
Egy utazónak sem kell attól tartania, hogy a már lefoglalt és kifizetett nyaralásának ára jelentősen nőni fog, mert az utazási irodák általános szerződési feltételei szigorúan szabályozzák az áremelés lehetőségét. A magánutakra – amennyiben a szállásfoglalás a nagyobb közvetítő portálokon keresztül történik – az utólagos áremelés szintén nem lehetséges, igaz nem ritka, hogy a szállásadó inkább felmondja a foglalást, mert abban bízik, hogy jóval többért tudja kiadni másnak az ingatlant.
Míg az all inclusive szállodai szolgáltatásokban gyakorlatilag az étkezéstől a strandolási lehetőségekig minden beletartozik, különösebben nem kell másra költeni a vendégeknek, addig egy magánútnál az éttermek és bármely más szolgáltatás igénybevételénél hatványozottan jelen vannak a gyengén teljesítő forint következményei. Míg egy horvátországi nyaralás során nem csak az általános inflációval és a kuna-forint árfolyam tágulásával kell számolni, hanem nominálisan is akár 30%-ot emelkedtek az árak. Míg az év elején egy kuna 49 forintot ért, addig július elejére az árfolyam látványosan megnőtt, és jelenleg már 54 forintot kell adni egy kunáért.
Bár a forint jelenleg a világ egyik legrosszabbul teljesítő valutája, vannak még olyan régiós fizetőeszközök, amelyekkel szemben jóval kevésbé gyengült, mint az euróval, dollárral vagy a már említett kunával szemben. A Portfolio megnézte, hogy a közeli tengerpartokon melyek azok a desztinációk, amelyek nemzeti valutájával szemben még versenyképes a forint, és még mindig viszonylag jó ár-érték aránnyal lehet az országba utazni.
6+1 tengerparti tipp a magyar pénztárcához
Montenegró
Az ország az Európai Bizottság engedélyével eurót használ, ezért az árfolyamból adódó „veszteség” elkerülhetetlen, mindazonáltal a szállások és a szolgáltatások olcsóbbak a horvátországi desztinációknál, igaz a felsőkategóriás szállodákból csak kevesebb található az országban. Az infláció értéke majdnem megegyezik a magyarral, 11,7%, így a drágulás mértéke nem lesz szokatlan a magyar szemnek.
Kis területe ellenére rendkívül változatos turisztikai látványosságokat nyújt, a tengerpartokon kívül számos nemzeti park, kolostor és a Balkán legmagasabb hegycsúcsai is itt találhatók. Montenegrónak most kifejezetten fontosak a turisztikai bevételek, mivel óriási problémát okoz számukra az orosz tőke destabilizálódása, hiszen a montenegrói tengerparton épült és épülő szállodák nagy része orosz tulajdonú vagy résztulajdonú. A tavalyi évben Oroszország volt a legnagyobb külföldi befektető Montenegróban mintegy 164 millió euróval, ami a teljes külföldi befektetések majdnem egyötödét jelentette. A magyar vállalatok egyik hagyományos nyugat-balkáni befektetési célpontjaként van magyar érdekeltségű hotel is, a Herceg-Noviban található szálloda a Hunguest hotellánc tulajdona. Ez persze nem azt jelenti, hogy ide forintalapon is lehet foglalni, de legalább a személyzet egy része magyarul is beszél.

„Az európai országokkal euróban, az észak-afrikaiakkal pedig jellemzően dollárban állapodnak meg az utazási irodák, így az árfolyamváltozás közvetlenül nem érinti a hazai utazókat. A lekötött utazások esetén az általános szerződési feltételeiket szabályozó kormányrendelet lehetőséget ad az irodáknak arra, hogy az előzetesen leszerződött árat maximum 8 százalékkal emeljék meg, legfeljebb az utazás időpontja előtt 20 nappal.” – mondta el a Portfolio-nak Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke. „Ezt a legtöbb cég meg is teszi, az infláció és a gyenge forint miatt nincs más választásuk" Hozzátette:
A szektor a pandémiás időszak miatt amúgy is rendkívül nehéz helyzetben van, így most a szereplőket újabb – a létüket rendkívül megnehezítő – kihívásokkal kell szembenézniük
Albánia
Albánia 10 évvel ezelőtt még Európa egyik legszegényebb országának számított, mára azonban -főleg a külföldi tőkének köszönhetően - óriási fejlődésen ment keresztül. A tengerpartokon már rég nem a szeméthalmok és öszvérfogatok a jellemzők, a luxuszállodák egymás után nőnek ki a földből. A török tőke erőteljesen jelen van az országban.
Tengerpartja változatos, míg északi részén a klasszikus adriai életérzést adja, csak homokos strandokkal, addig a Görögországhoz közelebbi, déli részén inkább a korfuihoz hasonló természeti adottságokkal, kavicsos, de kristálytiszta vizű strandokkal találkozni. Az árak jellemzően mind északi, mind déli szomszédaiénál, de a magyarországiaknál is jóval konszolidáltabbak. Ez még úgy is érvényes, hogy az albán nemzeti valuta, a lek január óta csak 1.9%-ot romlott az euróhoz képest, amely közel 10 százalékponttal kevesebb mint a forint 11 százalékos zuhanása, vagyis a magyar és albán fizetőeszköz közötti árfolyamrés nagyot nyílt az elmúlt időszakban. Az infláció mértéke a 7,5%-ot közelíti, amely szintén jelentősen elmarad a magyar 11,7 százalékos értéktől, így talán az árnövekedés sem olyan drasztikus az országban, mint itthon.

Az országba autóval eljutni kissé nehézkes, akár 12 óra is lehet, ráadásul az autópálya-infrastruktúra még mindig elég hiányos. Budapestről viszont heti két repülőjárat is indul Tiranába.
„A charterjáratok rendkívül felértékelődtek az utazók körében, mert kiszámítható közlekedési megoldást jelentenek; senki sem szeretne a nyaralásából napokat különböző európai repülőterek kávézóiban tölteni”- mondta Molnár Judit.
Bulgária
A bolgár leva a háború kitörése után sem gyengült az euróhoz képest, hiszen 2002 óta a közös fizetőeszközhöz van kötve. Míg januárban körülbelül 180 forintot kellett fizetni egy leváért, addig júliusban már közel 210-et, amely jelentős gyengülést jelent. Bulgária 2020 óta az euró előszobájának tekinthető ERM II rendszer tagja, és nagy rá az esély, hogy Horvátország után Bulgária vezetheti be következőként az eurót. A pénzügyi egyensúly megtartásához elengedhetetlenek számukra a turisztikából érkező bevételek, Oroszország ráadásul az elsők között zárta el az országba irányuló gázcsapokat, nehéz gazdasági helyzetbe hozva az országot, amely erős 15,6%-os inflációs hatás alá került. Az erős leva és a gyors drágulás nem kedvez az alacsony árszintet kereső turistáknak, igaz még mindig jóval olcsóbb, mint az Adriai tengerpart strandjai. A magyarok - elsősorban társas utazások keretében - eddig is szívesen látogattak a hosszú homokos tengerpartjáról híres Napospartra és Neszerbárba, a szállodák és az infrastruktúra kifejezetten jónak számítanak, és jelentősen olcsóbb szinte minden európai tengerpartnál.
Törökország
Bulgáriánál jelenleg egyetlen olcsóbb, és ár-érték arányban kitűnő üdülőhely van Európában, ez Törökország. Kevés olyan nemzeti valuta van, amely rosszabbul teljesít, mint a forint, de a török líra ezek közé tartozik: egy év alatt közel 90%-kal gyengült a dollárral szemben Az infláció mértéke is rekordmagas, az utóbbi hónapokban elérte a 70%-ot. Az unortodox fiskális és monetáris politikának köszönhető zuhanásnak egyedül a lírában felvehető vállalati hitelek korlátozása vetett véget.
A líra szinte az egyetlen olyan deviza, amellyel szemben a magyar fizetőeszköz érdemben nem gyengült, január óta 21-25 forint között kell fizetni egy líráért.
Törökország a régióban kiemelkedő minőségű szállodai szolgáltatásokat nyújt, a hagyományosan erős ukrán és orosz turista-forgalom viszont várhatóan elmarad a korábbi évektől. A tényezők együttese kifejezetten kedvező desztinációvá teszi az országot, amely a pénzügyi folyamatoknak köszönhetően Európa legolcsóbb tengerpartjává vált.
Észak-Afrika (Tunézia és Egyiptom)
Ha az elkötelezett utazó már vállalta a repülési káosz kockázatát, akár déli irányba is fordulhat. Aligha indulnak el sokan Magyarországról magánúton Észak-Afrikába, jellemzően szervezett turistautak keretében jutnak el az utazók a kontinensre. Az utazási irodák általában dollárban kötnek szerződést a külföldi partnerekkel, így az árfolyamingadozás itt is kevéssé befolyásolja a lefoglalt utak árait (a korábban említett 8%-os emelés lehetőségén kívül). A különböző szolgáltatások és az általános árszínvonalban azonban már nagyobbak lehetnek a különbségek, bár az egyiptomi font egészen március közepéig stabilan tartotta a dollárral szembeni körülbelül 15 fontos árfolyamot, március 20-án beszakadt a fizetőeszköz, és majdnem elérte a 19 fontos tartományt. Az egyiptomi infláció mértéke a legrosszabbul teljesítő európai országokéhoz hasonló, 13% körüli, amely a pénzromlással karöltve visszafoghatja a fogyasztást. A tunéziai dinár már jobban tartja magát, a januári 2,9-es dollár árfolyamról csupán 3,2-re gyengült.
Az infláció hónapról hónapra növekszik, de még mindig „csak” 8% körüli, amelyre több európai ország is csettintve mondana igent.
Bár a politikai helyzet volt már mindkét országban stabilabb, de elemi érdekük, hogy a bizalom helyreálljon, a turisztikai bevételek nőjenek, ezért nagyon vigyáznak, hogy a különböző konfliktusokból semmit ne érzékeljenek az odalátogatók. Egyiptom az európai utazó számára is olcsón nyújt tengerparti luxust a versenytársaihoz képest, de a Nílus vagy a piramisok egyéb kulturális programokat is kínálnak.

„Aki megfizethető árú luxusra vágyik, annak mindenképpen Törökországot vagy Egyiptomot ajánlom, utóbbi talán a globális turizmus egyik ékkövének is tekinthető. Aki magánútra menne, annak ár-érték arányban Albánia lehet a legjobb választás” - mondta el Molnár Judit.
+1 Grúzia
Grúzia - Albániához hasonlóan - óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, kifejezetten vonzó célpont lehet az átlagosnál kissé kalandvágyóbbak számára. A helyi fizetőszköz, a lari, azon kevés valuták között van, amely a háború ellenére egy márciusi mélypontot követően visszaerősödött a dollárral szemben, július végén körülbelül 3 larit kell adni egy dollárért. Az infláció 1 százalékponttal magasabb a magyarnál, 12,8 százalék, a valuta erősödésével párhuzamosan – a pénzügyi logika szerint – konszolidáltabb áremelkedésekhez vezet. Az általános árszínvonal messze elmarad bármely európai országétól, és rendkívül változatos látnivalókat kínál az utazók számára.

Egyszerre található itt homokos tengerpart, havas hegycsúcsok, kanyonok, szubtrópusi gyümölcsök, többezer éves borkészítési hagyományok, kolostorok és fantasztikus gasztronómiai élmények. A távolság miatt a repülés ajánlott, de Budapestről hetente kétszer megy menetrendszerű járat Kutaiszibe, ahonnan csak egy óra a tengerpart.
Címlapkép és fotók: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Trump megfenyegette Iránt - Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Trump összehívta a Nemzetbiztonsági Tanácsot - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Trumpék bekeményítenek Iránnal szemben, rákapcsolt a dollár, esik a forint
404 közelében az euró.
Aranylázban a jegybankok, és a vásárlásoknak még nincs vége
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Az amerikai hadsereg már készül Trump Iránnal kapcsolatos döntésére
Már nem kizárt már az USA bevonódása az Irán elleni háborúba.
Halálos balesetek miatt Citroeneket vonnak ki a forgalomból Franciaországban
A légzsákokkal van probléma.
Elfogták a solymári bankrablási kísérlet gyanúsítottját
A bank 1 millió forintot ajánlott fel a rendőrségnek.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Legyünk optimisták!
A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen