Keresett kifejezés: prof | Találatok száma: 50653 Új keresés

A technológia "menthetné meg" a világot? (Interjú)

Nem a készülék, hanem az ökoszisztéma fogja eldönteni, hogy ki nyeri a küzdelmet az okostelefonok piacán - nyilatkozta a Microsoft magyarországi ügyvezető igazgatója, Papp István a Portfolio.hu-nak adott interjú során. A gazdasági válságról azt gondolja a vezető, hogy a kiutat a technológiai innováció és az infokommunikáció jelenti, de a gazdasági és politikai döntéshozók ebben a tekintetben elbizonytalanodtak. Ami pedig Magyarország helyzetét illeti, a kormány feladata, hogy csökkentse a bizonytalanságot, éppen ezért nagy szükség van az EU/IMF-megállapodásra.

Tetszik az elemzőknek az OTP gyorsjelentése (2.)

Pozitívan ítélik meg az OTP ma hajnalban közzétett gyorsjelentését az elemzők, és kedvező árfolyamreakcióra számítanak. A bank részvényárfolyama jelenleg 1,3%-os emelkedést mutat.

Padlón a magyar börze

Pesszimista a hangulat a hazai piacon, mely egyrészt az alapvetően borús nemzetközi hangulattal másrészt a többségében gyenge hazai vállalati hírekkel magyarázható. A BUX 1,5 százalékkal került a kezdő gongot követően előző napi záróára alá.

1,5 millió eurót fektet a Morando a Netfone-ba

A Morando Kockázati Tőkealap-kezelőnek megvan az új befektetése, a mai bejelentés szerint 1,5 millió eurós tőkebefektetést hajtanak végre a Netfone-ban, amely friss a tőke felhasználásával jelentős fejlesztéseket hajthat végre a virtuális mobilszolgáltatási üzletágban. A telekommunikációs piacon folyamatos a konszolidáció, a tőke segítségével ebből a trendből is profitálhat a cég.

Ágynak esett az Egis

Közel 50%-kal teljesítette alul nettó profit soron az Egis az elemzői várakozásokat tegnapi, piaczárást követően közzétett negyedéves gyorsjelentésében, a tényadat a legpesszimistább becslést is alulmúlta. A profitcsökkenésben a kedvezőtlen irányba mozduló termékmix, valamint a belföldi bevételek lemorzsolódása áll elsősorban, de persze az emelkedő működési költségek sem segítettek.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- Mérsékelt bevételnövekedés, köszönhetően az exportnak;
- A belföldi árbevétel jelentős visszaesést mutatott, az Egis hazai piaci részesedése tovább csökkent;
- A FÁK-piacokon ezúttal is emelkedett a forgalom;
- A régió gyengén teljesített;
- Jelentősen nőtt az alacsonyabb jövedelmezőségű hatóanyag és késztermék értékesítés;
- Az értékesítés szerkezetének változása kedvezőtlenül hatott a marzsokra;
- Az üzemi eredmény mérsékelt növekedést, a nettó profit viszont jelentősebb visszaesést mutatott év/év alapon;
- A nettó pénzállomány tovább nőtt, jelenleg a piaci ár több mint 30%-át teszi ki.
- A teljes pénzügyi évet tekintve a menedzsment által adott 3-5%-os bevételnövekedési cél alját sikerült elérni, az éves elemzői profitvárakozásokat azonban nem sikerült hozni.

Összességében a negyedév nem lett erős, főleg a korábbi negyedévvel összevetve, a számok ráadásul többségében elmaradtak az elemzői várakozásoktól, így nem lennénk meglepve, ha a mai kereskedésben negatív árfolyam reakció mutatkozna. Fontos azonban megemlíteni, hogy az Egis részvényei az elmúlt napokban már jelentősebb csökkenést produkáltak, ami limitálhatja a további esést. Pozitív tényezőként szolgálhat továbbá a rendkívül vonzó értékeltség is, valamint a biológiai termékekben rejlő potenciál (ez utóbbi inkább hosszabb távon).

Veri a várakozásokat az OTP, mint fénykorában az Apple

Van abban valami csodálatos, ahogy az OTP szép magyar kifejezéssel élve guide-olja az elemzői várakozásokat. A menedzsment az elmúlt években rendre el tudta érni azt, hogy az elemzők többsége a legjobb esetben is csak óvatosan optimista maradjon a bank negyedéves eredményével kapcsolatban, hogy aztán a tényszámokkal "meg tudja verni" a profitbecslések átlagát. Az elmúlt 15 negyedéves gyorsjelentés alkalmával 12-szer az OTP "nyert", ezen a területen a bank lassan úgy teljesít, mint fénykorában az Apple, amely - az elmúlt két negyedévtől eltekintve - már évek óta pozitív meglepetést okozott a negyedéves számaival.

Az OTP egyébként a negyedév során kifejezetten jól teljesített, a 212,4 milliárd forintos összes bevétel és a 42,5 milliárd forintos adózott eredmény nem csak éves és negyedéves összehasonlításban jelent javulást, de az elemzői várakozásoknál is magasabb. További pozitívum, hogy a hitelportfólió minőségének romlása jelentősen lassult és a bank továbbra is szorgalmasan képzi a céltartalékot a késedelmes hitelek után. Az OTP tőkeerős, és árazását tekintve kifejezetten olcsó, ez alapján a mai kereskedésben akár komolyabb emelkedést is láthatnánk a részvényei árfolyamában, a nemzetközi befektetői hangulat azonban ismét borúsabbá vált tegnap, kérdés, hogy melyik hatás lesz az erősebb.

A gyorsjelentés fontosabb pontjai a következők:

  • A várakozásoknál erősebb negyedéves számok a fontosabb eredménysorokon
  • Az összes bevétel, a nettó kamat-, díj- és jutalékbevétel is nőtt
  • A fontosabb leánybankok profitábilisak
  • Nem tarkítják nagyobb egyszeri tételek a gyorsjelentést
  • A hitelportfólió minőségének romlása jelentősen lassult, az időszak végén a hitelek 19 százaléka volt késedelmes
  • A bank 60,6 milliárd forintnyi céltartalékot képzett, a fedezettség 78 százalékra emelkedett
  • Folytatódott a mérlegalkalmazkodás, a hitel/betét mutató 97 százalékra csökkent, a magyar operációban ez az érték már csak 76 százalék
  • Tovább javult a tőkemegfelelés (tőkemegfelelési mutató 18,2%, core Tier1 13,9%)

Csalódást keltő számok az Egistől

Ma, piaczárást követően tette közzé harmadik negyedéves (a negyedik pénzügyi negyedévre vonatkozó) gyorsjelentését az Egis, mely összességében csalódást keltő lett, az árbevétel kivételével az összes főbb soron alulteljesítés mutatkozik a várakozásokhoz képest.

Arany, mint befektetés - bármikor bejöhet? (x)

Az európai pénzügyi viharok kapcsán az utóbbi időben egyre többször került előtérbe az aranyba történő befektetés, mind menekülési, mind pedig vagyongyarapítási célból. Persze, ahogy a sokszor elkoptatott közhely mondja: nem mind arany, ami fénylik. Holics Balázzsal, a Friedrich Wilhelm Raiffeisen Private Banking főosztályvezető-helyettesével az aranybefektetések kockázatairól beszélgettünk.

Veszélyes jelenség lengi körül a feltörekvő részvénypiacokat

A feltörekvő részvénypiacok teljesítményben lemaradtak idén a fejlett piacoktól, és értékeltségben is viszonylag vonzóak, így a likviditásbőségben úszó nyugati befektetők magasabb hozamokat keresve előszeretettel, de ugyanakkor kellő óvatosság mellett folyamatosan vásárolták a feltörekvő piaci eszközöket. A feltörekvő részvényalapokba érkező friss tőke nagy része azonban nem a hagyományos alapok, hanem a tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) vagyonát növelte, ami viszont egy újabb kockázatot jelent. Az ETF-ekből ugyanis sokkal olcsóbban és gyorsabban lehet kivonni a pénzt, ami egy komolyabb piaci turbulencia esetén ráerősíthet a mélyrepülésre a sérülékeny feltörekvő piacokon.

Csinos profit az OTP-től

November 15-én hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését az OTP. A ma közzétett elemzői konszenzus alapján a bank összes bevétele valamelyest emelkedett tavalyhoz képest, a nettó kamatbevétel minimális mértékben csökkenhetett, míg a nettó díjak és jutalékok valamint az egyéb bevételek emelkedtek. Az OTP a tavalyi harmadik negyedéveshez hasonló, közel 60 milliárd forintos céltartalékolásra kényszerülhetett. Az adózott eredmény 39,6 milliárd forint lehetett az elemzői várakozások alapján.

Várt feletti számok az Infineontól - Szárnyal a papír

Közzétette ma reggel gyorsjelentését a német chipgyártó, az Infineon Technologies is, mely pozitív fogadtatásra talált a piaci szereplők körében, miután az árbevétel és az egy részvényre jutó eredmény is felülmúlta az elemzői várakozásokat. A papírok 4%-ot emelkedtek a ma reggeli kereskedésben.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- Mérsékelt, 5%-os bevételcsökkenés, az értékesítési költségek emelkedése miatt azonban a bruttó fedezet 18%-kal esett vissza.

- A működési költségek emelkedése az üzemi eredményben 51%-kal esett vissza, az üzemi eredményszint pedig 9%-ra csökkent, ami 2009 negyedik negyedéve óta a legalacsonyabb érték.

- A befejezett tevékenységek ezúttal pozitívan járultak hozzá az eredményekhez, így nettó profit soron 10%-os növekedés mutatkozott.

- A menedzsment a romló jövedelmezőség ellenére változatlan mértékű osztalék kifizetését javasolja, ami részvényesi szempontból mindenképpen pozitív.

- A következő pénzügyi évben a bevételek 5-10% közti csökkenésével számol a vezetőség, a folyó negyedévet illetően pedig megerősítette korábban adott várakozásait.

Elemzők: a csúcseredmény sem fogja felpezsdíteni a MOL-t

Bár az elemzők közül többen is említést tesznek arról, hogy a MOL igen erős negyedévet tudhat maga mögött, a várakozásokkal nagyvonalakban megegyező számok hatására összességében nem számítanak érdemi elmozdulásra az olajrészvény piacán.

Harcba száll a lassulással a Cisco

A bevételek növekedésének és a szigorú költségkontrollnak köszönhetően közel 20%-kal emelkedett a harmadik negyedévben a Cisco Systems nettó profitja az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a társaság gyorsjelentéséből. A társaság mind a bevételek, mind a nyereség tekintetében felülteljesítette az elemzői konszenzust és a menedzsment várakozásai sem okoztak csalódást. Ennek köszönhetően emelkedtek a részvények a zárás utáni kereskedésben.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- 6%-os bevételnövekedés mellett 18%-kal emelkedett a Cisco nyeresége a harmadik negyedévben év/év alapon.
- A növekedés elsősorban a fejlődő országok felől érkezett. - Az Egyesült Államokban is növelték költekezésüket a távközlési szolgáltatók, de a vezérigazgató szerint ezt még korai trendnek nevezni.
- A Cisco állami szférából származó bevételei viszont tovább csökkennek az Egyesült Államokban.
- A menedzsment a folyó negyedévre az elemzői várakozásoknak megfelelő növekedést jósol.

RWE: felemás jelentés, javuló várakozások

Az E.On után ma közzétette a másik nagy német közszolgáltató, az RWE is negyedéves gyorsjelentését, mely összességében vegyes képet mutat az elemzői várakozások fényében. Az azonban pozitív hír a befektetőknek, hogy az idei évre vonatkozó várakozásait enyhén javította a menedzsment.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- Mársékelt, 6%-os bevételnövekedést ért el a társaság az idei harmadik negyedévben, a működési költségek csökkenése révén pedig az üzemi eredmény már 70%-kal ugrott meg.

- Pénzügyi soron a veszteség ugyan nőtt év/év alapon, a befektetéseken elér nyereség növekedése ezt ellensúlyozni tudta.

- Az egyszeri tételek nélküli nettó eredmény szintén komoly javulást mutat, ezt többek között azért figyelik kiemelten a befektetők, mert ez az osztalékfizetés alapja.

- A menedzsment valamelyest javított az idei évre vonatkozó várakozásokon, melynek köszönhetően a részvények közel 2%-os pluszba ugrottak a nyitást követően.

Csúcsnegyedévet zárt a MOL

Minden idők egyik legerősebb negyedévét zárta a MOL a finomítás szegmens kiváló teljesítményének köszönhetően. A külső iparági tényezők ezúttal több fronton is segítették a hazai olajcéget, bár az upstream és downstream szegmensben egyaránt meg kellett birkózni a kedvezőtlen irányba ható tényezőkkel. Bár szép lett a negyedév, a hazai olajcég ezzel nagy meglepetést már nem okozott, az eredményszámok nagyvonalakban megfelelnek az elemezői konszenzus értékeinek, annál összességében valamivel jobb képet festenek.

Mivel a harmadik negyedéves gyorsjelentés hatására vélhetően nem állnak tartósan emelkedő pályára a MOL-ra vonatkozó eredményvárakozások (hiszen a finomítói kilátások az utóbbi időszak fellángolásának ellenére is gyengék és az upstream szegmensben sem látszanak az eredményt növelő katalizátorok), a szektortársakhoz képest semlegesnek mutatkozó árazás sem igazán teremti meg egyelőre a papírok érdemi áremelkedésének lehetőségét.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- az idei harmadik negyedévesnél magasabb üzemi eredményt a MOL eddig csak egyszer tudott felmutatni;
- a kedvező teljesítmény a downstream szegmensnek köszönhető, ahol a marginok tágulása, a karbantartásokat követően megugró értékesítések, illetve a készletátértékelés pozitív hatása is segített;
- a vegyipar továbbra is szenved a kedvezőtlen külső környezet miatt;
- az upstream üzemi eredmény növekedett a második negyedévről a magasabb hazai szénhidrogén értékesítés következtében;
- a gázszegmensben visszaesés mutatkozik a bázisidőszaki szintről az FGSZ emelkedő költségei miatt;
- a halasztott adó ráfordítások emelkedése miatt nettó profit soron erős, de nem kiugró a negyedév;
- az eladósodottsági mutató tovább csökkent.

TVK: a kedvezőtlen környezet fogságában

Rövid fellángolásnak bizonyult csak a második negyedéves nyereséges működés a TVK-nál, hiszen a jegyzésárak kedvezőtlen irányú mozgása az értékesítési mennyiségek csökkenésével karöltve a harmadik negyedévben ismét jelentősebb veszteséget eredményeztek EBITDA-soron. A TVK továbbra is kedvezőtlen iparági környezettel szembesül, mely várhatóan még jó ideig nyomás alatt tarthatja a céget és a részvények árfolyamát egyaránt.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- a végtermékárak csökkentek, és tovább erősödött a dollár,
- miközben az értékesítési mennyiségekben is visszaesés mutatkozott;
- ezek hatására a vállalat EBITDA szinten minden idők negyedik legnagyobb veszteségét szenvedte el;
- a 12 havi gördülő EBITDA értéke is egyre vaskosabb veszteséget mutat, amire korábban nem volt példa;
- a beruházásokkal viszont halad előre a vállalat, mellyel párhuzamosan a nettó hitelállomány is emelkedésnek indult.

Kevesen voltak a vevők

Mivel a kereskedés második felében nem érkezett jelentős piacmozgató makroadat illetve vállalati hír így a régiós piacok többségén maradtak a délelőtti mínuszok, a BUX 0,1 százalékos csökkenéssel zárta a napot. A befektetőknek délelőtt a Görögországból érkező hírek valamint a német ZEW gazdasági hangulat index várakozások alatti értéke mutatta az irányt.

Bár csúszik az új szabályozás, szépen készülnek a biztosítók

Bár újra bizonytalanná vált a Szolvencia II szabályozás életbe lépésének határideje, a közép-kelet-európai biztosítók jól haladnak a felkészülésben. Különösen sok beruházás volt a kockázatkezelés területén, ugyanakkor a nyilvánosság és a szabályozók felé való jelentéskészítésben még csak az első lépéseknél tartanak - derül ki a KPMG legújabb, "Solvency II Readiness Survey in Central and Eastern Europe" című kiadványából.

Profit-meglepetés az Unicredittől

A vártnál jobb eredményekről számolt be a harmadik negyedévre az Unicredit ma közzétett gyorsjelentésében, az olasz bank profitja 335 millió euróra nőtt, míg egy évvel ezelőtt még veszteséges volt a társaság. A javulás (amellett, hogy a bázisidőszaban egyszeri leírások rontották az eredményeket) egyrészt a költségcsökkentési intézkedéseknek volt köszönhető, másrészt pedig a kereskedési tevékenységen elért nyereségnek.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- A várt 135 millió euróval szemben 335 millió eurós nyereséget ért el az Unicredit a harmadik negyedévben.
- Egy évvel ezelőtt több mint 10 milliárd eurós vesztesége volt a cégnek.
- A rossz hitelekre képzett céltartalékait növelte a bank a kedvezőtlen makrogazdasági környezet közepette.
- Az Unicredit tőkemutatói javultak az elmúlt három hónapban.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.