Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Befagyott a forint – Merre mozdul ki innen?

Kedd reggel 403,9-nél járt a forint az euróval szemben, ez egyelőre minimális, 0,1%-os gyengülést jelent a magyar deviza szempontjából tegnaphoz képest. Ezzel gyakorlatilag a hétfő délutáni erősödését korrigálta vissza a forint, továbbra is a 404 körüli szintnél van befagyva az árfolyam. A következő nagy kérdés, hogy innen mikor és merre mozdulhat ki az árfolyam, ebben egyrészt a nemzetközi híreket lesz érdemes figyelni, másrészt itthon a pénteken megjelenő áprilisi inflációs adat hozhat mozgást az árfolyamban. De valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy elsősorban a vámháborúval kapcsolatos hírek, illetve a nemzetközi piaci fejlemények határozhatják meg a következő napok irányát is. A dollár jegyzése most 356,8 körül jár.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Egyelőre az euró-dollárban sem látszanak nagy kilengések, bár hajnalban benézett 1,13 alá a jegyzés, vagyis erősödéssel próbálkozott a dollár, de az rövid életű volt. Most 1,132 körül jár a keresztárfolyam, ami szinte hajszálra megegyezik a hétfő esti szinttel. A japán jen és a török líra egyelőre minimális, 0,1%-os gyengülésben vannak az amerikai devizával szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Ma a nemzetközi színtéren sem jönnek lényegesnek mondható makrogazdasági adatok, így a befektetők elsősorban a holnapi Fed-kamatdöntésre figyelhetnek elsősorban.

Az amerikai jegybank várhatóan továbbra sem adja be a derekát Donald Trump kamatcsökkentési követelésének, a nagyobb kérdés inkább az lehet, hogy a kommunikációban hogyan kezeli majd Jerome Powell az egyre fokozódó politikai nyomást.

Címlapkép forrása: Portfolio

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv

Holdblog

Nyugdíjba megy a király, éljen a király

Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben... The post Nyugdíjba megy

Holdblog

Nyugaton van még a pénzügyi világ nagyja

Ugyan a top helyekre már bőven odaférnek ázsiai városok, de azért a legfontosabb pénzügyi központok még mindig Nyugaton vannak. Az e heti ábránkon csak az... The post Nyugaton van még a pénz

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet