Nőtt a hazai közbeszerzések értéke 2019-ben
Az adatokat ismertetve kiemelte, hogy rekordot döntött a magyar kis- és középvállalkozások térnyerése a közbeszerzési piacon.
A hazai kkv-k 8559 eljárást nyertek el tavaly, összesen 2016 milliárd forint értékben, tehát minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 87-et, illetve minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 59 forintot vittek el - jelezte a hatóság elnöke.
Hangsúlyozta, hogy tovább erősödött az átláthatóság, a versenyt korlátozó hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma hat éve folyamatosan csökken. Tavaly 274 ilyen eljárást folytattak le, ez a hat évvel ezelőtti érték tizenharmada.
Tavaly összesen 12 155közbeszerzési eljárás indult Magyarországon, ezek közül 2318 végződött eredménytelenül
- mondta el Rigó Csaba Balázs.
Az eredményes közbeszerzési eljárásokban az építési beruházások az összes eljárás 48,7 százalékát, értékben pedig 56,7 százalékát tették ki. Az árubeszerzések 31,3 százalékot, értékben 27,2 százalékot jelentettek, a szolgáltatások 20, érték szerint pedig 16,1 százalékot.
A Közbeszerzési Hatóság elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy csökkent az egy ajánlatos közbeszerzési eljárások száma, illetve aránya 2015 óta.
Rigó Csaba Balázs az adatok ismertetésekor kitért arra, hogy Brüsszelben a nagy értékű beszerzések alapján számolnak tagállami statisztikát. "Magyarország esetében ez az összes eljárás 26 százalékát jelenti, a Közbeszerzési Hatóság ugyanakkor a fennmaradó 74 százalékot is elemzi, hiszen abban ugyanúgy benne van a magyar emberek teljesítménye is és csak így kaphatunk teljesen pontos képet hazánk közbeszerzéseiről."
Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság főtitkára hangsúlyozta, hogy a közbeszerzési hirdetmények ellenőrzésével a hatóság jelentősen hozzájárul az eljárások jogszerűségéhez.
A tervekről szólva elmondta, hogy a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek a közbeszerzési eljárások előkészítésének ellenőrzésére, mert a tapasztalatok szerint a legtöbb eljárási hiba, valamint szabálytalan szerződésmódosítás a hibás előkészítésre vezethető vissza.
A jogsértések megelőzése és az eljárások szabályos lefolytatása érdekében rendszeres képzéseket szervez a hatóság a közbeszerzésekkel foglalkozó szakembereknek - tette hozzá Kovács László.
Tavaly 570 jogorvoslati eljárás indult és összesen 673 millió forint bírságot szabott ki a Közbeszerzési Hatóság keretében, de attól függetlenül működő Közbeszerzési Döntőbizottság - mondta Puskás Sándor, a szervezet elnöke.
Az eljárások száma több mint 30 százalékkal nőtt 2019-ben az előző évhez képest, a kiszabott bírság összege csökkent a 2018-as 702 millió forinthoz viszonyítva.
Kisebb szabálytalanságok esetén méltányos, súlyos jogsértés esetén magasabb a bírság, a Közbeszerzési Döntőbizottság ezzel is a szabálykövetés erősítésére törekszik - fejtette ki.
Puskás Sándor jelezte azt is, hogy a döntőbizottság pernyertességi aránya folyamatosan nő, tavaly a szervezet a döntései ellen indított bírósági felülvizsgálatok 92 százalékát megnyerte.

Sürgős kérdést tett fel szövetségeseinek az USA
Japánhoz és Ausztráliához szólt a védelmi minisztérium.
Nagy bejelentést ígér Trump - Jön az 500 százalékos vám az orosz energaimportra?
Már hétfőn eldőlhet a kérdés.
Az USA józan ész nélkül szórja a pénzt, míg Németország sikeres lehet
Mindkét országban nagyobb hiányt és magasabb adósságot irányoznak elő.
Bejelentette a kormány: máris változás jön a 3%-os lakáshitelnél
A családi házak értékhatáránál.
Nagy bajban Ukrajna, a legjobbkor érkezik a segítség
Németország nagy hatótávolságú rendszereket finanszíroz.
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.