Ambiciózus cél
Ötszázezer fővel kellene növelni a foglalkoztatottak számát – mondta Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter az MKIK rendezvényén. Szerinte egyrészt gazdasági migrációval, másrészt az inaktívak bevonásával lehetne növelni a dolgozók számát. A miniszter szavait Orbán Viktor miniszterelnök részletesen kibontotta. Szerinte Magyarországnak a következő 1-2 évben szüksége lesz 500 ezer új dolgozóra. Elsődlegesen belső tartalékokról beszélt, de nem a közfoglalkoztatottakra gondolt, hiszen szavai alapján ebben már nincs tartalék.

A miniszterelnök szeretné, ha Kelet-Magyarországon is alacsony lenne a munkanélküliség, vagyis könnyen lehet, hogy új beruházásokra gondol, amelyek az ország ezen részében telepednének meg. Orbán Viktor utalt arra is, hogy a térségbeli országok magyarlakta területeiről szeretnének még munkaerőt az országba csábítani.
A hazai demográfiai folyamatokban egyébként már eddig is fontos szerepet játszott a migráció, ami az elmúlt években érdemben csökkentette a természetes fogyást, ráadásul minden bizonnyal zömében munkavállalási korú népességgel.
Miről szól a cikk?
- 500 ezer munkavállalót keres a kabinet
- Van-e ekkora tartalék itthon?
- Mi a helyzet a nyugdíjasokkal, tanulókkal?
- Jönnek-e külföldről munkavállalók?
- Kiket lehetne még bevonni a munkapiacra?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!