Keresett kifejezés: Ferenc Nagy | Találatok száma: 3756 Új keresés

Hivatalos eredmény: Sólyom lett a köztársasági elnök - mi lesz ezután?

A harmadik forduló érvényes, és eredményes volt, a szavazás érvényességét befolyásoló esemény nem történt - jelentette be Mandur László, az Országgyűlés alelnöke. A szavazólapokat 386 képviselő vette fel, de azt 17 képviselő visszaadta (nem szavazott), az urnába 368-an dobták be a szavazólapokat. Érvényes volt 367 szavazat. Szili Katalin 182, míg Sólyom László 185 szavazatot kapott, így a Magyar Köztársaság következő elnöke augusztus 5-től Dr. Sólyom László, a Védegylet elnöke, volt alkotmánybírósági elnök, az ellenzék jelöltje lesz.

15 órától államfőválasztás - első forduló

Az Országgyűlés plenáris ülésének menetrendjébe illesztve ma 15 órától kezdődik az államfőválasztás első fordulója. A kétharmados többséget igénylő első és második forduló várhatóan sikertelen lesz, így holnap kora délutánig várhatunk arra, hogy ki lesz Magyarország következő államfője. A hétvége fontosabb eseménye az volt, hogy az SZDSZ nem adott felmentést három képviselőjének a szavazásról való távolmaradásra, így egyik képviselőjük sem voksolhat Szili Katalinra. A képviselők titkos szavazással választják meg a rendszerváltás óta harmadik köztársasági elnököt.

Gyurcsány: nincs napirenden a családi adózás

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma reggel a Magyar Rádióban beszélt a családi adózásról is, ami egyelőre nincs napirenden Magyarországon. Gyurcsány szerint a a családtámogatási rendszer átalakításának nagyon jók a visszhangjai.

Háttéranyag: 14 lépés a szakképzés korszerűsítése érdekében

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mai napirend előtti parlamenti felszólalásában a szakképzés korszerűsítéséről beszélt. A tizennégy lépés a 100 lépés programjának egy részét alkotja. A program főbb elemeit öt pontban már összefoglaltuk, ezúttal a Miniszterelnöki Hivatal által közzétett háttéranyagot ismertetjük.

Államfőválasztás: Szili elbukhat, Sólyom László lehet a befutó

A hétvégén a Fidesz hivatalosan is bejelentette, hogy az MDF-hez hasonlóan Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság volt elnökét támogatja a június 6-7-i államfőválasztáson. Mai hír, hogy a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ távol marad a szavazástól, ezzel jelezve, hogy sem a nagyobbik kormánypárt jelöltjét: Szili Katalint, sem az ellenzék favorizáltját nem akarja kedvezőbb helyzetbe hozni. A lépés jelentősen csökkenti annak esélyét, hogy az MSZP által támogatott Szili Katalin lehessen az államfő.

Siralmas hírek az ingatlanpiacról: vevőre váró telkek, házak Buda vonzáskörzetében

A nyugodt, zöldövezeti környezet, a tiszta levegő valamennyi család vágyott élettere, főként akkor, ha a megfizethető áron vehető tulajdonba és a földrajzi közelség miatt nem feltételenül kell lemondani a főváros nyújtotta előnyökről. Ingatlanpiaci áttekintésünk következő állomása a Budapest környéki agglomeráció egyik ékessége, a Zsámbéki-medence és a Budai-hegység környezete, olyan településekkel, mint Telki, Budakeszi és Solymár.

A szélesebb körű áttekintés érdekében ezúttal is két, a régióval foglalkozó ingatlanpiaci szakértővel beszélgetett a Portfolio.hu.: Székely Ferenc, a Telki Ingatlan Kft.

253-nál forint/euró - ismét a 200-as tartományban a forint/dollár! - leminősítési pletyka

A forint ma gyengült az euróhoz és a dollárhoz képest is, melynek hátterében a régiós kedvezőtlenebb hangulat mellett egy esetleges leminősítésről szóló pletyka is szerepet játszhatott. Délelőtt az terjedt el kereskedők körében, hogy a Fitch, vagy a Standard & Poor's nagy nemzetközi intézetek leminősíthetik Magyarország szuverén hitelbesorolását a rossz költségvetési helyzetre, az ikerdeficit-problémára tekintettel.

Gyurcsány - "Kevesebb mint rendszerváltás, több mint reform..."

Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke a küldöttgyűlésen közölte: a gazdasági szereplők alapvető problémaként értékelik az adók mértékét és rendszerét, Magyarországon ezért változtatásokat kell végrehajtani - írja a Világgazdaság.

Gyurcsány holnap találkozik a gyógyszergyártókkal

Holnap délután találkozik Gyurcsány Ferenc a gyógyszergyártó cégek vezetőivel. A megbeszélésen részt vesz Rácz Jenő egészségügyi miniszter, aki a találkozó végén, várhatóan 16.00 órakor tájékoztatja a sajtó képviselőit a fejleményekről.
Mint ismeretes a gyógyszerkassza hiánya évről évre tíz milliárdos nagyságrendű túllépést okoz a tervezethez képest, mely így az államháztartási hiányt is érzékelhető mértékben befolyásolja.

21 lépés a magyar egészségügy megújításáért: 15 percen belül érkezik az orvosi segítség

Az egészségügy megújításával kapcsolatos elképzeléseiről beszélt ma Gyurcsány Ferenc a Parlamentben.A miniszterelnök szerint az elmúlt 15 évben szinte átláthatatlan viszonyok jöttek létre az intézmények működésében és finanszírozásában. Igazságtalan az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés. Gyurcsány úgy véli, hogy hosszú évek mulasztásait nem lehet egy csapásra pótolni, ezért lépések sorozatával kívánják elindítani azokat a változásokat, amelyek színvonalasabbá teszik a gyógyítást, javítják az ellátás minőségét, tiszta és átlátható viszonyokat teremtenek az egészségügyben, egyenlőbb hozzáférést biztosítanak az embereknek.

Gyurcsány: minden porcikám irtózik attól, hogy...

A mai napon újabb elemeit ismerteti a 100 lépés programjának Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben. A kormányfő tegnap a közszolgáltai TV-ben adott interjújában elmondta, hogy most az egészségügy átalakításáról beszél majd. A 100 lépés programjának "csöpögtetése" júniusig tarthat. A miniszterelnök azt állította minden porcikája irtózik attól, hogy a választások előtt jelentős osztogatás induljon. Megítélése szerint ez a korábbi választásoknál is vesztes stratégiának bizonyult.

OTP Bank: Fókuszban a földalapú támogatások

Több mint 200,000 magyar gazdálkodót érint az EU területalapú támogatási rendszere, egy részüknek kínál új szolgáltatást az OTP Bank. Az EU és a nemzeti források által biztosított földalapú támogatások utófinanszírozás keretében jutnak el a gazdálkodókhoz, az időbeli különbséget hidalja át a bank. A bank új szolgáltatása akár számottevő volument is jelenthet a legnagyobb magyar bank számára. Már 2005-ben is meghaladhatja a 30 milliárdot a kihelyezett hitelösszeg. A bank a Magyar Agrárkamarával szövetkezve tör be a piacra.

Gyurcsány: ne a trükkös Magyarország legyen a divat

Mai parlamenti felszólalásában a várakozásoknak megfelelően csak igen kevés konkrétumot mondott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, sokkal inkább a száz apró lépés (cselekvési program) általános politikai céljairól és elveiről kaphattunk ismét képet. A kormányfő elismerte, hogy az elmúlt évek nagy állami költekezése ellenére továbbra is elégedetlenek az emberek, a fokozódó állami költségvetési szerepvállalás továbbra sem tudta megszüntetni a szociális igazságtalanságokat.

Gyurcsány: belefogunk a terápiába - 13:00-kor részletek

A száz lépés programjáról, mely nem is száz lépés nyilatkozott Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak. Az interjúban inkább elvek, általános elképzelések szerepelnek, konkrétum viszonylag kevés. Az utóbbihoz sorolható, hogy a gyes mellett szabad lesz a munkavállalás, a segélyezésben új szabályok jönnek.

8 milliárd forintból újítják fel a Gozsdu Udvart

A Gozsdu Udvarban a felújítási munkálatokat elindító ünnepélyes szalagátvágásra került sor 2005. április 28-án Demszky Gábor főpolgármester, Hunvald György Erzsébetváros polgármestere, és Ehud Amir, a beruházó Autóker Holding Rt. elnök-vezérigazgatójának részvételével.

Gráf József a jelölésről és a szervezeti változtatásokról

A kijelölt agrárminiszter a mai parlamenti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a minisztercseréről 3-4 napja folytak tárgyalások, így még nem volt elegendő ideje arra, hogy a Gyurcsány Ferenc által is említett esetleges szervezeti átalakítások pontos kereteit rögzítse. Gráf József elmondta "egy kis türelmet kérek, várhatón 3-4 napon belül megteszem javaslataimat a szervezeti változtatásokra". Gráf azonban utalt arra, hogy "nagy gazdaságpolitikai változások kitűzésére idő sincs (a választások közeledte miatt)".

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly...