Rengeteg olyan folyamat van egy cég életében, amely digitalizálható lenne, de a vállalkozások nagy része különböző okokból kifolyólag nem lép. Pedig az irodában keringő iratok manuális feldolgozása nem túl hatékony, ráadásul hibalehetőségekhez vezet, ami pedig idő- és pénzveszteséget eredményezhet. Úgy tűnik, hogy sok vállalat számára épp a koronavírus kirobbanása volt a katalizátor, ami hozzájárult a digitalizációs folyamatok felgyorsításához.
Pataki Tamás, a Canon Hungária Kft. üzletfejlesztési menedzsere a Portfolio-nak elmondta, a vírushelyzet őrült módon beindította a dokumentumszkennerek iránti igényt.
"Az elmúlt hetekben az egyik nagy könyvvizsgáló cég jelentkezett, hogy mielőbb szeretnének megvásárolni egy gyors, kompakt szkennert. Történt ugyanis, hogy a cégnél mindenki home office-ban dolgozott, és akkor jöttek rá, hogy bizonyos folyamatokat képtelenség otthonról elvégezni, például a számla- és szerződés érkeztetést, postai iratok rendezését. Egy közepes teljesítményű dokumentumszkenner, ami a napi postát digitalizálja viszont számukra tökéletes megoldás. A gépet pedig nem is az irodában állították munkába, hanem az egyik alkalmazottnál" – mondta a szakember, hozzátéve, több kórház szintén a közelmúltban kezdett el nagy teljesítményű szkennerekkel dolgozni. Ezzel is csökkentve a papír alapú dokumentumok fizikai utaztatását-érintését, ezáltal csökkentve az infektológiai veszélyt.
Jelentőse automatizálható a dokumentumrögzítés és a feldolgozás is, az egész folyamat gördülékenyebb és gyorsabb
– mondta Pataki, hozzátéve, az eszköz jelentősen megkönnyítheti az iratok kezelését a kis irodáktól a nagyvállalatokig.
Érzékenyen érinti a magyar vállalkozásokat a koronavírus
A hazai vállalkozásokat nagyon érzékenyen érinti a járvány. Ezt alátámasztja a K&H Bank márciusban készített kkv bizalmi index kutatása is: míg március 11-e előtt még a kkv-k 57 százaléka várt növekvő árbevételt, addig március 24-re ez az arány 11 százalékra zuhant.
A csökkenő profitvárakozások következtében a kkv-k költségoldalon próbálnak javítani a vállalkozás pénzügyein, ez pedig megmutatkozik a beruházási kedv csökkenésén. Érdekes, hogy a március elején készült felmérés során csak a bank által megkérdezett kkv-k negyede nem tervezett semmilyen beruházást az idei évre, ez az arány azonban rövid idő leforgása alatt több mint duplájára, 59 százalékra ugrott fel.
Pataki Tamás azonban hangsúlyozta, hogy sok vállalkozás számára ezekben a nehéz időkben is megoldást jelenthet a szkenner, hiszen a segítségével teljes irattári anyagok, betegkarton nyilvántartások, vagy központi digitalizálási feladatok egyaránt végrehajthatók. Ráadásul sok esetben nem is milliós nagyságrendű kiadással kell kalkulálni, a kisebb cégek esetén egy kisebb kapacitású dokumentumszkenner is bőven elég, amely nagyságrendileg 200-300 ezer forinttól indul, és a vállalat mégis maximalizálni tudja a kulcsfontosságú dokumentumok stratégiai, pénzügyi, operációs és szellemi értékeit, ezzel növelve a vállalati teljesítményt.
Dokumentumkezelés otthonról, biztonságosan
A manuális iratkezeléssel együtt jár, hogy a kulcsfontosságú dokumentumokat széfben tartják. A digitalizált iratok esetén is felmerül a biztonság és a hozzáférés kérdése. Pataki elmondta, a jelszavas bejelentkezés, az automatikus kijelentkezés, a küldés előtti címmegerősítés, valamint a felhasználók és a beállítások távoli kezelése révén a biztonság alapvető.
Az elektronikus dokumentumok megkeresése, nyomon követése, vagy az azokból történő kulcsfontosságú adatok kinyerése pedig sokkal egyszerűbb és gyorsabb, mint a hagyományos papírlapú dokumentumok esetén.
Ha valamelyik cég most szeretne beruházni egy szkennerre, nagyon rövid idő alatt hozzá tud jutni a számára legideálisabb eszközhöz.
Ha egy vállalat megkeres, akkor az első lépés az, hogy tesztelünk, demózunk. Ha tudjuk, hogy várhatóan mennyi a napi beolvasási igény, milyen típusú dokumentumokat milyen gyorsan akar egy cég kezelni, akkor ez alapján már el tudunk indulni, és testre szabni, az egyéni igényeknek megfelelően
– mondta Pataki, hozzátéve, az eszköz szoftveres támogatása is testre szabható, ki-ki eldöntheti, milyen szintű támogatást szeretne igénybe venni. A járványhelyzet alatt külön megnövelt erőforrás áll rendelkezésre szakember és eszköz kapacitás tekintetében is.
Címlapkép: Getty Images
A cikk megjelenését a Canon Hungária Kft. támogatta. Május 6-án, 12-én és 14-én a cég online előadást tart az üzleti megoldásaikkal, digitalizációt elősegítő szolgáltatásaikkal kapcsolatban.
Ennek Donald Trump végképp nem fog örülni: keresztbe tett a Legfelsőbb Bíróság a választókerületek újrarajzolásának
Igaz, csak egyetlen államban.
Kihallgatták az egyik leggazdagabb magyart gyanúsítottként az óbudai korrupciós ügyben
Szabadlábon védekezhet.
Megszólalt az osztrák minisztérium a paksi fenékküszöb ügyében - Javaslatot is eljuttattak a magyar kormánynak
Ugyanakkor panasztételről szó sincs.
Teljesen új fegyvert vetett be Európa ellen Oroszország - Az utolsó pillanatban lépett közbe az Egyesült Államok
Norvégia és Nagy-Britannia is részt vett az akcióban.
Szivárognak a felvételek: szétlőtték a rettegett Kalibr-rakétákat indító Admiral Essen cirkálót
Ezt nem javítják meg egykönnyen.
Elbukhat a nagy globális vállalás: az iráni háború miatt rekord dönt a leginkább környezetszennyező energia
Egyre több szenet használ a világ.
Nem a büntetés lesz a lényeg: gyökeres fordulat jön a magyar egészségügyi ellátásban
2027 januárjában áll fel az új hatóság.
Szuperkórokozók és biológiai fegyverek fejlesztésére használták az AI-t, közbelépett az Anthropic
Több kísérlet is történt a biztonsági rendszerek megkerülésére.
Ezek a legkedvezőbb lakáshitel-ajánlatok szeptemberben
Soha nem látott összegek mozognak idén a magyar lakáshitelpiacon. A Bankmonitor becslése szerint 2026 első nyolc hónapjában mintegy 2100 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződés születhetet
Anglia túl igazságos ahhoz, hogy uralja Európát
A Premier League ma pénzügyileg külön világ: klubjai többet költenek, mint Európa többi topligája együtt, és még a középmezőny is olyan bevételekkel dolgozik, amelyekről máshol... The po
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Anglia túl igazságos ahhoz, hogy uralja Európát
A Premier League ma pénzügyileg külön világ: klubjai többet költenek, mint Európa többi topligája együtt, és még a középmezőny is olyan bevételekkel dolgozik, amelyekről máshol... The po
Politikai prémium és fiskális kényszerpálya - mit áraz a piac Franciaországban?
A francia piacokon ismét nő a feszültség: a magas költségvetési hiány, az emelkedő államadósság és a 2027-es elnökválasztás bizonytalansága egyszerre jelenik meg a kötvény- és részvén
Okozhat ellátási gondot a földgáztározók alacsony szintje?
Európa a megszokottnál alacsonyabb gáztartalékokkal készülhet a télre, ami az ellátási kockázatok mellett áremelkedést is okozhat a kontinensen. Arról, hogy miért lehetnek kevésbé feltölt
A csendes kettészakadás - miért nő a tokenizált piac, miközben a bitcoin ingadozik?
A klasszikus kriptopiac 2025 őszi csúcsához képest jelentősen visszaesett, miközben a közvetlenül tokenizált valós eszközök piaca mintegy 50 százalékkal nőtt. Miért épít egyre több hagyo
Mi mozgatja valójában az arany árát? - rövid és hosszú távú hatások
Az arany egyszerre reagál a dollár, a kamatvárakozások és a geopolitikai sokkok rövid távú mozgásaira, valamint a jegybanki kereslet és a fizikai kínálat hosszabb távú trendjeire. A 2022 utá
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.
Kiszárad az ország – A fiatalok menthetik meg a magyar agráriumot?
Egyre többen választják az agrárpályát.
Egyre hangosabb a figyelmeztetés: baj lehet a drága részvényekkel
Üzen a kötvénypiac.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.


