Kedden meghallgatást tart két magyar ügyben is a Költségvetési Ellenőrző Bizottság: az EP-képviselők kérdéseket tesznek fel a vállalatokkal szembeni megkülönböztető intézkedések hatásáról, valamint az Európai Bizottság és az OLAF képviselőivel egyeztetnek a magyarországi kiküldetésről, amelyet a helyzet indokol. Az Európai Parlament szakbizottsága a közeli jövőben egy magyarországi feltárólátogatást is tervez.
Az EU újraindítja a digitális adóról szóló tárgyalásokat, ha a digitális multik, mint a Facebook, a Google vagy az Apple megadóztatásáról szóló globális megállapodás kudarcot vall - figyelmeztetett Zbynek Stanjura, az EU soros elnökségét betöltő Cseh Köztársaság pénzügyminisztere az FT cikke szerint.
Még ha igaz lenne is, hogy a multik a megtermelt vállalati jövedelem nem kis részét kimenekítik az országból, van a mérlegnek egy másik serpenyője: a munkavállalóik által megkeresett és zömmel itthon elköltött, a hazai szektorénál magasabb bér. A cikk alapjául szolgáló tanulmány rámutat arra, hogy a magas bér mögött többlettudás (is) áll, ami ráadásul a multik elhagyása után, a hazai szektorban is értékesül. Sőt, ha kis mértékben is, de a (részben) hordozható tudás még a multit sosem látott új munkatársak keresetét is növelheti.
Nagykanizsán nyitotta meg nemzetközi szinten legnagyobb gyártóüzemét az ipari professzionális tisztítógépeket gyártó dán Nilfisk, amely mára a város három legnagyobb munkaadója közé tartozik.
Kétszáz embernek ad munkát épülő salgótarjáni üzemében a dél-koreai Bumchun Precision nevű cég, a beruházás értéke 41 millió euró, mintegy 13,3 milliárd forint - jelentették be a nógrádi megyeszékhelyen szerdán tartott sajtótájékoztatón.
A japán tulajdonú Toray Industries Hungary Kft. lítium akkumulátorokhoz használt szeparátor filmet előállító üzemet épít 127 milliárd forintos ráfordítással Nyergesújfalun - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az új gyár helyszínén.
Litvánia lesz az első piac, ahol a Revolut teszteli és elindítja jelzálog termékeit.
Már most is vannak esetek.
Borzalmas pusztítást vitt véghez.
Lehet, hogy saját játékában verik meg Putyint az ukránok.
Csak az ötévesre volt elég kereslet.
Nem biztos, hogy mindenki örülni fog neki.
A háború kezdete óta nem találkozott az ukrán és az orosz vezető.
Az OTP lehet a nap nyertese?
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.