Portfolio signature

Hatalmas fordulat: most akkor emelkednek még idén a bérek vagy mégsem?

Bár a kormánypárti frakciószövetség kommunikációs igazgatója végleges bérmegállapodásról posztolt Facebook-oldalán, és a kormány foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára is elfogadhatónak nevezte a decemberi, előrehozott fizetésemeléseket, a Portfolio információi szerint még nem "ütötték le" a felek az alkut. Ezt erősíti meg az is, hogy Hollik István később feltételes módúvá változtatta meg Facebook-posztját (a minimálbér kapcsán az "emelkedik" szót lecserélte arra, hogy "emelkedhet"). Azt, hogy még nincs végleges megegyezés, jelzi, hogy az egyik legnagyobb munkáltatói szervezet például nem szeretné a garantált bérminimum kétszámjegyű emelését, főleg nem akkor, ha a harmadik negyedévben nem ért véget a magyar gazdaság teljesítményének csökkenése. Ez az információ viszont csak hetek múlva derül ki.

Még idén 15 százalékkal emelkedik a minimálbér – posztolta közösségi oldalán Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója. Igaz, azt nem írta oda, hogy a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal emelkedne. Sőt, a posztja azt sem tartalmazza, hogy a béremelések már december 1-től életbe lépnének.

Később pedig az "emelkedik" szót arra cserélte a bejegyzésében, hogy "emelkedhet". Vagyis a hivatalos közlését feltételessé tette.

Mint ahogy a Portfolio korábban beszámolt róla, az év végi nettó 100 ezer forintos, adó- és járulékmentes bérkifizetési lehetőséget a kormány elutasította. Ezt Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár egy napokban tett nyilatkozatában megerősítette. Úgy tűnik viszont, hogy kormányzati részről támogatnának egy előrehozott béremelést a minimálbérek és a garantált bérminimum esetében. Bár erre még sosem volt példa, úgy tűnik, hogy december 1-től a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedhet. Az viszont még nem dőlt el véglegesen, hogy milyen mértékben.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés