Előfizetői tartalom

Pengeélen táncolunk a koronavírus-járvány miatt, okosan kell navigálni

A helyzet példátlan és leginkább háborús időszakokhoz hasonlít - vélekedett az aktuális járványügyi folyamatokról Ficzere Andrea a Portfolio-nak adott interjújában. A Magyar Kórházszövetség elnöke a kilátásokkal kapcsolatban arra mutatott rá, hogy miközben a fő cél a tömeges fertőzés elkerülése - amire az ellátórendszer felkészült a tömeges ágyfelszabadítással -, addig a más okok miatt egyre nagyobb számban ellátásra szoruló betegeket is kezelnie kell a kórházaknak, a május 4-én elindult, egészségügyet is érintő fokozatos enyhítés keretében. Ezért mondja azt, hogy a rendszer pengeélen táncol. Meglátása szerint éppen emiatt nem is lehet a kórházi ágyak csökkentésével számolni. Az intézményvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a most nem fogadott, vagy elküldött betegek előbb vagy utóbb vissza fognak térni az állami egészségügyi ellátórendszerbe, és sokan rosszabb állapotban kerülnek be az intézményekbe, emiatt pedig kisebb eséllyel, esetleg rosszabb kimenetellel tudjuk őket gyógyítani.

Az ellátórendszer és az egészségügyi dolgozók a jelenlegi járványügyi helyzetben minden bizonnyal erőn felül teljesítenek, de mindezek megbeszélése előtt szeretnék Cserháti Péter leváltásáról, a Magyar Kórházszövetség reakciójáról, valamint arról kérdezni, miért nem látunk jelenleg nagyobb aktivitást az MKSZ részéről a járványügyi helyzettel kapcsolatban.

A jelenlegi helyzet példátlan és leginkább háborús időszakokhoz hasonlít.

Egy ilyen szituációban nem a szereplésen, illetve a kérdés nélküli véleményalkotáson van a hangsúly. Most az a legfontosabb, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a lehető legkisebb sérüléssel átvészeljük ezt a korábban elképzelhetetlennek tartott időszakot, a veszély elmúltával pedig majd levonjuk a tanulságokat. Meglátásom szerint ilyenkor az összezárás az egyetlen követhető magatartás, hiszen csak közösen tudjuk hatékonyan kezelni a helyzetet. A kórházi vezetők – így az elnökség tagjai is – az ellátással és az ellátás szervezésével voltak elfoglalva. Meghatározott menetrend szerint, az operatív törzs irányítása alatt haladt az ellátórendszer átalakítása, amely folyamatban minden intézményvezető tette a dolgát. Ugyanakkor egy ilyen nehéz időszakban különösen vigyáznunk kell az értékeinkre. A Magyar Kórházszövetség elnöksége az ágazat egyik legfontosabb szereplőjének tartja Cserháti Pétert, és az új funkciói szerencsére garanciát jelentenek arra, hogy folytathatjuk a közös munkát.

Miről szól a cikk?

  • A Magyar Kórházszövetség elnöke értékelte a koronavírus miatti ágyfelszabadítás folyamatát.
  • De van olyan beteg, akiért aggódik.
  • Kifejti véleményét az egészségügy fokozatos újraindításáról is.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés