A szöveg arra hívja fel a figyelmet, hogy módosult a „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel” című (GINOP-4.1.1-8.4.4-16 kódszámú) felhívás. A változásoknak az a lényege, hogy eddig a projektet legkésőbb 2020. december 31-ig be kellett fejezni és be kellett nyújtani a záró kifizetési igénylést, de ezt most 1 évvel 2021. december 31-re halasztották. Így szintén 1 évvel későbbi időpontig, 2022. december 31-ig lehet ennek a pályázatnak a keretében kifizetést teljesíteni a kiíró oldaláról.
A fenti változás 176 projektgazdát érint, akik a hivatalos támogatási adatbázis szerint nyertes szerződéssel rendelkeznek és 3,755 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást, illetve legalább ennyi hitelt ítéltek meg nekik összesen. Egyelőre egyébként 104 darab projektnél történt kifizetés, mindössze 814 millió forint, így ez is utal arra, hogy nem haladnak jól a projektgazdák, és ezért nyújtották ki 1 évvel a megvalósítás végső időkeretét.
A pályázat keretében egyébként a szabályoknak megfelelő projekteket 1,5 millió Ft és 50 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban, valamint 1,5 millió Ft és 50 millió Ft közötti kedvezményes kamatozású éven túli kölcsönben részesítették.
A fenti kombinált terméket követően 2018-ban kiírtak még a GINOP 4-es (energetikai) prioritásában egy másik pályázatot (GINOP-4.1.2-18), illetve idén a kisebb céges napelemes fejlesztéseket támogató további pályázatot (GINOP-4.1.3-19), valamint rövidesen megnyílik utóbbi pályázat „nagytestvére” is. A 2018-as pályázaton 249 cégnek 6,88 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg, az idei pályázaton eddig 714 projekt nyert 1,82 milliárd forintot.
Címlapkép forrása: isual China Group via Getty Images

A végletekig megy Ursula von der Leyen, az amerikaiak is üdvözölték az orosz pénzek felhasználását
A legfrissebb jóvátételi javaslat szerint Brüsszel kisebb részt vállalna a jóvátételi hitelből.
Alig egy hónappal az euróbevezetés előtt bukhat meg a bolgár kormány
Az óriási tüntetéshullám után megszólalt az elnök is.
Fordult a kocka: Amerika az ősellensége sztárfegyverét fordíthatja a nagy riválisa ellen
Ismerős lehet a sziluett.
Vége a régi módszereknek? Hatalmas változásra készülhet az agrárium
A magyar gazdák titkos fegyvere: 15%-kal magasabb termés kevesebb vízzel
Itt a drámai jelentés: valóságos katasztrófával kell szembenéznie Ukrajnának
Biztosat csak a háború után lehet mondani.
Hónapokon belül elindul a CATL debreceni akkumulátorgyára
Már teljesen lekötötték a gyár éves kapacitását.
Meglepő fordulat az AI-piacon: a Microsoft állítólag nehezen tudja eladni a mesterséges intelligenciát
Pedig 2025 lett volna az áttörés éve.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


