Üzlet

Elindult a visszaszámlálás: vasárnapig jelentkezhetnek a vállalkozások

Portfolio
Szeptember 23-ig jelentkezhetnek mikro- kis- és középvállalatok vezetői az OTP Business Nagykövet Programra, amelynek célja, hogy a bank vállalati üzletága intenzív párbeszédet kezdeményezzen meglévő vállalkozói ügyfeleivel.
A pénzintézet tájékoztatása szerint a programban a tapasztalatcserén túl a cégek üzleti fejlődésükhöz inspirációt, információt és támogatást is kapnak majd. Az OTP Business nagykövetek közül például néhányan a bank kommunikációs kampányaiban is részt vehetnek.

Minél mélyebben tudjuk megérteni a vállalkozók igényeit, annál hatékonyabban tudjuk a saját tevékenységünket finomítani, javítani. Célunk, hogy a program során összegyűlt visszajelzések, tapasztalatok alapján olyan irányba fejlesszük folyamataink, szolgáltatásaink, termékeink, melynek eredményeként az eddigieknél is erősebb, valódi, partneri kapcsolatba tudunk kerülni ügyfeleinkkel. Hiszünk abban, hogy ezek az erős kapcsolódások mind az ügyfelek, mind az üzletágunk sikereit, eredményességét támogatni fogják

- mondta el a Portfolio-nak Fekete Szilárd, az OTP Business főosztályvezetője.

Bármilyen méretű, profilú és korú cég jelentkezhet, ugyanakkor a nagyköveteket igyekeznek úgy kijelölni hogy a jellemző magyar vállalkozástípusok megjelenjenek, azaz minden régió, minden ágazat, minden fejlődési ciklusban lévő vállalkozás képviselje magát.

A főosztályvezető kiemelte: azt keresik, hogy milyen témákban tudnak segítséget nyújtani az ügyfeleknek. Nem klasszikus banki tevékenységekről lesz szó, hanem arról például hogyan ápolják partneri kapcsolatokat, vagy hogyan alkalmazkodnak a dinamikusan változó környezetünkhöz. Kölcsönös információátadás, tapasztalatcsere a cél, ahol a partnerek tanulhatnak egymástól.

A féléves programra a bank által kiválasztott közel 50 nagykövetnek inspiráló rendezvényeket szerveznek, melyek során egy-egy témát fognak körül járni, melyet szakmájukban elismert, sikeres előadók fognak felvezetni. Az első, októberi eseményen Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó és edzője, Decsi András beszélnek majd a partnerségről, arról, hogy milyen szerepe van a sikerek, eredmények elérésében az egyéni kvalitások, szorgalom, kitartás mellett azon szakmai stábnak, amely partnerként támogatja a sportolót.

Az OTP Business-nél számlát vezető vállalkozói ügyfelek szeptember 23-ig jelentkezhetnek. Egy egyszerű, online pályázati adatlapot kell kiölteni. Itt található meg a programmal kapcsolatos pályázati kiírás, részletes tájékoztató is.

 

TÁMOGATOTT TARTALOM

AzOTP Business Nagykövet Program médiatámogatója a Portfolio Csoport.

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
Befektetés elemzése