Uniós források

Nekiment az új magyar igazságügyi miniszter az EU-pénzek jogállamisághoz kötésének

MTI
|
Portfolio
A magyar kormány visszautasítja a jogállami kritériumokhoz kötődő uniós finanszírozást - mondta a Reuters hírügynökségnek adott, szerdán megjelent interjúban az igazságügyi miniszter. Varga Judit egyúttal arra is célzott, hogy amint elülnek a jogállamisággal kapcsolatos viták, az idehaza felállítani tervezett közigazgatási bírósági rendszerrel haladnak majd tovább.
Varga Judit figyelmeztetett: Budapest ellen fog állni az Európai Bizottság minden olyan törekvésének, hogy az EU fejlesztési támogatásait azon jogállami elvek betartatásához kössék, amelyet Brüsszel szerint a "nacionalista" magyar hatóságok megsértenek.

A politikus úgy nyilatkozott: az Európai Unió rendelkezik már azokkal az eszközökkel, amelyek révén biztosítható a jogállamiság és az EU-s támogatások elosztása. "Nem kell újra feltalálnunk a kereket" - fogalmazott a miniszter.

A magyar kormány hivatalos érvelésével ellentétben a meglévő eszköz (7-es cikk szerinti jogállamisági eljárás) lényegében nem hatékony, ami abból is látszik, hogy az eljárás nem vezetett egy év alatt se sehova, hiszen nincs reális esély arra, hogy eljutna a szankciós szakaszig (adott tagállam szavazati jogának felfüggesztése és/vagy EU-s pénzek blokkolása, de ezekhez egyhangú döntés kell a Tanácsban), illetve még az azt megelőző út sincs tisztán lefektetve a szerződésben. Ezért sem került még sor hivatalos meghallgatásra a Tanácsban, mindössze "tájékozódó", "előzetes beszélgetéseken" kellett a magyar hatóságoknak megvédeniük magukat az Európai Parlament által indított jogállamisági eljárásban.

Varga arra figyelmeztetett, hogy a készülő 2021-27-es költségvetés egyik, "politikai célokból bevett különleges előírása túl tágan és homályosan határozza meg a jogállami elvekkel kapcsolatos általános hiányosságokat".

Az a célom, hogy ez a javaslat végleg kikerüljön a tervezetből, és azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az uniós költségvetés elfogadása kapcsán létezik egy bizonyos csomag elv; azaz semmiben nem állapodunk meg, amíg mindenben meg nem állapodtunk. Ez a vörös vonal

- mondta az interjúban a politikus.

Nekiment az új magyar igazságügyi miniszter az EU-pénzek jogállamisághoz kötésének
Varga Judit új magyar igazságügyi miniszter az Általános Ügyek Tanácsának ülésén 2019 július 18-án Brüsszelben, fotó: Dursun Aydemir/Anadolu Agency/Getty Images
Varga Judit tagadta, hogy Magyarország megszegné a jogállamiság elveit. Szerinte a leköszönő Bizottságnak az a javaslata, hogy olyan rendszeres jogállami ellenőrzéseket folytassanak, mint amilyenek már léteznek a tagországok vonatkozásában, "teljesen ellentmond az uniós szerződéseknek".

Hozzátette: reméli, hogy az új Bizottság "hidakat épít majd, nem pedig árkokat ás" a tagállamok között. "Remélem, hogy a bizottság jövőbeli magatartása terén egy új korszak küszöbén állunk" - fogalmazott. Varga Judit felhívta a figyelmet arra, hogy a tagállamok eltérő alkotmányos történelme "a jogállamiság ügyében összehasonlító látásmódot követel".

Bár az MTI tudósításából kimaradt, de a Reuters eredeti anyagában benne van arra a saját július 18-i cikkükre hivatkozás, amelyben azt foglalták össze, hogy brüsszeli nyilatkozatok és értesülések szerint az új összetételű Bizottság sem fogja elengedni a magyar és lengyel jogállamisági problémákkal kapcsolatos kritikákat, illetve vizsgálatokat. Sőt, ugyanolyan kemény lesz a két országgal szemben, mint az eddigi Bizottság volt - legalábbis ezt nyilatkozta a jelenlegi Bizottság jogállamiságért felelős első alelnöke Frans Timmermanns, aki várhatóan ugyanezt a posztot viszi tovább az új Bizottságban is.

Ez a jelzés azonban részben szembemegy azzal, amelyet békülékeny hangvételben mondott a Bizottság új elnöke, Ursula von der Leyen minapi interjúiban Magyarország irányába is, igaz még megválasztása előtt azt hangsúlyozta: a jogállamisági keretekből nem lehet engedni, mert az EU egyik lényege.

A Bizottság egyébként egy új típusú jogállamisági vizsgálati keretrendszert szavazott meg a múlt héten, amelyet évente fognak majd elkészíteni. Így tehát Brüsszel felől egyszerre jön békülékeny hang és a határozott lépések sorozata, ráadásul a 7-es cikk szerinti eljárásoknál sincs szó arról, hogy ejtenék, sőt, nyilvános meghallgatás vár a magyar hatóságokra.

Magyarországon be akartuk vezetni a közigazgatási bíróságokat, de félretettük, amíg a viták le nem zárulnak. Erre a kérdésre később térünk vissza

- mondta az igazságügyi miniszter.

Címlapkép és kép forrása: Photo by Dursun Aydemir/Anadolu Agency/Getty Images
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kasza Elliott-tal

Solventum Corp. - ajándék

Nézegettem a számláimat ma, és az Ersténél észrevettem egy soha nem látott részvényt a portfóliómban. Solvenum Corp. (SOLV), valahol volt egy split, ami elkerülte a figyelmemet. Rákerestem a

Összkép

Merre visz a ballagók útja?

Hétfő reggel a lányokon matrózblúz, a fiúkon öltöny, előttük egy kitöltendő gondolattérkép Ady Endre veresiről. Élete eddig legfontosabb napjain van túl 75 ezer érettségiző diák. Múlt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
európai parlament