Nagyon lelassult a Facebook közösségi oldal használata, hasonló beszámolók érkeztek a Facebook Messenger üzenetküldő program működéséről is. Mindkét oldalra délután egy körül kezdtek záporozni a panaszok.
Szinte azonnal kisebb piaci felfordulást okozott a Nemzetgazdasági Minisztérium ötlete, miszerint érdemes lenne a változó kamatozású forint hiteleket a BUBOR referenciakamat helyett a diszkont kincstárjegyek hozamához kötni. Utóbbiak hozamszintje jelentősen alacsonyabb (6.86% és 6.72%), mint a 10.75% és 8.51% közötti BUBOR referenciakamatok. Piaci vélekedések szerint részben erre a hírre gyengült a forint közel egy ill. az OTP részvénye pedig több mint két százalékot 2024. január 24-én. A felvetéssel kapcsolatos vélemények és ellenvélemények azóta futószalagon érkeznek, jellemzően a véleményformálók adott helyzetéhez igazodva. Az aktuális pozícióktól függetlenül azt gondolom, hogy a referenciakamatokkal kapcsolatos viták magja mélyebben van, leginkább a referenciakamat-jegyzések sajátosságaiban keresendő. Ennek keretében talán érdemes inkább megvizsgálni a jegyzett referenciakamatokkal kapcsolatos problémákat, pozitívumokat és ezek fényében vetnék fel a jegyzések tartalmi, érdemi jobbítására javaslatokat.
Megosztott volt a tanács a kamatdöntő ülésen.
De jó kiindulópontnak tartják a közvetítők javaslatát.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.
A CodeCool programozóiskola két vezetőjével beszélgettünk.
Van egyáltalán ideális mutatószám?