Bank

Titokzatos szárnyalás a bankszektorban

Szabics András Zsolt

1 2

Vannak még tartalékok a privátbankoknál.
Az utóbbi fél évben láthatóan optimistábbak lettek a privátbanki szolgáltatók, a visszaküldött válaszok alapján most éves szinten a piactól 4-8%-os növekedést várnak el, miközben fél évvel ezelőtt a többség 0-4%-os bővülésre szavazott. Mindenképpen érdekes eredménynek számít mindez, ugyanis komoly növekedésen ment keresztül a privátbanki piac 2013-ban, bár azt is lehet mondani, hogy a szolgáltatók bíznak a diverzifikált portfólió teljesítményében és a magasabb ügyfélszámlák irányába való elmozdulásban, valamint a tőkebeáramlásban.

A szokásoknak megfelelően bizakodóbbak az egyes privátbankok a saját kilátásokat illetően, mint piacszinten. Bár az alábbi ábra is jól mutatja, hogy erősen megosztott a szektor, a szolgáltatók nagyon különböző válaszokat adtak. A legtöbb szavazatott a 8-12%-os növekedés kapta, viszont a magasabb kategóriák is szép számmal kaptak jelölést. Utóbbiak azért fordulhatnak elő, mert, a piacon relatíve sok szereplő a növekedési szakaszban van, és még az üzletágban lévő potenciál átlag feletti.

Fontos tényező a vagyonnövekedésben, hogy 2013 vége óta a Stabilitási Megtakarítási Számlákat el lehet érni, bár még kevés szolgáltató vezette be a konstrukciót, a piaci vélemények szerint a határidő nélküli adóamnesztia komoly vagyonokat lesz képes megmozgatni. A pénzek többsége a privátbanki üzletágakba kerülhet, a legóvatosabb becslések szerint is 40 milliárd forint körüli összeg vándorolhat a számlákra 2014-ben, amely mögött magyar állampapírok állnak majd. Azt még nem lehet tudni, hogy mennyi ideig marad a jogrendszer része a termék, ahogy azt sem, hogy mennyire széles ügyfélkört lehet megszólítani a konstrukcióval. Az optimista kilátásokhoz viszont ez is hozzájárult.

Titokzatos szárnyalás a bankszektorban
Hároméves időtávon sokkal kiegyensúlyozottabbá vált a mezőny, a válaszadók 70%-a azt mondta, hogy a piac növekedése 4-8% között maradhat. Ez összhangban van azzal az általános vélekedéssel, miszerint a privátbanki piac egyre inkább telítetté válik, bár piaci információk szerint azért vannak még tartalékok a kereskedelmi bankoknál is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy diverzifikált portfólióval legalább 4%-os éves hozamot várhatóan el lehet érni, akkor minden további nélkül alátámasztható a 4-8% közötti piacbővülés.

A saját üzletágakat illetően is hasonlóan gondolkoznak a privátbankok, a válaszadók fele úgy gondolja, hogy 4-8% között maradhat az éves növekedési ütem. A válaszadók között viszont találtunk olyanokat, akik 10% feletti vagyonnövekedést várnak el. Ezt egytől-egyig azok a szolgáltatók mondták, akik viszonylag fiatal üzletágat irányítanak. A kezdeti szakaszban a piaci átlagot meghaladó növekedést lehet elérni, idővel azonban ezek a lehetőségek is kimerülnek. Szerencsére a szektor túlnyomó többsége szerint még ebbe az időszakba nem érkeztünk el, a tőkebeáramlástól sokat lehet várni a következő években, és nem kell csak a hozamokra támaszkodni.

Titokzatos szárnyalás a bankszektorban
Rendszerint az üzletágaknak fel szoktuk tenni azt a kérdést is, hogy milyen főbb kockázati tényezőket látnak a piacon, a felmérés alapján a legnagyobb kockázatnak a szabályozói környezetet, a hazai gazdaságpolitikát és a pénz- és tőkepiaci környezetet tartják a szolgáltatók. A szabályozói környezet rendszerint kiemelt jelentőséggel bír, az utóbbi egy évben viszont több piacmozgató intézkedésre is sor került, elég csak a 2013 második felében bevezetett, kamatjövedelmeket terhelő egészségügyi hozzájárulásra, vagy az SMSZ-re gondolni.

A gazdaságpolitika is érthető kockázati tényező, már csak azért is, mert hamarosan választások következnek, és nem lehet tudni, hogy milyen irányú változásra lehet számítani (például devizahitelek kivezetése esetében). A bankszektor számára az utóbbi évek komoly kihívást jelentettek, és még akkor is, ha a privátbanki üzletágak jövedelmezősége jó volt, teljesen más világot élünk, mint a válság kitörése előtt. A pénz- és tőkepiaci környezet is kockázatforrás, kevesen számítottak arra például, hogy a feltörekvő piacokon ekkora eladói hullám indul el és hogy az ukrán-orosz válság ennyire elmérgesedhet.

Titokzatos szárnyalás a bankszektorban
A legkevésbé a piaci szereplők az új szereplők megjelenésétől, a tulajdonosi forráséhségtől és a kamatkörnyezettől tartanak. A privátbanki piacon gyakorta lehet arról hallani, hogy új szereplők érkezhetnek a szektorba, viszont ez azért nem jelenthet kockázatot, mert nagy előnyben vannak azok a szolgáltatók, amelyek már akár több mint egy évtizede a piacon vannak. A kamatkörnyezet annyiban lehet érdekes, hogy a kamatcsökkentési trend a közeljövőben megállhat (vagy akár meg is fordulhat), a többség azonban ezt nem tartja kockázatosnak, hiszen a kamatcsökkenéseket is jól le tudták reagálni a privátbankok.

A felmérésben kapott válaszok alapján a piaci verseny fokozódásától nem tartanak a szolgáltatók túlzottan, bár sok helyről hallottuk azt vissza, hogy az alacsony kamatkörnyezetben nehezebbé válhat a hagyományos kereskedelmi banki szolgáltatók helyzete. Az utóbbi években világszerte látott tendencia, hogy megerősödtek az alternatív szolgáltatók, és a 2013-as statisztikák azt mutatják, hogy ez nálunk is érzékelhető folyamat. Sőt piaci források szerint konszolidáció várható a privátbanki piacon, ami a különböző méretű szolgáltatóknak ad lehetőséget. Egy kisebb szolgáltató szempontjából a mérethatékonyság elérése vagy javítása lehet a cél, miközben egy nagyobb cég az akvizícióval bebetonozhatja a helyét a lista felső részében.
1 2
Kasza Elliott-tal

The Home Depot, Inc. - elemzés

A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézegettem, és a chartja is tetszik, lehet benne pár hónapon belül egy jó beszálló.CégismertetőA

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
MFB 2