Októberben már 21% felett volt az infláció, az előrejelzések pedig nem azt vetíti előre, hogy már láttuk volna a magyar gazdaságban a fogyasztói árindex csúcsát. A cégek teherviselőképessége is véges a többszöröződő energiaárak miatt, emiatt felvetődött az elmúlt hónapokban, hogy az eddigi gyakorlattal szemben nem egyszeri, hanem a terhek szempontjából elosztott, januári és júliusi béremelésben állapodjanak meg egymással a munkáltatók és a munkavállalók. Először Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszélt arról nyilvánosan, hogy jövőre ne egyszer, hanem kétszer emelkedjenek a bérek.
A Portfolio megkeresésére Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke úgy reagált, hogy ő már 3 hónappal korábban előállt egy hasonló javaslattal, mert már akkor érzékelhető volt, hogy egy rendkívül bonyolult gazdasági helyzet kezd kialakulni. "Nagyon nagy a bizonytalanság. Nem tudjuk, hogy mi történik a világban jövőre" - mondta Rolek Ferenc. Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke megkeresésünkre viszont úgy nyilatkozott, hogy ők a maguk részéről nem szeretnének ilyen megállapodást kötni.
Megkérdeztük az MGYOSZ mellett a másik nagy munkáltatói szervezetet, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségét is a kétlépcsős emelés kapcsán. Perlusz László, a VOSZ főtitkára azt mondta, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumában, ahol a bértárgyalások folynak, már szintén felmerült a kétszeri emelés témája.
Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés
2 223 Ft / hónap
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái