Portfolio signature

Többmillió nyugdíjas örülhet a mai bejelentésnek - De mire is lesz elég?

Hatalmas várakozás közepette csütörtökön kiderült, hogy a kormány novemberben pontosan mennyivel is egészíti ki a nyugdíjakat. Az államnak idén összesen legalább 190 milliárd forintjába kerülő 3,1%-os nyugdíjkorrekcióban 2,5 millió ember részesül, akik közül 2 millióan nyugdíjasok. Farkas András nyugdíjszakértő ennél valamivel magasabb kiegészítést várt előzetesen, szerinte a jelenlegi költségvetési helyzetben örülni lehet annak is, hogy az állami büdzsé ezt az összeget előteremtette. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugdíjemelés rendszere továbbra sem méltányos. A kormány új döntése nem segít érdemben a kisnyugdíjasoknak.

Az elmúlt hetekben már érezhető volt, hogy a nyugdíjasok nagyon várják a kormány bejelentését a nyugdíjkompenzációval kapcsolatban, ami törvényileg jár számukra. A mostani várakozások szerint ugyanis az év elején látott 15%-os nyugdíjemelési mértéknél magasabb lesz az egész éves infláció, főleg a nyugdíjas infláció.

Farkas András nyugdíjszakértő, a Portfolio rendszeres külsős szerzője előzetesen azzal kalkulált, hogy valahol 19-19,1% körül lesz idén az egész éves átlagos nyugdíjas infláció. Ez alapján pedig a NyugdíjGuru News alapítója 3,6%-os kiegészítő emelést várt (matematikailag így adódik a képlet: 1,15*1,036).

A paraméterek

Ehhez képest érkezett a kormány bejelentése csütörtökön két lépcsőben: elsőként Orbán Viktor ismertette a kormány döntését egy rövid videóban, majd Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón. Mindezek alapján a következő paramétereket ismerjük:

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést! Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat! Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!

További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés