Portfolio signature

Már most kisiklott a kormány legfontosabb 2024-es terve

Az idén májusban beterjesztett, majd júliusban megszavazott 2024-es költségvetés egyre kevésbé tükrözi a magyar valóságot. A sokadszorra felborult 2023-as költségvetés ugyanis megpecsételi a jövő évi büdzsé bázisát: rosszabb makrogazdasági pálya, elmaradó áfabevételek, magasabb nyugdíj- és kamatkiadások. Mindezek következtében szinte biztosra vehető, hogy ezen paraméterek mellett a 2,9%-os hiánycélt a kormány nem tudja teljesíteni.

Ismerős folyamatok

Déjà vu érzésünk lehet a költségvetési folyamatokat illetően, a történelem mintha ismételné önmagát, alig egy év elteltével. A jövő évi költségvetés helyzetének megítéléséhez ugyanis elég csak felidézni az idei költségvetés fordulatokban gazdag szétcsúszását:

  1. A 2023-as büdzsét 2022 nyarán "véste kőbe" a parlament a kormány előterjesztésére,
  2. de már 2022 decemberében alapjaiban írta újra azt rendeleti úton,
  3. majd fogadta el a parlament újra idén tavasszal a nagyban módosított változatot, miután nyilvánvalóvá vált a kormány számára is a tervek tarthatatlansága.
  4. Idén nyárra pedig világossá vált, hogy még ezek a módosított tervek is túlságosan optimisták voltak,
  5. októberben pedig bekövetkezett az, amire az idei költségvetés elcsúszása miatt számítani lehetett: a kormány megemelte a 2023-as hiánycélt, a GDP arányában 3,9%-ról 5,2%-ra.
  6. Mostanra pedig már inkább az a fő kérdés, hogy mennyivel lesz 5,2% felett az idei deficit mértéke.

A 2024-es költségvetés a fenti fejlődési folyamat legelején jár egyelőre, az elmúlt hónapok sorozatos kellemetlen költségvetési fejleményei alapján azonban már most megállapítható, hogy hasonló sors várhat a jövő évi büdzsére is. Azzal a különbséggel, hogy a kormány jól láthatóan most nem érzi annak a szükségességét, hogy még az idei év vége előtt újra kellene szabnia a 2024-es büdzsét.

Vagyis a kormány, és ezen keresztül az egész ország, valamint minden gazdasági szereplő

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés