdasági miniszter

Ennél a kormánynál nem igazán érnek célba a high-tech digitalizáció üzenetei. A kisebb, tudásgazdag magyar cégek támogatására lenne szükség egy újabb autógyár vagy gumigyár Magyarországra csábítása helyett - véli Kóka János volt gazdasági miniszter, a mobilfizetési megoldásokat fejlesztő Cellum Zrt. elnök-vezérigazgatója. Szerinte az Internetkon csak egy kommunikációs menekülőpálya, Budapestből pedig soha nem lesz startup főváros, de például a kormány gazdaságdiplomáciája jól működik, és a keleti nyitás sem egy üres szlogen. Kóka azt üzeni Szijjártónak, hogy ha lehet, ne erőltesse a képzett munkaerőt elszívó shared service központok Magyarországra vonzását. A Cellum milliárdos nagyságrendű forrásbevonásra készül, amiből elsősorban Kelet-Ázsiában terjeszkednek, illetve egy új nemzetközi átutalási megoldás fejlesztésén dolgoznak. A szakembert a Bitcoinról is megkérdeztük, és megosztotta velünk vízióját a jővő mobilfizetéséről is.

2015. december 09. 08:45 | MTI, Portfolio

Most aggódjunk Németországért, vagy sem?

Októberben a vártnál jelentősebben csökkent a német kivitel és behozatal szeptemberrel összevetve, ami azt jelzi, hogy Európa legerősebb gazdaságát is befolyásolja a kínai és a más feltörekvő országok gazdasági növekedésének lassulása.

2015. december 08. 07:10 | MTI

Megint pocsék számok jöttek Kínából

A kínai export a vártnál nagyobb mértékben, 6,8 százalékkal, míg az import a vártnál alacsonyabb mértékben, 8,7 százalékkal csökkent éves összehasonlításban a kedden nyilvánosságra hozott novemberi statisztikai adatok szerint.

2015. november 09. 09:15 | Portfolio

Csak a szokásos gigatöbblet

Szeptemberben az előzetes adatok szerint 814 millió euró többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben. Az óriási szufficit ősz eleji szezonális sajátosság, a legutóbbi két évben például ennél is magasabb számot közölt a KSH. Az exportunk csúcsközelben stagnál.

2015. november 09. 08:46 | Portfolio

Még nem látszik a VW-botrány a német exportadatokon

Az augusztusi intenzív csökkenés után szeptemberben mind a német export, mind az import szépen emelkedett - közölte ma reggel a német statisztikai hivatal. Ennek ellenére összességében a harmadik negyedév nem sikerülhetett valami fényesre a német GDP tekintetében, amelyről egyébként az adatokat pénteken kapjuk majd. A hétvégén Kínában már az októberi külkereskedelmi statisztikákat is közzétették, az import adat különösen gyászosra sikeredett a külpiaci kereslet gyengélkedése miatt.

2015. november 03. 15:10 | Portfolio

Melyik cégekre lőjön a magyar kormány?

Az erősebb, a külpiacokon rendszeresen megjelenő mintegy 1000 magyar céget kellene erősebben támogatni - értett egyet a Vállalati Növekedés konferenciánk első panelbeszélgetés keretében Horváth Miklós, a Magyar Export Szövetség elnöke és Chikán Attila, a BCE Versenyképességi Kutató Központ igazgatója. Ducsai-Oláh Zsanet, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója szintén megemlítette a kerek ezres számot úgy, hogy ilyen volumenben érkeztek a világ minden tájáról megkeresések ületi befektetési tervvel kapcsolatban. Sass Magdolna, az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa egy 5+1 szempontrendszerű keretet hangsúlyozott arra, hogy melyek a közös jellemzők a sikeres, felemelkedő országokra, Dirk Wölfer, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs osztályvezetője a kedvező és kedvezőtlen friss német vállalati hangokat és véleményeket tolmácsolta.

2015. október 20. 12:36 | Portfolio

Akár jól is kijöhetnek a magyar cégek a Volkswagen-botrányból

A Volkswagen-botrány miatt a magyar gazdaság teljesítménye akár 1-1,5 százalékkal is visszaeshet a következő évben. A magyar beszállítók kitettsége a német autóipari vállalatok felé nagyon magas, sok magyar kis- és középvállalkozás léte kerülhet veszélybe. Az Export Kooperáció szakértői szerint ugyanakkor a botrány hosszútávon akár kedvező hatást is gyakorolhat a magyar vállalkozói környezetre: a cégeknek a fejlődés érdekében ideje diverzifikálni tevékenységeiket, a finanszírozás rendezésével és a fejlesztések optimalizálásával ez akár sikerülhet is.

2015. október 09. 09:00 | Portfolio

Csak a szokásos újabb rekord a külkereskedelemben

A 2015. augusztusi export és import euróban számított értéke egyaránt 6,2%-kal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A külkereskedelmi többletünk így 459 millió euró volt, kicsivel meghaladja az előző évit. Ezzel egyébként új történelmi csúcson is áll az augusztusi, illetve az év elejétől halmozott áruforgalmi aktívum.

2015. október 01. 12:05 | Portfolio

Így nyerhet a céged az exportpiacon

Gyors átrendeződést élünk át a világkereskedelem színterén, az igények és kockázatok a régiek, de van rájuk megoldás. Hatfaludi Balázs, a Citibank vállalati kereskedelemfinanszírozás vezetőjét kérdeztük az anyavállalatok szerepvállalásáról és az elmúlt évtizedek világkereskedelmi változásairól.

2015. szeptember 08. 16:32 | Portfolio

Eximbank: segítik az exportőrök külpiacra lépését a friss változások

Számos ponton módosultak 2015. augusztus 31-től az Eximbankra és a MEHIB-re vonatkozó kormányrendeletek, amelyek célja, hogy tovább segítsék a hazai exportőrök hatékony külpiacra lépési lehetőségeit. Ennek egyik legfontosabb csatornája az, hogy az Eximbank immár a pénzügyi vállalkozások részére is nyújthat közvetlenül refinanszírozást - hívja fel a változtatásokkal kapcsolatban kiadott közleményében a figyelmet az Eximbank.

2015. szeptember 08. 07:24 | Portfolio

Itt az újabb kínai rossz hír

Az export kicsivel a várakozástól elmaradóan, az import viszont azt jóval meghaladva esett augusztusban Kínában. A gyenge külkereskedelmi dinamika tovább növeli az aggodalmakat a világ második legnagyobb gazdaságának egészségével kapcsolatban - értékeli a számokat a Reuters.

Részletes keresés