Portfolio signature

Melyik részvények húzzák magukkal az erős német részvénypiacot?

Továbbra is nagyon dübörög a német részvénypiac. A válságból való kijutást továbbra is árazzák a befektetők, és egyelőre úgy tűnik, hogy az idei választás eredménye - amely a hatalomváltás szempontjából akár még történelmi is lehet - egyelőre nem aggasztja a piaci szereplőket. A legnagyobb kapitalizációjú részvények között szétnézve azonban azt látjuk, hogy jelentős differenciálódás zajlik közöttük, és nagyon nem mindegy, hogy melyiket vesszük bele a portfoliónkba. A technikai elemzés segítségével megnéztük a DAX komponensek között azokat, amelyek a legígéretesebbnek tűnnek.

DAX

A vezető német index az utóbbi hónapok egyik sztárja a globális részvénypiacokon. Nagyon stabil trendet épített ki minden időtávon, a befektetési alapok a papírok egy jelentős részét poroszos fegyelem mellett szinte folyamatosan vásárolják, és csak minimális korrekciókat, illetve megfelelő ideig tartó konszolidációs sávokat kell benne elszenvedniük a befektetőknek. A relatív erő megléte nem is kérdés, és ugyan voltak már erős eladói napok ebben a hónapban, a DAX így is mindenkori csúcsának közvetlen közelében van.

Némi problémát jelent, hogy az alacsony volatilitású időszakot még a sávon belül elhagyta az index, és az igazán erős vételi érdeklődés hiánya, legalábbis az egyébként is felfelé nyitó napokon. A csökkenésekre azonban azonnal ugranak a nagy halak és bőszen vadászgatják össze a nekik tetsző papírokat, ezért tudott kétszer is látványosan visszajönni a trendvonalról és az 50 napos mozgóátlagról a DAX. Bár szezonálisan egyre kevésbé vagyunk jó időszakban, egyelőre nem látszik kifulladni a trend. Hasonló volt a helyzet március elején, amikor a kitörés időpontjánál jeleztük, hogy még van tér az emelkedés előtt, akkor 9%-os emelkedésre volt elég a hullám.

Erről szól még a cikk:

  • Fontos ellenállásnál lebzsel a DAX
  • Megérett az idő a kitörésre a nagy biztosítótársaságnál
  • Az egyik ismert német autógyártó grafikonja különösen ígéretesnek tűnik
  • Egy elsőre unalmasnak tűnő részvényben is lehet fantázia
  • Ilyen az, amikor nem forrófejű befektetők vásárolnak

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés