Csúnya vége lehet, ha egy kulcsfontosságú témában nem tudnak kiegyezni az uniós tagállamok

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A középtávú klímacélkitűzés jelentősége

A középtávú klímacél kijelölése rendkívül fontos az ipari és pénzügyi szereplők számára, akik gyakran több évtizedes időtávban gondolkodnak. Beruházásaik, technológiaválasztásaik és stratégiáik hosszú időre meghatározhatják a kibocsátási pályát, ezért számukra elengedhetetlen, hogy világosan lássák, merre tart az uniós klímapolitika. A kiszámítható, jogilag rögzített köztes célok és a hozzájuk illesztett tagállami NEKT-pályák olyan referenciapontok, amelyekhez igazítani tudják döntéseiket.

Ezzel szemben a szabályozási bizonytalanság, a jogszabályok visszavonása vagy felpuhítása

növeli a kockázatot, rontja a tervezhetőséget és visszaveti a beruházói bizalmat.

A középtávú célkitűzés jogi jelentőségét 2024-ben az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélete is megerősítette a KlimaSeniorinnen kontra Svájc ügyben. Az ítélet kimondta, hogy az államoknak hatékony védelmet kell nyújtaniuk a klímaváltozás súlyos hatásaival szemben, amelyhez világos és ellenőrizhető kibocsátási pályák szükségesek. Az EJEB általános elvként rögzítette, hogy a 2050-re kitűzött klímasemlegesség reális eléréséhez az államoknak azonnali lépéseket kell tenniük, valamint a 2050-ig tartó időszakra megfelelő, számszerűsített köztes célok kijelölése szükséges. 

A végleges NEKT-ekről szóló, 2025. május 28-án megjelent bizottsági közlemény szerint a nemzeti tervek kulcsszerepet játszanak abban, hogy a 2030-ig vállalt intézkedések következetesen vezessenek a 2040-re és 2050-re kitűzött klímacélok felé. A Bizottság szerint egy jogilag rögzített 2040-es cél stabil és kiszámítható környezetet teremtene az ipar és a befektetők számára, ezáltal megerősítve a tiszta átmenet irányába mutató üzleti döntéseket.

Az értékelés azt is kiemelte, hogy

a gazdasági növekedés és a dekarbonizáció eddig is együtt haladt az EU-ban,

és a NEKT-ek teljes körű végrehajtása közel viszi az Uniót a 2030-as célhoz. 2023-ra az EU nettó ÜHG-kibocsátása 37%-kal csökkent az 1990-es szinthez képest, miközben a GDP 68%-kal nőtt. A NEKT-értékelés bemutató sajtótájékoztatóján Teresa Ribera, a tiszta, igazságos és versenyképes átmenetért felelős biztos hangsúlyozta: az EU képes teljesíteni az 55%-os kibocsátáscsökkentési célt, és most azon feltételek megteremtésére kell összpontosítani, amelyek lehetővé teszik, hogy 2040-re a 90%-os csökkentés is elérhetővé váljon. 

Hol tart a 2040-es klímacél elfogadása?

2019. december 12-én az Európai Unió stratégiai irányításáért felelős, állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács következtetéseket fogadott el, melyben célul tűzte ki az EU 2050-re megvalósuló klímasemlegességét, összhangban a Párizsi Megállapodás céljaival. Az ezt megelőző napon az Európai Bizottság – jogi kötőerővel nem bíró – közleményt adott ki, kihirdetve az Európai Zöld Megállapodást, ahol szintén megjelent e cél. Egyúttal jelezte, hogy a megvalósítás érdekében 2020 márciusáig javaslatot fog benyújtani egy kötelező éghajlat-politikai jogszabályról. A 2021-ben elfogadott, majd hatályba lépő első Európai Klímarendelet kötelező erővel ruházta fel a klímasemlegességi célkitűzést, emellett rögzítette a 2030-ig elérendő legalább 55%-os nettó kibocsátáscsökkentési célt az 1990-es szinthez képest.

Ugyanakkor nem határozott meg középtávú célszámot,

hanem előírta a Bizottság számára, hogy – hatásvizsgálaton alapuló – javaslatot terjesszen elő egy 2040-re teljesítendő célértékre nézve. E kötelezettségének tett eleget a Bizottság, amikor 2025 júliusában benyújtotta a rendeletet módosító javaslatát, melyben az ÜHG-k 1990-es szintjéhez viszonyítva 90%-os csökkentést irányoz elő 2040-ig. Ezzel a kérdés átkerült a Tanács és az Európai Parlament rendes jogalkotási eljárásába.  

A dán elnökség célja az volt, hogy a 2025. szeptember 18-i Környezetvédelmi Tanácson általános megközelítést érjen el a jogszabályjavaslatról. A szeptemberi Tanácsülés azonban nem hozott áttörést. A tagállami miniszterek sem a 2040-es célszámról, sem az ENSZ felé benyújtandó, 2035-re vonatkozó uniós vállalásról nem tudtak politikai megállapodásra jutni. 

Végül egy nem kötelező szándéknyilatkozat született, amely 2035-re 66,25–72,5%-os csökkentési sávot jelöl ki az 1990-es szinthez képest. Ez egyben azt is jelenti, hogy a részletek és a végleges cél meghatározása csúszik, a dosszié politikai súlya és a tagállami nézetkülönbségek miatt az ügyet a vezetők októberi ülésére emelték. Mindez a cél elfogadásának jelentős elhúzódásával, akár sikertelenségével fenyeget. A Bizottság ugyanakkor jelezte, hogy rövid időn belül szeretné véglegesíteni az uniós álláspontot, és célja, hogy az EU a belémi COP30 előtt benyújtsa a 2035-re vonatkozó, konkrét uniós vállalást (NDC-t). 

A klímacélok végrehajtási korlátai

Az elmúlt hónapok fejleményei azt jelzik, hogy a Zöld Megállapodás végrehajtása egyre nehezebb politikai terepre ér. Kezdetben ez főként az agrárszektorban volt látványos: a Bizottság mezőgazdaságra és élelmiszerekre vonatkozó stratégiai jövőképe a Green Deal célkitűzéseit háttérbe helyezve a szabályozás egyszerűsítésére, a versenyképességre és a gazdák helyzetének javítására helyezi a hangsúlyt, nem pedig a környezeti előírások további szigorítására.

A vita azonban a Zöld Megállapodás további elemeit is érinti. A Bizottság a túlzott adminisztratív terhekre hivatkozva bejelentette arra irányuló szándékát, hogy visszavonja a termékek környezetbarát jellegére vonatkozó zöld állításokról szóló irányelvtervezetet, miközben az ún. Omnibusz egyszerűsítési csomag részeként napirendre került a vállalati fenntarthatósági jelentéstételi kötelezettségek mérséklése is.

Mindez a környezeti és emberi jogi garanciák gyengüléséhez vezethet,

hiszen a könnyítések következtében csupán minden ötödik vállalat lenne köteles környezeti jelentést készíteni. A nagyvállalatok, intézményi befektetők és civil szervezetek továbbá arra figyelmeztetnek, hogy a transzparencia és a fenntarthatósági garanciák gyengítése alááshatja a versenyképességet, a beruházói bizalmat, valamint a hosszú távú fejlődést.

Figyelemre méltó fejlemény, hogy a Bizottság egyáltalán napirendre tűzte egy már beterjesztett irányelvjavaslat visszavonását: ilyen lépés ritkán fordul elő, és általában akkor, ha a jogalkotási folyamat elakad, vagy a formálódó kompromisszum túl távol kerül az eredeti célkitűzéstől. Összességében tehát nem pusztán egyes ágazati szabályok finomhangolása zajlik, hanem a Zöld Megállapodás végrehajtási rendszere áll egészében újragondolás alatt, különösen a tehermegosztás, az átmenet ütemezése és a számonkérhetőség szempontjából. 

Bár a 2040-es klímacél uniós jogalkotási aktus eredménye lesz, a megvalósítás hitelessége nagyrészt azon múlik, milyen tartalmú és mennyire megalapozott NEKT-ekre épül. Az Energiaunió rendelet értelmében minden tagállamnak saját tervben kell bemutatnia, milyen pályán kíván hozzájárulni a közös klímacélokhoz.

Ezek a dokumentumok azonban sokszor inkább a formai megfelelésről tanúskodnak, mint valódi stratégiai iránykijelölésről.

A NEKT-ek az uniós klímapolitika integrált tervezési és koordinációs eszközei, a gyakorlatban ugyanakkor sok esetben nem kapcsolódnak elég szorosan a nemzeti költségvetésekhez, vagy a beruházási és hálózatfejlesztési tervekhez. Jelentős eltérések mutatkoznak a felépítés, az adattartalom, a módszertani megalapozottság és az intézményi felelősségkijelölés terén is, ami nemcsak az összehasonlíthatóságot nehezíti, hanem az uniós szintű értékelések megbízhatóságát is aláássa.

Mindez közvetlenül hat a finanszírozhatóságra: ahol hiányzik a részletes költségvetési és ütemezési háttér, ott a beruházók nagyobb kockázattal számolnak, ez magasabb költségeket, rövidülő szerződéseket és lassuló hálózatfejlesztést eredményezhet. 

A 2030-as pályát kijelölő NEKT-ek ezért nem pusztán adminisztratív dokumentumok: tartalmi megalapozottságuk alapvetően meghatározza, hogy a hosszabb távú célkitűzések mögött valódi végrehajtási kapacitás és befektetői bizalom áll-e. Ha a nemzeti tervek nem kellően részletesek, összehangoltak és finanszírozhatók, az komoly korlátot jelenthet a közös uniós célkitűzések gyakorlati megvalósíthatóságára nézve. 

A 2040-es cél körüli viták

Sajtóbeszámolók alapján tagállami oldalról a 90%-os kibocsátáscsökkentési irányt többek között Dánia, Hollandia és Spanyolország támogatja. Olaszország és Csehország viszont a megvalósíthatóságra és a költségvonzatokra hivatkozva óvatosabb álláspontot képvisel. Franciaország úgy véli, hogy a 2040-es cél csak akkor lehet hiteles, ha az EU kereskedelempolitikája is összhangba kerül vele, és világosan érvényesülnek a rugalmasság, a technológiasemlegesség és a versenyképesség elvei. Németország szeptemberben a francia álláspont mellé állt, és támogatta azt a kezdeményezésüket, mely szerint a 2040-es célról az Európai Tanács tárgyaljon magasabb politikai szinten. Ennek nyomán a dán elnökség elállt attól a tervétől, hogy már a szeptemberi tanácsülésen minősített többséggel gyors megállapodást érjen el a tagállamok közös álláspontjáról.   

Számos kritika érte a bizottsági javaslat azon rendelkezését, amely lehetővé tenné, hogy a 2040-es klímacél teljesítéséhez 2036-tól legfeljebb 3%-os mértékben magas minőségű nemzetközi karbonkreditek is beszámíthatók legyenek – összhangban a Párizsi Megállapodás kibocsátáskereskedelmi rendelkezéseivel. A karbonkreditek kereskedelmének alapja, hogy egy megvásárolható egység meghatározott mennyiségű szén-dioxidot vagy azzal egyenértékű kibocsátás-csökkentést, illetve elkerülést jelképez.

A karbonkreditek jelenleg kétféle rendszerben működnek: hatóságilag szabályozott – nemzeti, regionális vagy nemzetközi – rendszerekben, illetve az önkéntes piacon.

A Világbank 2024-es jelentése szerint világszerte több kötelező szabályozást dolgoztak ki, például az Európai Unióban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Ausztráliában, Szaúd-Arábiában, Kínában, Kazahsztánban, Kolumbiában és az USA egyes államaiban is. Mindemellett magánszereplők által igazolt és regisztrált kreditek vásárlása is lehetséges, melyek minősítését és regisztrálását magánvállalatok végzik, mint az Egyesült Államokban bejegyzett Verra vagy a kolumbiai Cercarbono. Krediteket vásárolt a Boeing vagy az ExxonMobil – így kompenzálva magas kibocsátásukat. A Carbon Brief elemzése szerint vásárló volt még a Shell, a Volkswagen és a Chevron is. 

A kibocsátások értékesítése alapvetően hozzájárulhat a Párizsi Megállapodás céljainak megvalósításához, de fontos a megfelelő biztosítékok rendszerének beépítése, mivel egyre több aggály merül fel a kreditek kereskedelmével kapcsolatban. Mint látható, sok esetben kiemelkedően magas kibocsátásért felelős vállalatok vásárolnak krediteket, melyet nem követ tényleges kibocsátáscsökkentés, csupán kompenzálnak, de a fogyasztók felé már egy fenntarthatóbb üzleti gyakorlatról szóló üzenetet közvetítenek.

Sok esetben a kompenzáció tényleges értéke megkérdőjelezhető; a Guardian 2024-es elemzése feltárja, hogy az ExxonMobil által vásárolt 3,7 milliónyi karbonkredit csaknem fele két olyan projektet támogatott, melyek valójában nem bizonyultak eredményesnek. A Financial Times 2024-es cikke pedig azt mutatja be, hogy a Shell mintegy 5,2 milliónyi karbonkreditet regisztrált Kanadában úgy, hogy a tényleges szén-dioxid-eltávolítás soha nem történt meg. Még súlyosabb sérelmeket tárt fel a Reuters 2025-ös nyomozása, melynek során megvizsgálták a brazíliai Amazonas esőerdők területén végzett karbonkredit-projekteket, és arra az eredményre jutottak, hogy 36-ból 24 esetben büntetést szabtak ki a hatóságok engedély nélküli tarvágás, lehullott ágak illegális elszállítása, valamint a fakitermelésre vonatkozó állami információs rendszerbe való valótlan adatok szolgáltatása miatt.

A legszélsőségesebb eset a Ricardo Stoppe által vezetett projektekhez köthető, akit 2024-ben tartóztattak le a brazil nyomozóhatóságok egy illegális fakitermelő hálózat vezetése miatt. Stoppe a vádak szerint a természet-helyreállítási tevékenységre elszámolt kreditekből származó bevételeket illegális tevékenységeinek finanszírozására, illetve azok leplezésére fordította. A helyzetet súlyosbítja, hogy a fakitermelésre több esetben őslakosokhoz tartozó földterületen került sor. A cikkben említett vitatott kreditek nagy részét a Verra, illetve a Cercarbono regisztrálta. A vállalatok ugyan belső vizsgálatot indítottak, de az eset jól rávilágít arra, hogy a központi ellenőrzés, a kötelező szabályozás és az egységes minősítési módszertan hiánya milyen súlyos visszaélésekhez vezethet. 

A biológiai sokféleség – vagyis az élővilág változatossága – szoros kapcsolatban áll az éghajlattal. Egyik oldalról az ökoszisztémák kiemelten veszélyeztetettek a klímaváltozás káros hatásai által, ami azért is súlyos probléma, mert az emberi élet alapjai – mint a megfelelő élelem, gyógyszer és ivóvíz – és az egész gazdaságunk nagyban támaszkodik az egészséges biodiverzitásra. A Világgazdasági fórum 2020-as jelentése értelmében a világ GDP-jének fele függ a természettől, valamint a biodiverzitás állapotától. Másrészt, az egészséges természeti környezet segíti az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, illetve a következmények enyhítését, ahogy azt 2024-es nexus jelentésében a biológiai sokféleség értékelésével foglalkozó tudományos és szakpolitikai kormányközi testület, az IPBES is megerősítette.

A biodiverzitás védelme prioritás az EU számára is, nemcsak határain belül, hanem harmadik országok vonatkozásában is. A 2030-ig tartó biodiverzitás stratégiában például kifejezte, hogy az Unió globális vezető szerepet kíván betölteni e területen, példát mutatva világszerte. A Biológiai Sokféleség Egyezmény Részes Feleinek 2024-ben tartott 16. ülésére vonatkozó tárgyalási kereteket meghatározó tanácsi következtetés pedig kiemelte, hogy

a biodiverzitás elvesztése az egész emberiség létét érintő, globális fenyegetés, amely megköveteli az átalakító erejű változásokat.

Ezen stratégiai célkitűzések alapján kontraproduktív lehet a Bizottság nemzetközi karbonkreditekre vonatkozó javaslata, mely akár e vezető szerep hitelességének veszélyeztetését is eredményezheti – ahogy arra többen is rávilágítottak már.

2025 júniusában több mint 130 civil szervezet, valamint az akadémiai és a vállalati szféra képviselői fordultak nyílt levéllel a Bizottsághoz, kifejezetten a nemzetközi karbonkreditek által felvetett problémák miatt. Kiemelik, hogy a visszásságok aláássák az EU nemzetközi vezető szerepét és hitelességét. Különösen súlyos – akár emberi jogi – problémákat is eredményezhet, hogy a jelenlegi javaslat nélkülözi a megfelelő társadalmi és környezeti biztosítékokat.  

Az emberi jogok érvényesülésének veszélyeztetésére mutatott rá az ENSZ őslakos népek és helyi közösségek jogaival foglalkozó különleges jelentéstevője is 2023-ban. José Francisco Calí Tzay szerint az önkéntes rendszer nem rendelkezik megfelelő emberi jogi és környezeti biztosítékokkal, sőt elősegíti a fosszilis energiaszektor képviselői és más nagy kibocsátású vállalatok számára a tevékenységük zavartalan folytatását. Korábban már több állam – mint Honduras és Pápua Új-Guinea – moratóriumot vezetett be az önkéntes karbonkreditekre nézve, ameddig nem alakították ki saját kötelező szabályozásukat. A maszáj nép érdekeit képviselő Massai International Solidarity Alliance 2025-ben jelentést tett közzé észak-tanzániai projektek vizsgálata alapján, melyben arra jutottak, hogy az őslakosokat megillető előzetes, szabad és megfelelő tájékoztatás birtokában megadott beleegyezés sok esetben sérült, a kreditek pedig a földterületeik elbitorlásának új formáját jelenthetik, így sürgetik a nemzetközi és állami fellépést, különösen a moratórium bevezetését. 

Mitől lesz hiteles a 2040-es klímacél?

A Bizottság jogszabályi kötelezettségének tett eleget a 2040-es klímacélra irányuló javaslat előterjesztésével, mely egyben elengedhetetlen eszköz a hosszú távú vízió eléréséhez.

A cél sorsa és hitelessége azonban azon múlik, hogy

mögötte végrehajtható nemzeti tervek, stabil jogi és piaci keretek, valamint világos felelősségi és finanszírozási mechanizmusok állnak-e.

E keretrendszer egyik fontos eleme lehet a karbonkreditek kereskedelme, amennyiben megfelelő garanciák biztosítják, hogy az ne vezessen visszaélésekhez vagy zöldre mosáshoz. Jelen formájában azonban aggályos a Bizottság javaslatának azon része, amely lehetővé tenné az uniós klímacélok részleges teljesítését nemzetközi karbonkreditek beszámításával, különös tekintettel arra, hogy az EU zöld állításokra vonatkozó irányelve továbbra sem került elfogadásra.

Ha mégis sikerülne megfelelő biztosítékokkal garantálni, hogy a kreditek nem lesznek a zöldre mosás, valamint környezetkárosítás eszközei, akkor is fontos lenne annak hangsúlyozása, hogy a célokat elsődlegesen a kibocsátások csökkentésével kell elérni, melyet a szénkivonás- és tárolás csak másodlagos eszközként egészítene ki. E tekintetben pedig érdemes a természetes megoldások előnyben részesítését is rögzíteni. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének keretében kiadott tájékoztató dokumentum is megerősítette, hogy a mesterséges megoldások sokszor jelentősebb környezeti és társadalmi kockázattal járnak, mint haszonnal, szemben a természetalapú módszerekkel, mint például a tényleges természethelyreállítás.  

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images