
Amit már eddig is tudtunk vagy jó okkal sejthettünk
Amint várható volt,
- a lakáshitel maximális összege 50 millió forint, teljes futamideje legfeljebb 25 év, kamata legfeljebb 3% (mint a CSOK Plusz esetén), az önerő 10% is lehet,
- Magyarország területén lévő, belterületi lakás vagy egylakásos lakóépület építéséhez vagy vásárlásához használható fel, előbbi esetében a vételár megfizetésére, utóbbi esetben a hitelintézet által elfogadott költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségekre,
- lakás-előtakarékossági szerződés alapján folyósított lakáskölcsön és áthidaló kölcsön, valamint a meglévő kölcsöntartozás kiegyenlítésére szolgáló kölcsön, vagyis hitelkiváltás nem fér bele a programba,
- a kölcsönre ugyanaz az igénylő csak egy alkalommal jogosult, akkor is, ha már visszafizette a kölcsönt és a kamattámogatást,
- abban az esetben igényelhető, ha az igénylő a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában és a benyújtását
megelőző 10 éven belül nem rendelkezett saját tulajdonú belterületi lakóingatlannal.
Kivételek a lakástulajdon-előírás alól
Akkor is igényelhető viszont a kölcsön,
- ha a meglévő belterületi lakóingatlanban lévő tulajdoni hányad értékbecslő által megállapított aktuális piaci értéke nem haladja meg a 15 millió forintot, vagy az elmúlt 10 évben eladott tulajdoni hányad esetén az eladási ár nem volt 15 millió forintnál magasabb,
- ha az igénylő olyan belterületi lakóingatlannal rendelkezett, amelynek lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte,
- ha az igénylő kérelem benyújtásának időpontjában és a benyújtását megelőző 10 éven belül legfeljebb egy belterületi lakóingatlanban legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezett,
házastársak hitelprogramban való részvétele esetén elegendő, ha a fentieknek az egyik fél megfelel,
vagyis értelmezésünk szerint a másik félnek akár 100%-os tulajdonrésze is lehet, illetve 50-50%-os tulajdon mellé egy második lakást is vásárolhatnak (harmadik közös 50-50%-os lakást egy évtizeden belül már nem, mert az előírás szerint legfeljebb egy lakásban lehetett legfeljebb 50%-os tulajdoni hányaddal rendelkezni az elmúlt tíz évben).
Egyébként családi álloptra és gyermekvállalásra, sőt még életkorra vonatkozó kitétel sincs a rendelettervezetben, az utóbbira vonatkozó határ meghúzását, úgy tűnik, a hitelt nyújtó kereskedelmi bankokra bízzák.

Újdonságok a kölcsönről
Mint kiderül a tervezetből,
- az előtörlesztés költsége maximum az előtörlesztett összeg 1%-a lehet,
- otthon vásárlásánál annak vételára legfeljebb 20 százalékkal térhet el a hitelintézet által megállapított forgalmi értéktől,
- feltétele a büntetlen előélet, a legfeljebb 5000 forint köztartozás, a 30 napnál nem régebbi okirattal igazolt 2 éves folyamatos tb-jogviszony akár más államban vagy nemzetközi szervezetnél, amelyben legfeljebb 30 napos, illetve felsőoktatási jogviszony, amelyben 180 napos megszakítás lehet.
Igazolni kell, hogy a kölcsön iránti kérelem benyújtását megelőző 3 éven belül nem kötelezték az igénylőt vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy államilag támogatott lakáscélú kölcsön kamattámogatásának visszafizetésére.
Ahogy a hasonló támogatott konstrukcióknál lenni szokott, az eladó vagy az építési tevékenységet végző az igénylőnek nem lehet közeli hozzátartozója vagy élettársa, gazdálkodó szervezet eladó vagy kivitelező esetén a tulajdonos és annak hozzátartozója, élettársa van kizárva.
Otthon vásárlása esetén a vételárat, otthoncsere esetén a vételár-különbözetet választása szerint készpénzben is teljesíthető. Építés esetén a készültségi fokkal arányos folyósítást megelőzően a hitelintézet részére be kell mutatni az adott készültségi foknak megfelelő, a hitelintézet által elfogadott költségvetésben szereplő bekerülési költség legalább 70 százalékáról az igénylő személy nevére kiállított számlákat.
A hitel felvételéhez természetesen szükség van arra, hogy az igénylőt a bank hitelképesnek találja, amihez az MNB adósságfékszabályainak és a bank belső sztenderdjeinek megfelelő jövedelemelvárást teljesíteni kell. Az alábbi törlesztőrészletekre lehet számítani bizonyos hitelösszegek és futamidő mellett.

Árkorlátok
Ahogy korábban bejelentették,
- egyrészt nem vehető fel a kölcsön, ha a megvásárolni szándékozott otthon ára vagy építeni kívánt otthon bekerülési költsége a hasznos alapterület négyzetméterenként meghaladja a bruttó 1,5 millió forintot.
- lakás értéke vagy bekerülési költsége legfeljebb bruttó 100 millió forint, egylakásos lakóépület értéke vagy bekerülési költsége legfeljebb bruttó 150 millió forint lehet.
5 évig nem adható el az ingatlan
A kölcsön igénybevételével a hitelszerződés megkötését, építés esetén az építés idejére és a használatbavételi engedély kiadását követő
5 évre az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre
a kölcsönszerződés megkötése időpontjában fennálló kölcsönösszeg 20 százalékának erejéig a kölcsön és a kamattámogatás jogszerűtlen igénybevételéből eredő követelések biztosítására.
Nem minősül az elidegenítési és terhelési tilalom megszegésének, ha az az otthonban öröklés révén harmadik személy tulajdonjogot vagy haszonélvezeti jogot szerez, vagy az otthonra közérdekű használati jogot alapítanak.
Ha ugyanazon lakáscél megvalósításához a támogatott személy mási lakáscélú állami támogatásokat vesz igénybe - erre lehetőséget ad a tervezet - , és azokat különböző hitelintézetek nyújtják, akkor a hitelintézetek kötelesek együttműködni, valamint a másik hitelintézethez már benyújtott számlát elfogadni.
Költségek
A hitelintézet az igénylőktől a kölcsön igénylésével és folyósításával összefüggésben kizárólag legfeljebb 30 000 forint bármilyen jogcímű díjat kérhet, ide nem értve az értékbecslés és a helyszíni szemle díját. Ha az igénylő a hitelintézettől nem kamattámogatott kölcsönt is igényel, akkor ezzel a díjjal megegyező mértékig számíthat fel díjat vagy egyéb ellenszolgáltatást a kamattámogatással nem érintett kölcsön tekintetében is a bank.
A hitelintézetet az általa jogszerűen folyósított kölcsön összege után az államtól építés esetén 80 000 forint, vásárlás esetén 40 000 forint egyszeri költségtérítés illeti meg, amelyet a kölcsön vagy annak első részlete folyósítását követően számol el a központi költségvetéssel.
Dátumok, határidők
A kölcsön 2025. szeptember 1-jétől igényelhető az azt nyújtó hitelintézetnél.
A kölcsön 2022. január 1-jét követően véglegessé vált építési engedély vagy egyszerű bejelentés alapján igényelhető új otthon építéséhez vagy vásárlásához, és véglegessé vált használatbavételi engedély esetén igényelhető új otthon vásárlásához, természetesen az otthonnak a lakhatási igények kielégítésére alkalmasnak kell lennie. A kölcsönt
vásárlás esetén kizárólag az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül, építés esetén a használatbavételi engedély kiállítását megelőzően lehet igényelni.
A hitelintézet a kölcsönkérelmet vásárlás esetén a kölcsönkérelem benyújtása napját követő 30 napon belül, építés esetén a kölcsönkérelem benyújtása napját követő 60 napon belül bírálja el.
A hitelfelvevő köteles a költségek igazolásaként bemutatott számlákat az adásvételi szerződés megkötése, illetve a használatbavételi engedély kiadása évének utolsó napjától számított 5 évig megőrizni.
A kölcsön folyósítása vásárlás esetén a kölcsönszerződés megkötését követően, egy összegben történik, építés esetén a készültségi fokkal arányosan, utólagosan, az utolsó részlethez a használatba vételi engedélyt már be kell mutatni.
A kamattámogatás mértéke
A kamattámogatás mértéke a CSOK Pluszhoz hasonlóan az Államadósság Kezelő Központ által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző 3 naptári hónapban tartott, 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 110 százalékának 1 százalékponttal növelt mértékének és az ügyfél által fizetett legfeljebb 3 százalékos kamatnak a különbözete. Az így számolt ügyleti kamat a kamattámogatás időszaka alatt ötévente változtatható meg, de jogszerű szerződésteljesítés esetén ezt az ügyfelek nem érzik.
Büntetések
Ha viszont az igénylő a hitelprogramot jogosulatlanul vette igénybe, vagy az otthont lebontja, elidegeníti vagy használatát harmadik személynek engedi át, vagy az otthont a lakáscéltól eltérően hasznosítja, a kamattámogatás összegét az igénybevétel napjától
a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal megemelt mértékének megfelelő kamattal növelten köteles visszafizetni, és a kamattámogatás a jövőre nézve is megszűnik.
A társadalmi egyeztetés során a véleményeket 2025. július 29-ig várják a tarsadalmiegyeztetes@me.gov.hu e-mail címen.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Mi a teendő, ha támad Oroszország? Egykori brit kormánytagok szimulálták le a háborút
Így nézne ki egy Egyesült Királyság elleni orosz támadás.
475 év után felébredt az orosz vulkánóriás: 6 kilométeres hamuoszlop borítja be az eget
Újabb csapás sújtja Oroszországot.
Újabb diktátor van születőben? Elfogadták az "élethossziglan elnökség" alkotmánymódosítást El Salvadorban
Amerika szövetségeséről van szó.
Nagy bejelentést tett a világ olajkitermelésének felét uraló olajkartell
Szeptembertől ömleni fog az olaj a piacra.
Megdöbbentő csapadékkülönbségek: pár utcányi távolság döntött arról, ki ázott bőrig és ki nem
Mutatjuk, hogy hova jutott a java.
Évtizedes egyezséget hágott át az izraeli miniszter, majd kiállt Gáza teljes elfoglalása mellett
Nemzetközi szervezetek szerint még mindig nincs elég segély az övezetben.
Sok mindenről árulkodik, miként néz ki egy jegybank épülete? Az USA a Parkinson-törvény áldozatává válhat
Különböző intézmények gyakran éppen akkor építenek extravagáns székházakat, amikor hanyatlani kezdenek.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
