Keresett kifejezés: arany árfolyam | Találatok száma: 7615 Új keresés

Lecsorgás jellemzi a hazai börzét

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat közepette a vezető nyugat-európai tőzsdékkel együtt a BUX is lefelé vette az irányt. A hazai tőzsde részvényindexe 0.4%-kal került lejjebb nyitás után, a forgalom az elmúlt napokhoz hasonlóan elenyésző, mindössze 700 millió forint. A régióban a cseh PX 0.2, az orosz RTS 0.8%-ot szedett magára, Lengyelországban pedig szünetel a kereskedés.

Újabb olajcsúcs, 135 dollár felett járt a fekete arany

Tegnap újabb rekordmagasságokba szárnyalt az olaj árfolyama, megütötte a 135 dolláros szintet is, amely új történelmi csúcsot jelent. A száguldás elsődleges okozója az Energia Ügynökség által délután közzétett készletadatok, amelyek a várakozásoktól lényegesen elmaradtak, emellett a The Wall Street Journal információi szerint a Nemzetközi Energia Ügynökség csökkentette a jövőbeli kitermelésre vonatkozó prognózisát.

Kivárnak az olajbefektetők a délutáni készletadatok előtt

Kivárás jellemzi az olaj piacát a tegnapi újabb csúcsdöntést követően és a ma délutáni készletadatok előtt. A határidős WTI árfolyama 129.3 dollár, amely nem sokkal marad el a tegnapi, 129.6 dolláros újabb történelmi csúcstól.

Ismét a félelem kerekedett felül

Estek tegnap a vezető amerikai részvényindexek, miután a 130 dollár környékén tetőző olajár a tengerentúli lakossági fogyasztás lassulásával fenyeget. A pénzügyi szektorra egy jegybanki bejelentés nyomta rá a bélyegét, miszerint a Fed már nem csökkenti tovább irányadó kamatlábát. A Dow Jones 1.5%-os, míg az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt 0.9%-os mínuszban fejezte be a napot.

Mindenki aranyról álmodik

Az előző év azonos időszakához képest megduplázódott az arany ETF-ek iránti igény az első negyedévben, ám a nemesfém iránti teljes kereslet tonnában kifejezve 16%-kal csökkent, ezzel ötéves minimumát érve el - áll a World Gold Council keddi közleményében.

Külföldi hírek küldték lejtőre a magyar börzét

Az európai részvényindexek már több mint másfél százalékos mínuszban tartózkodnak, amely elsősorban az ismét rekordmagasságba szárnyaló olajár kapcsán leértékelődő autószektornak és a légitársaságoknak tudható be. Emellett a délelőtt napvilágot látott német gazdasági hangulatindex a várakozásokkal ellentétben csökkent, valamint a tengerentúlon is vegyes inflációs adatok kerültek nyilvánosságra a koradélutáni órákban, amelyek tovább rontottak az amúgy sem derűs hangulaton. A magyar piac követte a nemzetközi börzéket, a BUX 1%-kal menetelt lefelé a mai nap folyamán. A hazai tőzsde forgalma az átlagostól elmaradó, 11.3 milliárd forintot ért el. A régiós piacok szintén pirosba borultak, az orosz RTS 1.4%-ot, a cseh PX 0.5%-ot, a lengyel WIG-20 pedig 1.7%-ot esett.

Újabb olajár-rekord: 129 dollár felett a fekete arany!

Újabb rekordot döntött a mai napon az olaj árfolyama, 129 dollár fölé emelkedett, amelyben az is szerepet játszott, hogy a milliárdos befektető, a BP Capital alapítója és elnöke, Boone Pickens a CNBC-nek adott interjújában azt nyilatkozta, hogy az olaj árfolyama elérheti a 150 dollárt az idei évben.

Újabb olajcsúcs - megállíthatatlanul száguld az árfolyam

Úgy tűnik, az olaj árfolyamának száguldását semmi sem állíthatja meg, a tegnapi napon ismét új csúcsot állított fel. A WTI nyersolaj záró ára még soha nem volt olyan magas, mint tegnap, elérte a hordónkénti 127.3 dollárt.

SZJA bevallás: ma estig kell fizetni!

Ma éjfélig kell elküldeni az APEH részére a 2007-es SZJA bevallásokat, s az adót is eddig az időpontig kell megfizetni. Sokan az utolsó pillanatra hagyták a teendőket.

Még mindig emelkednek a nemesfémek

Az arany vezényletével tovább emelkedtek a nemesfémek árai Londonban arra vonatkozó spekulációk miatt, hogy a növekvő árupiaci árak ösztönzik a keresletet és ekképp e termékek mintegy menedékként szolgálnak az infláció ellen.

Ismét felfelé pörgött az olajár

Három napja először emelkedett ma a nyersolaj határidős árfolyama, mivel piaci várakozások szerint növekedni fog Kína üzemanyag iránti kereslete, hogy ellássa a földrengés miatt csúcsra járatott erőműveit.

"Hagyjuk el az olajat, mielőtt az hagy el minket!"

Hiába a vártnál nagyobb mértékben bővülő nyersolajkészletek az USA-ban, a WTI júniusi határidős árfolyama újabb, 126 dolláros rekordcsúcsra futott. Miután a dollár árfolyama az elmúlt napokban erősödést mutatott, az olajár száguldásnak ezúttal más indokot kell találni. Azt jelenleg a nigériai kitermelés kiesésekkel, és a nyári szezonálisan magasabb keresleti hónapok közeledtével magyarázzák, azonban leginkább mégis talán a spekulánsok, pénzügyi befektetők sejthetők mögötte. Mindemellett az elmúlt napokban már több elemző is a száguldó olajár után szaladt, sőt egyre többen, köztük az OPEC elnöke is 200 dolláros várható rekordszintről beszél. A befektetőknek a piacot shortolni még életvészelyes, a buborék mindeközben pedig egyre csak dagad.

Európa is pluszba fordult

A távol-keleti piacok emelkedését követően Európa is zöldbe borult a mai napon, a DAX 0.6%-os, a CAC-40 0.7%-os, a FTSE-100 0.4%-os pluszban tartózkodik pillanatnyilag. A pénzügyi szektor lefelé vette az irányt még a HSBC kedvező gyorsjelentése ellenére is, a bányatársaságok pedig a reggeli felértékelődést követően már mínuszban tartózkodnak.

Határ a csillagos ég az olajnak?

A soha nem látott 125 dolláros szint fölé kúszott ma a nyersolaj ára, a kínálati oldal problémái hajtották felfelé a jegyzést. Nigériában a hónap során megnövekedett az olajtermelők elleni merényletek száma, ami különösen most, az amerikai nyári autózási szezon előtt rossz hír.

Már félünk a magas olajártól? - Estek az amerikai indexek

Estek tegnap az amerikai vezető tőzsdeindexek, miután a 123 dollár feletti olajárak immár kételyeket ébresztettek a befektetőkben, hogy az milyen hatással lesz a fogyasztókra és a gazdaság egészére. A Dow Jones 1.6%-kal, míg az S&P 500 és a Nasdaq 1.8%-kal került lejjebb.

Magyar Telekom: nyerő széria

Igen kedvező gyorsjelentést tett közzé ma hajnalban a Magyar Telekom, a szelvényvágásig adott a fűtőanyag az esetleges további megfontolt emelkedéshez.

A főbb tudnivalók az alábbiak:

  • Sorozatban negyedszer lett várakozások felett a nettó profit, ilyen hosszú nyerő szériája eddig csak egsyszer volt a társaságnak.
  • A meglepetést nem a bevétel, hanem a költségtakarékosság hozta.
  • A menedzsment előrejelzés ugyanakkor nem változott.
  • A vizsgálat a tavalyi első negyedévnél most 67%-kal többet, már 1.5 milliárd forintot emésztett fel.
  • A korábban bejelentett hotelértékesítésen 1.3 milliárd forintos nettó profit keletkezett, más ingatlaneladások további 0.7 milliárdot hoztak.
  • Az üzemi cashflow kis mértékben esett, de még mindig 49 milliárd forint.
  • Az eladósodottság kiesett az osztalékpolitika célsávjából, az osztalék emelésének akvizíciók híján jövőre valószínűleg újra napirendre kell kerülnie.
  • Az év végéig előirányzott létszámcsökkentés több mint 70%-a már megtörtént.

A felére csökkent a Swiss Re profitja

A Swiss Reinsurance Co., a világ legnagyobb viszontbiztosítója első negyedéves profitja 53%-os zuhanásáról számolt be a meredeken csökkenő biztosítási díjak és a további veszteségleírások miatt. Mint ismeretes a társaságban részesedéssel bír a milliárdos befektető, Warren Buffet cége, a Berkshire Hathaway.

Irracionális száguldás, majd esés - Mi jön ezután?

A több esetben is irracionálisnak mondható első negyedéves árfolyam emelkedést követően az idei év második negyede már nagyobb divergenciát hozhat a nyersanyagárak alakulásában, vélik a Fortis elemzői. A befektetők jóval nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a fundamentumokra, azonban a továbbra is törékeny (bár relatíve már nyugodtabbnak tekinthető) pénzügyi rendszer kisebb mértékben ugyan, de kedvezően hathat a nyersanyagpiacok egészére. Mire kell figyelnünk?

Borús hangulat az Európai piacokon

Mínuszban tartózkodnak a főbb európai részvényindexek a régiós piacokhoz hasonlóan. A DAX 0.4, a CAC-40 0.2, a lengyel WIG-20 1.3, az orosz RTS 0.4, a cseh PX 0.6%-ot csökkent a mai kereskedés során. Elsősorban a kedvezőtlen vállalati gyorsjelentések húzták lefelé az indexeket, másfelől a nyersanyagok világpiaci árának csökkenése miatt a bánytársaságok is leértékelődtek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.