Újabb támogatást kap Ukrajna
Alexander De Croo miniszterelnök és Hadja Lahbib külügyminiszter szombaton Kijevbe látogatott, és további 37,4 milliós (15,3 milliárd forint) katonai, polgári és humanitárius segélyt ígért Ukrajnának.
Alexander De Croo miniszterelnök és Hadja Lahbib külügyminiszter szombaton Kijevbe látogatott, és további 37,4 milliós (15,3 milliárd forint) katonai, polgári és humanitárius segélyt ígért Ukrajnának.
Belgium határozottan elítéli a kedden lengyel területen történt incidenst.
Az egy évvel korábbit 29%-kal meghaladó, 776 millió eurós nyereséget ért el a KBC a harmadik negyedévben.
Több belga civilszervezet bíróság elé viszi a belga államot, illetve az Engie-Electrabel energiaipari és az Elia szállításirendszer-üzemeltető vállalatot a Doel 3 és a Tihange 2 atomerőművek leállítása miatt - közölte az RTBF hírportál szerdán.
Vlagyimir Putyin orosz elnök pánikba esett, mert azt látja, hogy Ukrajna nyugati segítséggel kezd sikeresen fellépni az orosz agresszió ellen - jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök szerdán Hágában a parlament ülésén.
Alexander De Croo, belga miniszterelnök nem egy, hanem 5-10 nehéz télre számít Európában, írja a Bloomberg.
Az emelkedő energiaárak miatt európaiak milliói küzdenek a számlák kifizetésével. Belgiumban azonban van rá egy megoldás, ami egyre népszerűbbé válik a lakosság körében – írta meg a Reuters.
Harminckét százalékkal esett vissza egy hét alatt az új koronavírus-fertőzöttek száma, lassul a járvány terjedésének üteme, és ismét száznál kevesebb fertőzöttet ápolnak intenzív osztályokon Belgiumban - derült ki az illetékes belga közegészségügyi hivatal pénteki jelentéséből.
A második negyedévre 811 millió eurós nettó eredményt jelentett a KBC, szemben az egy évvel korábbi 793 millió euróval.
Belgiumban tovább erősödik a koronavírus legújabb hulláma, az új fertőzéses esetek száma hetedik hete emelkedik; a belga kormány utazási korlátozásokat is tartalmazó törvénytervezetet hagyott jóvá, az országban újra bevezethetik a beutazók nyilvántartását célzó járványügyi adatlap használatát (PLF) - közölte a La Libe Belgique című francia nyelvű belga napilap.
Lemondott minden kormányzati hivataláról Sophie Wilmes belga miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter - jelentette be a tárcavezető hivatala csütörtökön.
A koronavírussal összefüggő járványügyi mutatók mindegyike, az újonnan megfertőzöttek, a kórházba szállított betegek, valamint a halálesetek száma is emelkedik Belgiumban - közölte hétvégi kiadásában La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap.
Egy újabb belga csokoládégyár üzemében azonosították azt a bélfertőzést okozó baktériumot, amely néhány hónappal korábban az olasz Ferrero csokoládégyár belgiumi telephelyén okozott szalmonellafertőzést, és ezzel több mint 300 megbetegedést Európa szerte - írta a The BrusselsTimes hírportál csütörtökön.
Várhatóan nehéz télre kell készülnie Európának, a gazdasági problémák megoldására közös európai válaszokat kell találni - jelentette ki Alexander De Croo belga miniszterelnök pénteken, az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek brüsszeli találkozójára érkezve.
Ismét emelkedik a koronavírussal fertőzöttek átlagos napi száma, és egyre többeket szállítanak kórházba a fertőzés súlyos tüneteivel Belgiumban - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
Belgiumban kedden általános sztrájk lép életbe a közszférában, a munkabeszüntetés várhatóan nagy fennakadásokat okoz majd az ország minden részén - jelentette hétfőn a belga sajtó.
Az Európai Bizottság technikai támogatást és finanszírozást nyújt kilenc tagállamnak, amely támogatási kérelmet nyújtott be az ukrajnai háború elől menekülők fogadásához, ellátásához és alapvető szükségleteik biztosításához - közölte az uniós bizottság kedden.
Az egy évvel korábbi 557 millió eurótól elmaradó, de így is jelentős, 458 millió eurós nettó eredményt ért el az első negyedévben a KBC. A belga pénzügyi csoport jelentős céltartalékokat szabadított fel a koronavírus idején megképzettből, így az ukrajnai háború ellenére a kockázati költségek nem rontották az eredményt. A magyar operáció 35 millió euróval járult hozzá a csoport nyereségéhez.
A belga média szerint a felmérések szerint Macron vezet a francia választásokon - számolt be a Sky News.
Menekültstátuszt biztosított Belgium Rafael Correa korábbi ecuadori elnöknek, akit távollétében nyolc év börtönre ítéltek hazájában korrupció miatt - közölte Correa Twitter-bejegyzésére hivatkozva a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap vasárnap.
Két kulcsvezető távozott a nagy bejelntések után.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Kijev áprilisban vezette be a konzuli szolgáltatásokra vonatkozó tilalmat.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.