
Éberen figyel Brüsszel
Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa, Didier Reynders a Politicónak nyilatkozott és többek között azt mondta még a magyar parlament tegnap délutáni szavazása előtt, hogy „Meg fogjuk vizsgálni, hogy a rendkívüli törvénykezés összhangban van-e a jogállamiságra vonatkozó európai normákkal”. „Kíváncsiak vagyunk arra, hogy minden tagállamban, így nyilvánvalóan Magyarországon is, lehetséges-e időkorlátot szabni, amit aztán parlamenti döntéssel meg lehetne hosszabbítani. Ellenőrizni fogjuk az elfogadott szöveget és amennyiben szükséges, kezdeményezést teszünk” – jelezte.
Az Európai Bizottság hétfőn a magyar miniszterelnöknek arra a múlt pénteki állítására is reagált, miszerint az EU segítségnyújtás helyett inkább akadályozná a járvány elleni magyar erőfeszítéseket.
Eric Mamer, a testület szóvivője emlékeztetett az Európai Bizottság és az EU által az elmúlt napokban meghozott döntésekre, köztük az uniós költségvetési szabályok rugalmassá tételére, vagy arra a döntésre, ami alapján Magyarország 5,6 milliárd eurónyi strukturális alapot mozgósíthat egészségügyi, munkaerőpiaci és a kkv-kat segítő intézkedésekre.
A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeket a döntéseket két egymást követő videókonferencián a tagállamok vezetői (köztük a magyar miniszterelnök) is egyhangúlag jóváhagyták. „Senkit sem akadályozunk a megfelelő intézkedések elfogadásában. Arra azonban éberen ügyelünk, hogy ezek az intézkedések valamennyi politikai területen érvényes uniós sztenderdeken alapuljanak” – tette hozzá Eric Mamer.
Átdolgozzák a 2021-2027-es EU-költségvetési tervet is
Az Európai Bizottság hétfőn megerősítette, hogy az európai intézmények és főleg az Európai Bizottság által kidolgozandó válságkilábalási terv szükségessé teszi a következő többéves keretköltségvetésről szóló javaslat módosítását annak érdekében, hogy a járvány lecsengése után az európai gazdaság minél gyorsabban visszazökkenhessen a normális kerékvágásba. A terven a munka már elkezdődött, de a testület egyelőre nem kívánt további részleteket elárulni.
Azt ugyanakkor Ursula von der Leyenre hivatkozva megerősítették, hogy a Bizottság zászlóshajó-projektjének számító európai zöld megállapodás és a digitális átállás a majdani gazdaságkonszolidációs tervnek is két központi eleme lesz. „Nem látunk ellentmondást a kiadások válság által megkövetelt újrafókuszálása és a Bizottság politikai prioritásainak követése között” – szögezte le az intézmény szóvivője.
Javult a határokon a helyzet
Brüsszelben azt is elmondták, hogy a zöld folyosók megnyitásának köszönhetően a hét végére látványosan javult a helyzet az EU belső határain, ahol az elmúlt hetekben és napokban hozott határlezárási intézkedések jelentős fennakadáshoz vezettek az áruforgalomban. A Bizottság műholdas eszközökkel követi a helyzet alakulását, megállapítva, hogy például a német-francia, vagy a német-osztrák határon 10 percre csökkent le a kamionok és gépjárművek várakozási ideje. A korábban problematikusnak ítélt szlovák-magyar és magyar-román határon is javult a helyzet, ahol a korábbi 20 kilométeres sorokat 4 kilométerre sikerült a Bizottság szerint lecsökkenteni, bár ez az utóbbi esetében még mindig 2 órás várakozást jelent.
Az Európai Bizottság hétfőn új gyakorlati iránymutatást adott ki annak biztosítására, hogy az Unión belül ingázó munkavállalók, különösen azok, akik a koronavírus megfékezésében kulcsfontosságú szerepet töltenek be, akadálytalanul eljuthassanak munkahelyükre. E munkavállalók közé tartoznak többek között az egészségügyi és élelmiszeripari ágazatban, valamint az egyéb alapvető szolgáltatások terén, például a gyermek- vagy az idősgondozásban dolgozók, továbbá a létfontosságú közüzemi személyzet tagjai.
A Bizottság felkéri a tagállamokat, hogy a zökkenőmentes határátlépést segítő egyedi és gyors eljárások kialakításával, többek között az egészségügyi szűrővizsgálatok megfelelő mértékű alkalmazásával tehermentesítsék az ingázó munkavállalókat. Az iránymutatás egyértelműen rögzíti azt is, hogy a tagállamoknak – a munkavállalók fent említett kategóriáin túl – minden határ menti ingázó számára lehetővé kell tenniük az átkelést, amennyiben az adott ágazatban való munkavégzés továbbra is engedélyezett a fogadó tagállamban.
Ami az idénymunkásokat, különösen a mezőgazdasági ágazatban dolgozókat illeti, a tagállamoknak a válság következtében fellépő munkaerőhiány kezelése céljából egyeztetniük kell egymással, hogy pontosan mely szakmai területeken szorulnak segítségre, valamint ki kell alakítaniuk a szóban forgó munkavállalók zökkenőmentes határátlépéséhez szükséges egyedi eljárásokat.
Címlapkép forrása: Thierry Monasse/Getty Images

Nagyon lelassult az elektromos autók eladása Magyarországon
7 százalék a részarányuk, ezzel az európai átlag alatt vagyunk.
A világ túlsó feléről kap jelentős harckocsiszállítmányt Ukrajna
Kijev feltételei szerint szeretné lezárni a háborút a munkáspárti kormány.
Drónok hadával támadja Ukrajna Oroszországot, Moszkvát is célba vették
87 ukrán drónt semmisített meg a légvédelem öt óra alatt.
Országos légiriadó Ukrajnában: átfogó támadást indított Oroszország
Kijevben is szóltak a szirénák hajnalban.
Halálos dróntámadást hajtott végre Oroszország Odessza ellen
Legalább egy többemeletes lakóépület is kigyulladt.
Strandidő vagy eső? Itt vannak a friss időjárás-előrejelzések
Ez várható most Magyarországon.
Elbutuláshoz vezethet az MI használata - Itt is kockázatokra utaló címkék lesznek, mint a cigarettásdobozokon?
Mekkora veszély az, hogy az egyetemisták teljes egészében MI-vel írják dolgozataikat?
VIDEÓ! Bitcoin a csúcson, altcoinok készenlétben: Indul a következő altszezon?
2025. július 1-jétől Magyarország új kriptovaluta-szabályozása lépett életbe, amely kizárólag hivatalosan engedélyezett szolgáltatók közreműködésével teszi lehetővé a kriptovaluták v
Követett részvények - 2025. július
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
A magyar állam találkozása a közgazdaságtannal
A kormány több bevételszerző próbálkozása alatt is beleütközött a Laffer-görbébe. Ideje tehát megnézni, mit is tud ez az egyszerű, de annál fontosabb közgazdasági összefüggés, és... T
Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban
Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban Évente több százmillió tonna műanyagot állítunk elő, melynek jelentős
A TB kiskönyv múltja, jelene és digitális jövője
A magyar társadalombiztosítási rendszer egyik ikonikus, papíralapú dokumentuma, a köznyelvben csak TB kiskönyvként ismert igazolvány hamarosan digitális formában él tovább. Bár sok munkáltat
Régi berögződések - elengedjük őket?
Pár hete az egyik kommentben V nevű olvasóm felvetette, hogy mennyire fontos néha felülvizsgálni a spórolási szokásainkat is. Lehet, hogy valami, ami 10 éve még értelmes és hasznos dolog volt
Target Corporation - elemzés
2022-ben vettem belőle 165-ön, leginkább kereskedési céllal, de osztalékot is fizetett, ha nem is sokat. 2024-ben adtam el kis bukóban. Most megint a szemem elé került, a Top10-es listám hetedikj
G20-csoport: úton a szén-dioxid-mentes áramtermelés felé
Technológiai trendek, kihívások és szakpolitikai irányok az IEA 2025-ös jelentése alapján.

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Agrárvita: mi szól a nagy EU-s agrárreform mellett és ellen?
Szakértőink ütköztették érveiket a területalapú támogatások reformjáról.
Egyre többet tudunk az Otthon Start hitelről: kik lesznek az igazi nyertesek?
A Kormányinfón Gulyás Gergely igyekezett tisztázni a félreértéseket.
Drámai változások zajlanak Európában, ennek mindenki megissza a levét
Komoly döntések előtt állunk: 8,5 milliárd ember ellátása és a bolygó jövője a tét.
