Magyarok is veszik itthon a félmilliárdos villákat és luxuslakásokat

A nagy értékű lakóingatlanok legfelső csoportjában már nálunk is 15 éve üzletet lát a franchise rendszerben működő Engel&Völkers. Az 1977-ben Hamburgban alapított vállalkozás - egy magyar partneren keresztül - már a 2008-as válság előtt megjelent itt. A licensz partner céget vezető Urbán Péter szerint a vagyonosok az ingatlan elhelyezkedése, mint legfőbb szempont mellett az értéktartási kilátásokat vizsgálják leginkább, de nagyon fontos az érzelmi faktor is. A top luxus egyfajta státusz szimbólum is, és egyre gyakoribb, hogy a hosszabb ideje külföldön élő honfitársaink nálunk is fenntartanak egy vagy több exkluzív lakást, házat, nyaralót.
A válság után az üzletember bevezette a külföldön már megszokott fedezetigazolást, ami egyfajta garancia arra, hogy komoly a vevőjelölt szándéka és nem vész kárba az iroda munkája. (A nemzetközi gyakorlat szerint az igazolás osztalékjövedelemről is érkezhet, de gyakoribb, hogy az ügyfél bankja nyilatkozatban vállalja, hogy az ügyfél rendelkezésére bocsát egy bizonyos összeget, amit letéti számlán vagy más módon kezel).

Arra a kérdésre, hogy befolyásolja-e az ingatlan ára a közvetítő jutalékát, vagyis csökkenhet-e a nálunk általában elfogadott 4 százalék, ha kiemelkedő az ár, azt mondta: az Engel&Völkers globálisan 6,25 százalékot számít fel, de itt az 5 százalék elérése a cél. Ebből azért nem tudnak engedni, mert nem végeznek kevesebb ingatlanszakértői és tanácsadási munkát, sőt, a valóban prémium ingatlanok egyedisége és a vevőkör speciális igényei miatt az átlagnál hosszabb a tranzakciós idő, átlagosan 8-9 hónap. Az értékesítést egyébként segíti a globális hálózatból származó előny is.
Magyarországon a közép vagy felsőközép kategóriás lakásoknál jellemzően nettó 4%, a nagy értékű (100-250 millió forint) ingatlanoknál 3,5-4 % körüli a közvetítői jutalék. A Portfolionak név nélkül nyilatkozó piaci források szerint a valódi luxus piacon (300 millió forintnál drágább ingatlanok) nem ritka, hogy a tulajdonos a közvetítővel folytatott alku során egyedi, fix összegben állapodik meg. Vagyis például a top luxus lakóingatlanoknál átlagosnak számító 400 milliós eladási ár után - 4 százalékkal számolva - nettó 16 millió forint jár a közvetítőnek.

Honlapja szerint öt budapesti és egy keszthelyi partner irodával működik az amerikai Re/MAX, a legnagyobb hálózatnak számító Duna House pedig önálló részlegben (DH Prime) kezeli a legértékesebb ingatlanokat. Ezeken kívül kisebb vállalkozások is próbálkoznak, főleg használt luxus lakások és villák eladásával. De nem csak régi villákat és belvárosi és budai lakásokat, palotákat kínálnak. Az Engel&Völkers és a Barnes sem mond le arról, hogy néhány most épülő, kiemelt hegyvidéki vagy vízparti projekt egyedi, kisszámú otthonait (penthouse-ok, duplexek) és villákat értékesítsen.
A közvetítők mellett a vezető hazai lakásberuházók szintén szeretnének pénzt keresni ezen a részpiacon: a pesti belvárosban, a budai hegyvidék egyes részein és a Balatonnál indítottak fejlesztéseket. Néhányan tetőtereket is vettek az V. és a VI. kerületben, de nem ritka, hogy egész bérházakhoz jutottak az elmúlt 3-5 évben. Az értékesítést sokszor házon belül oldják meg, de van példa, hogy ügynökséget is megbíznak.
Nagyon beindult a Szervita tér és környéke
A területi koncentrációra jó példa a Szervita tér: egyszerre két építkezés is zajlik, a Szervita Square és az Emerald Residence, mindkettőben lesz top luxus lakóingatlan. Előbbinél egyebek között a Bentley Home lakberendezési termékeit használják, de lesz itt privát tetőkert és spa is. Árat nem közölt a fejlesztő Horizon Development, de a lokáció, a felhasznált anyagok és az eddig nyilvánosságra hozott szolgáltatások bizonyosan három millió forint fölé nyomják az átlagos négyzetméterárakat. Egy-két triplex lakásnál akár az ötmilliót is elérheti ez.
Az időben előrébb tartó Emerald Residence fejlesztését végző Biggeorge Property Zrt. a lakások több mint felét eladta. A vevők harmada külföldi, többségük az Egyesült Arab Emirségekből, Egyiptomból és Oroszországból érkezett. Demetrovits Petra értékesítési igazgató szerint a lakásokhoz fizikailag szorosan kapcsolódó új hotel üzemeltetőjével kötött megállapodás értelmében a szálloda visszabérelheti a megvásárolt lakást, ha erre igényt tart a tulajdonos. Ez a körülmény kb.5 %-os hozamra ad lehetőséget, ez ösztönözheti a befektetési célú vásárlást.
A vezető szerint több olyan vevő is van, aki időszakosan kiadná az itt megvásárolt ingatlant, de máskor maga is használná azt. A nagyobb alapterületű lakásokat általában csak saját célra veszik. A hotel arra is módot ad, hogy a lakástulajdonosok a hotel által kínált szolgáltatásokat (étkezés, takarítás, fitnesz központ, mosoda) is igénybe vegyék.
Az V. kerületben az új lakások négyzetméterenkénti átlagára tavaly a 3. negyedévben már 1,9 millió forint volt a Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisa szerint. Ez az érték 2018 legvégére 2,1 millió forintra nőtt és idén további, ha nem is ilyen ütemű drágulás várható. Úgy tudjuk, hogy az Emerald Residence esetében szintén jellemző a 2 milliós négyzetméterár.
Budán az egykori SZOT szálló helyén az év végéig elkészülő 100 lakásos Elysium társasház ingatlanait kb. egy éve értékesítik, az ügyfelek többsége magyar - mondta Erdélyi Gábor, a fejlesztő RED Real vezetője. Pontos arányt nem említett, de szerinte "jól állnak" az értékesítéssel. Mint mondta, "a tervezéskor a kényelem és a biztonság szempontjai mellett elsődlegesnek tartották a privát szféra kialakítását is, amelyhez egyedülálló dunai panoráma és hatalmas teraszok kapcsolódnak."
A fejlesztő nem közölt árakat (a projekt honlapján csak előzetes egyeztetés után kapott azonosítóval belépve lehet tájékozódni), így a lakások ársávjáról csak becslések léteznek. Az ingatlanokat vélhetően legalább 2,5-2,7 millió forintos négyzetméteráron kínálják, ami nem kirívóan magas, ha figyelembe vesszük a belvárosihoz képest is egyedi lokációt és a lakásokhoz tartozó szolgáltatások körét. Vagyis egy kb. 100 négyzetméteres lakás ára bizonyosan meghaladja a 250-270 millió forintot. Úgy tudjuk, hogy a beruházó/tulajdonos Wáberer György a felső lakások közül néhányat magának fenntart.
Nem mindegy, ki a vevő
A saját célra vásárlók, főleg külföldiek, egy életérzést is vesznek, ha mondjuk egy felújított polgári lakást vásárolnak. Fontos, hogy a lépcsőház és az épület egésze is a gondosságot sugározza. Új luxus lakás vagy villa esetén a nagy belső terek mellett a kapcsolódó szolgáltatásokra is igényt tartanak, nem akarnak takarítani vagy füvet nyírni, csak élvezni akarják a belső és külső környezet luxusát.
A befektetők a kiadás utáni hozamra játszanak, de ez manapság enyhén csökkenőben van a nagyon megugrott árak miatt. Egy 3 halós+2 fürdőszobás lakást legalább havi 1600-1800 euróért lehet kiadni hosszú távra, ennél a változatnál kb.4-6 százalékos a hozam, ez szintén jóval meghaladja a más befektetési formánál elérhető hozamszintet. Ezekkel is érvelhetnek a közvetítők.
Másfél évtized után újraindítja a legendás hírnévre szert tett fegyver gyártását Franciaország
Az ukrán háború bebizonyította, nem volt elhibázott fejlesztés.
Súlyos ügyben mondták ki Donald Trump bűnösségét: milliókat fizethet ki az amerikai elnök
Folytatódnak a tárgyalások.
Brutális számokat mondott be az Egyesült Államok az orosz-ukrán háborúról - Ennyire elszámolta magát Oroszország?
Ez lehet az egyik legdurvább éve a háborúnak.
Zelenszkij: megvan a fegyver a brutális orosz dróntámadások ellen, csak több pénz kell
Az ukrán elnök szerint akár 1000 drónt is elindíthat Ukrajna felé az orosz haderő.
Akkora sikert aratott a köztudatba berobbanó német csúcsfegyver, hogy fél Európa kilincsel az új verzióért
Ukrajna meg viszi, mint a cukrot.
Megtámadta Moszkvát az ukrán haderő - Tűz alá került az orosz főváros
Dolgozott a légvédelem.
Hamarosan megbukhat az ukrán védelmi miniszter
Zelenszkij nagyon gondolkodik a személycserén.
Trump és az elektromos autók
Fosszilis fordulat: új pályán az USA autóstratégiája.
NKFIH + SZTNH: Két hivatal közösen a magyar innovációért
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közötti megújuló stratégiai együttműködés célja a magyar innovációs ökoszisz
Többet katonára, mint oktatásra
A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra azt mutatja, hogy az egyes államoknak mekkora a... The post Többet katonára, mint oktatásra a
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Évi 4 százalék kockázatmentes hozam megy a kukába a Trump-kockázat miatt
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze a zöldhasú. Névrokonán, a hongkongi dolláron át mutatjuk be, hogyan dobnak... Th
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.