beruházás

Jelentős kínai beruházást nyert el Magyarország

Magyarország megkapta a kínai féltől a Belgrád-Budapest vasútvonal beruházásának finanszírozási ajánlatát, és megindultak a tárgyalások az államközi megállapodásról is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI tudósítójával Pekingben, miután helyi idő szerint szerdán későn este tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszterrel. A tárcavezető azt is elárulta, hogy hamarosan egy újabb jelentős kínai beruházást fog a kormány bejelenteni.

Mennyit segít rajtunk 100 milliárd forintnyi EU-támogatás?

Minden 100 milliárd forintnyi uniós forráskifizetés átlagosan 3,5-szeres összegű beruházással járt együtt Magyarországon, illetve mintegy 6000 fővel járult hozzá a foglalkoztatás emelkedéséhez - állapítja meg a rövidesen kifutó 2007-2013-as uniós ciklus adataiból készített elemzésében a Magyar Fejlesztési Bank havi összefoglalója. Az MFB Periszkóp című anyaga szerint minden 100 milliárd forintnyi uniós forrás mintegy 2,2 százalékponttal lassította a vállalatok számának csökkenését 2009-2013 között. Az anyag emlékeztet az Európai Bizottság tavaly nyári elemzésére, amely szerint a 2007-2013 közötti időszakban Magyarországra érkező források évente átlagosan körülbelül 0,6%-kal növelték mind a GDP-t, mind a foglalkoztatást a támogatások nélküli helyzethez képest. Az anyag készítői a 7 évre járó források kapcsán nem túl optimistán úgy fogalmaznak: "van rá esély, hogy Magyarország képes lesz az összes rendelkezésre álló EU-forrás felhasználására, ugyanakkor vannak kockázatos területek." Ezek kapcsán a Portfolio által már megírt területeket emelték ki.

Rég láttunk ennyire ellentmondásos beruházási számokat

2015 II. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 5,7%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette a KSH. A nemzetgazdasági ágak közül kiemelkedő a szállítás, raktározás és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás beruházásainak bővülése, nem egy területen azonban visszaesés volt megfigyelhető.

Kiderült, mekkora kiadással járna Magyarországnak az olimpia

A magyar olimpia szervezőbizottsága 605 millió dollár (kb. 170 milliárd forint) állami támogatásra számíthat, ami bő kétszerese az athéni olimpián megvalósult kiadásnak, de a hatástanulmány egyáltalán nem számol biztonsági kiadásokkal - többek között ez derül ki a Népszabadság birtokába került közel 1400 oldalas anyagból. A cikksorozat mai része szerint hosszabb távon a magyar gazdaság átlagos éves GDP-növekedési üteme 3%-os lehet, az olimpia csúcs éveiben pedig az államháztartási hiányt évente 0,3-0,5%-kal dobhatja meg a világesemény. A cikk és a nemzetközi tapasztalatok arra emlékeztetnek, hogy rendre jelentősen alultervezettek a költségek, a bevételek pedig felültervezettek. A költség-bevételi helyzetet jelentősen torzítja például az, hogy a várhatóan létrejövő beruházásoknak összegszerűen több mint a felét nem köti a tanulmány az olimpiához.

8 milliárdos gyárépítési beruházásba kezd Magyarországon az olasz cég

Zöldmezős beruházásban, 2017 tavaszáig két, acélszerkezetű építőanyagokat előállító gyárat épít 25 millió eurós beruházási költséggel Magyarországon az olasz családi tulajdonban lévő Metecno csoport - jelentette be Alyyan Nabeel, az erre a célra létrehozott Swedsteel-Metecno Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiderült, mi fékezte a magyar gazdaságot

A tavalyi első negyedévvel összehasonlítva 4,5 százalékkal csökkent a beruházások volumene az idei első három hónapban - derül ki a KSH csütörtöki közléséből. A két hete megjelent magyar GDP-adat után már sejthető volt, hogy gyenge lesz a statisztika, mivel a szakemberek a közölt 3,4 százalékosnál erőteljesebb gazdasági növekedésre számítottak.

Amire nem sajnálja a pénzt a kormány jövőre!

Adócsökkentés, folytatódó életpályamodellek, brutálisra hízó közmunkaprogram, magasabb nyugdíjkiadások - ez alapján sejteni lehet, hogy kik járnak jól a 2016-os költségvetéssel. Az oktatásra és egészségügyre szánt források azonban lényegében stagnálnak jövőre. Bőven jut pénz azonban állami beruházásokra, számításaink szerint három nagy keretből összesen 340 milliárd forint mehet ilyen célokra és az adókedvezményeket is érdemes megvizsgálni. Mindemellett a kormány egy méretes tartalékkal támogatta meg a jövő évi büdzsét és a 2%-os hiánycélt.

Miből jön ez a sok beruházás?

Tavaly már alig nőtt az uniós projektek előfinanszírozására fordított összeg, ami felveti a kérdést: akkor miként lehetséges, hogy a tavalyi óriási beruházásnövekedést az EU-források hajtották? Hát úgy, hogy tavaly már nem is nőttek annyira a beruházások.

A kkv-beruházások többsége elmaradna EU-pénz nélkül

A pályázásra készülő kis- és középvállalkozások beruházásaik értékének 81 százalékát EU-pénzből tervezik megvalósítani, e forrás híján ezen beruházások 60 százaléka elmaradna - többek között ez derült ki a Budapest Bank megbízásából a GfK Hungária által 500 cég mintáján végzett felmérésből. A kutatás rámutatott arra is, hogy tíz kkv-ból még csak hat hallott az új EU-s pályázati ciklusról, és minden negyedik vállalkozás tervezi is pályázat beadását. A pályázók 58 százaléka 50 millió forint alatti összegre pályázik majd; legtöbben technológiafejlesztésre, székhely- vagy telephelybővítésre, valamint kapacitásbővítésre fordítanák a pénzt.

Hatéves mélypontra lassult a kínai növekedés

Negyedéves alapon 1,5%-ról 1,3%-ra, éves összevetésben pedig 7,3%-ról kereken 7,0%-ra, hatéves mélypontra lassult a kínai GDP-növekedés az idei első negyedévben - közölte ma hajnalban több más lényeges makroadat mellett a kínai statisztikai hivatal. Ezek az adatok rendre elmaradtak a várttól és intenzív lassulást jeleznek, így kissé érdekes lehet a 7%-os (előzetes) növekedési ütem kihozása, miközben a kínai vezetés már hónapok óta készíti fel a befektetői közösséget a lassulásra, illetve az ez elleni gazdaságpolitikai küzdelemre. Éppen az erre való spekuláció hajtotta a vártnak megfelelő 7%-os növekedési adatra 1%-kal felfelé a kínai tőzsdét.

2016-ig 8 milliárd jut a Budai Vár átalakítására (2.)

Jövő év végéig a kormány 7,9 milliárd forintot szán a Várnegyed rekonstrukciójára - közölte a Budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének második ülése előtt tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Milyen potenciált látnak a járműgyártók a piacon?

Az elmúlt évek járműipari beruházási dömpingje teszi igazán aktuálissá a Portfolio és a MAGE közös szervezésű Járműipar 2015 című konferenciáját, melyen a szektor meghatározó döntéshozói, vállalatvezetői és szakértői vitatják meg a hazai járműgyártás legfontosabb témáit és a magyar járműipar jövőjét.

Nyolcezer ember kell a BMW-nek!

A prémium autókat gyártó német vállalatok - melyek közül kettő már most is csúcsra járatja magyarországi üzemeit - pengeéles versenyt vívnak egymással, mely során nem rettenek vissza a beruházásoktól, fejlesztésektől sem. A BMW-nek idén pl. 8 ezer új munkavállalóra van szüksége.

Lagymatag magyar beruházási számok láttak napvilágot

Tavaly az utolsó negyedévben mindössze 1,9%-kal volt magasabb a beruházások volumene, mint egy évvel korábban. Ez kétéves mélypontot jelent a dinamikában. Átalakulóban van a beruházási szerkezet is.

Kína is támogatja a keleti nyitást

Hárommilliárd dolláros beruházási alapot hoz létre Kína Kelet-Közép-Európa országai számára amellett a 10 milliárd dolláros kedvezményes hitelkeret mellett, amelyről a tavalyi bukaresti Kelet-Közép-Európa (KKE)-Kína csúcstalálkozón egyeztek meg az érintett ország - jelentette be Li Ko-csiang kínai miniszterelnök kedden Belgrádban.

Felkerült az M0-s fejlesztése is a fontos brüsszeli listára

Több, a magyar kormány által is javasolt jelentős közlekedési, energetikai és egyéb fejlesztési projekt is megtalálható azon a listán, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Európai Bizottság munkacsoportja és amely alapul szolgálhat majd a Juncker-féle nagy beruházási program megvalósításához. A ma nyilvánosságra hozott listáról az EU pénzügyminiszterei után december közepén az EU állam és kormányfői tanácskoznak és azt követően látjuk majd a pontos menetrendet.

Itt a hatalmas gazdaságélénkítő csomag!

Az előzetesen kiszivárgott tervekkel lényegében összhangban egy 315 milliárd eurót kitevő, 2015-2017 közötti időszakra vonatkozó beruházási tervet jelentett be ma az Európai Bizottság elnöke, amelynek célja, hogy Európa újból elinduljon a növekedés útján és több mint 1 millió ember kerüljön vissza a munkaerőpiacra. Az egész csomag lényege, hogy a minimális közös költségvetési források hatásfokát pénzügyi innovációk segítségével tizenötszörösére növelik, azaz leegyszerűsítve tőkeáttételes beruházási tervről beszélünk.

Százmilliárdos EU-pénz megy 2020-ig a magyar vasút fejlesztésére

A közlekedés fejlesztése a 2014-2020-as uniós pénzügyi ciklusban a gazdaság élénkítését, a versenyképesség növelését, a foglalkoztatás bővítését szolgálja, az időszak egyik nagy nyertese pedig a vasút - nyilatkozta Tasó László. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek jelezte, hogy mely területekre hány száz milliárd forint uniós hátterű fejlesztési támogatás jut, illetve bejelentette azt is, hogy nagyszabású jogszabály-módosítási csomaggal készül a tárca a beruházások felgyorsítása érdekében.

Földindulás a bankszektorban - Elindul végre a finanszírozás?

November 25: az év ingatlanos eseménye Magyarországon. Idén 10. alkalommal rendezzük meg a hazai piac legfontosabb szakmai rendezvényét, a Portfolio Property Investment Forum konferenciát. Egész napos szakmai program, délután párhuzamos tematikus szekciók, esti állófogadás meglepetésekkel, díjátadó és rengeteg kapcsolatépítési lehetőség.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Levághatnák Magyarországot az orosz gázról! - Súlyos döntést hozott a kormány
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.