Portfolio signature

Jóval keményebb jogállamisági feltételek jöhetnek az EU-pénzeknél, mint amit eleve elutasított az Orbán-kormány

Weinhardt Attila
Még annál is jóval szigorúbb jogállamisági feltételrendszerről születhet alku a német soros elnökség és az Európai Parlament között, mint amit eleve mereven elutasított a magyar és a lengyel kormány – derült ki a kedden este véget ért újabb intézményközi egyeztetések alapján. Holnap, azaz csütörtökön újabb tárgyalási kör lesz és az is elképzelhető, hogy meg is születik a megállapodás. Közben figyelmeztető jel, hogy a német CDU/CSU három EP-s frakciótagja is azt szorgalmazza, hogy az EP inkább a kemény jogállamisági feltételekhez ragaszkodjon, mint ahhoz, hogy további eurómilliárdokat csikarjon ki az állam- és kormányfőkből az uniós költségvetés megváltoztatásával, mert utóbbi úgyis lehetetlen küldetésnek tűnik.

Mi várható a legfrissebb jelek alapján?

A német soros elnökség szóvivője, Sebastian Fischer a Twitteren azt jelezte kedd este, hogy jelentős előrelépés történt a jogállamisági feltételek és az EU-s pénzek összekötésének terén az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal folytatott újabb trilógus során. Tájékoztatása szerint látszanak már a várható alku keretei és csütörtökön folytatják az egyeztetéseket.

Az Európai Parlament költségvetési tárgyalódelegációja is kiadott kedd este egy nyilatkozatot, ami azért inkább hűtötte a kedélyeket, hiszen már a közlemény címében is jelezték, hogy „nem tartunk még ott” (a megegyezésnél), igaz elismerték, hogy volt némi előrelépés. Újra hangsúlyozták, hogy egy működőképes jogállamisági feltételrendszert akarnak és ehhez felidézték azt a minapi EP által megrendelt közvélemény-kutatást, miszerint az európai állampolgárok 77%-a is hatékony jogállamisági féket akar.

Miről szól ez a cikk?

  • Ezekben a napokban dőlhet el az, hogy a következő 7 évi EU-s kifizetésekhez mennyire szigorú jogállamisági feltételeket kötnek hozzá, így bemutatjuk a tárgyalások főbb ütközőpontjait.
  • A jelek alapján összefoglaljuk, hogy milyen szigorúságú feltételekrendszerről várható alku, mi lehet azok tartalma.
  • Azt is bemutatjuk, hogy ez magyar szempontból mit jelentene és a magyar kormány által már belengetett vétóveszély realitására is kitérünk.

Kedves Olvasónk!

Támogasd te is a minőségi gazdasági tartalomgyártást!

Ez az elemzés a Portfolio Signature cikkei közé tartozik. A cikk folytatódik, de csak egyedi előfizetéssel olvasható.

A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 2490 forint. Az éves előfizetés díja 29845 forint. Ezzel követlenül támogathatod a legmagasabb színvonalú gazdasági, üzleti újságírást.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések