Előfizetői tartalom

Halott az Airbnb? Ugyanmár! - Vannak akik még nagyobbat tudnak szakítani

Portfolio
A vidéki, valamely szempontból különleges, mégis különálló, nagy családoknak is ideális apartman jellegű szálláshelyek nemcsak a 2020-as év befutói voltak, de valószínűleg megtartják előnyüket még 2021-ben is. Mindeközben a budapesti, rövid távra kiadott lakásszám megfeleződött, az egy éjszakáért fizetett árak viszont aligha csökkentek. Hiába gondolnánk elsőre, hogy a pandémia közepén minden forint jól jön egy kiadónak, van azonban egy minimum szint, ami alatt úgy tűnik, hogy nem éri meg kiadni a többnyire felújított és nagyon jó állapotban lévő lakásokat.

A turizmus szempontjából az egyik legnagyobb tanulsága a 2020-as évnek az volt, hogy beláthattuk, hogy nem veszett el az utazási vágy, maximum átalakult. Bizonytalanabb helyzetben a közelebbi, kissé elszeparált, mégis valamely szempontból különleges helyszíneket keresték a magyar és nem magyar utazók is, többnyire belföldön és hosszabb időtávra. Ahogy a belföldi turizmus miatt a vidéki helyek felértékelődtek, úgy csökkent a külföldiek által dominált Budapest súlya: az AirDNA adatbázisában jelenleg 6600 aktív hirdetést tartanak számon, a korábbi csúcsidőszaki 11-12 ezer helyett. Még ennél is több lehetett azonban a kínálat, hisz a budapesti rövid távra kiadott szálláshelyek nem feltétlenül csak az Airbnb oldalán jelennek meg. 

Schumicky Balázs, a Magyar ApartmanKiadók Egyesületének elnöke, a növekedés.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy az első kivárás után most már látni, hogy a rövidtávú szálláshelykiadók legalább fele áttért a hagyományos bérleti piacra. A vírus előtt még 15-16 ezer budapesti lakást kínáltak rövid távra, ezeknek a lakásoknak a fele eltűnt erről a piacról. A hosszú távú lakáskiadási piacon közben nem csoda, hogy nyomottabb árakkal lehet találkozni, hiszen a hirtelen rengeteg jó minőségű lakás került több hónapos időszakra kiadó sorba. 

De egyáltalán nem kell temetni az utazást és a rövid távú lakáskiadási piacot!

Bár csökkent a tulajdonosok által realizált bevétel, egy igazán fontos mutató, az átlagos szobaár/lakóegységre jutó ár (ADR) csupán 13 százalékkal esett vissza 2019 és 2020 szeptembere között az airbnb-s lakásoknál Budapesten. Úgy tűnik tehát, hogy sok lakástulajdonos bízik az üzleti modelljében, a turizmus visszatérésében, és inkább kivárnak, minthogy nagyon ár alatt kiadják a tulajdonukat.

Miről szól a cikk?

  • Nem kell temetni az utazást és így az airbnb-s lakásokat sem
  • Utazni akarunk, csak máshogy!
  • Nagy a bevételkiesés, de a szobaárak nem tágítanak: RevPAR és ADR

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés