Már hetek óta látszik, hogy a magyar gazdaság egészen más pályán halad, mint ahogy azt a tavalyi év végén látták a kormány, a vállalatok, illetve a munkavállalók képviselői. A gyors bérdinamikát rögzítő, 3 éves egyezség arra a makrogazdaásgi feltevésre épült, amely szerint idén 3% felett nő a GDP, ma viszont már az a valószínű, hogy a növekedés inkább az 1%-hoz lesz közel. A vállalatok és a munkavállalók képviselői a Portfiolio-nak nyilatkozva elmondták, hogy mindezek miatt ősszel vélhetően újra kell tárgyalni a béralkunak a minimálbérről szóló részét.
Ezt a kihívást már a kormány is láthatja, hiszen Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn már a minimálbér újratárgyalásának a lehetőségéről beszélt, bár a kabinet továbbra is 2,5%-os GDP-növekedéssel számol. Ez alapján pedig nem kell újratárgyalni a béralkut, mert alig tér el a tavalyi prognózistól az NGM mostani előrejelzése.
A VKF által elfogadott gazdasági előrejelzés (2025-2027) | |||
Tárgyév | Bruttó átlagkereset növekedése (%) | GDP növekedése (%) | Infláció (%) |
2025 | 8,7 | 3,4 | 3,2 |
2026 | 7,6 | 4,1 | 3 |
2027 | 7,4 | 4,3 | 3 |
Forrás: VKF |
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a VKF-tárgyalásokon a felek számításba vették annak lehetőségét is, hogy a fenti mutatók alakulását jelentős mértékben befolyásolhatják a soron következő évek európai gazdasági és világgazdasági eseményei is. Ezen helyzet kezelése céljából rögzítették a felek, hogy
Amire választ kaphat cikkünkben:
- Milyen 3 éves bérmegállapodás van jelenleg érvényben?
- Milyen tényezők befolyásolják a bérmegállapodást?
- Össze kell-e újra ülnie a tanácsnak?
- Mi a helyzet a bérminimummal (szakmunkás minimálbér)?
- Mennyivel nő a minimálbér, ha végül nem lenne új megállapodás?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!