Miből jön ez a sok beruházás?


Többek között ezért kértük el a Miniszterelnökségtől az EU-támogatások költségvetési előfinanszírozásának alakulását. Sajnos csak éves bontásban kaptuk meg, de így is tanulságos kép tárult a szemünk elé. A 2013-as megugrás után ugyanis 2014-ben már alig nőtt tovább a beáramló forrás, vagyis a beruházási dinamika további megugrását látszólag nemigen magyarázza. Pedig eközben tényleg minden arra utal, hogy az uniós támogatások növekedésre gyakorolt hatása jelentős. Az építőipart a nagy értékű állami beruházások húzták, a beruházásokon belül jól hasítottak a közvetlenül költségvetési körön belüli fejlesztések is - és lehetne még sorolni a rengeteg adatot, megfigyelést, ami ezt támasztja alá. Tévedtünk volna?


Az áthúzódó hatásról
A GDP naptári évek közt mért változásai nem csak a tárgyévben bekövetkező változásoktól függnek, hanem a változó megelőző, bázisévi alakulásától is. Ezt az alábbi képlettel illusztrálhatjuk: ahol Y a t naptári év (i) negyedévének szezonálisan igazított GDP szintjét jelenti. A GDP éves indexe két tagra bontható fel. Az első tag, az ún. áthúzódó hatás azt mutatja, hogy a bázisév utolsó negyedéve mennyivel volt magasabb (alacsonyabb) a bázisév átlagánál. A második tag pedig azt jelzi, hogy a bázisév utolsó negyedévéhez képest a tárgyévben átlagosan mennyit emelkedett (csökkent) a GDP szintje.
A fenti gondolatmenet végén látszólag ugyanoda lyukadtunk ki, ahonnan elindultunk. A beruházások élénküléséért jelentős részben az EU-támogatások felpörgése felel. Eközben azonban azt is megállapítottuk, hogy az utóbbi negyedévekben a beruházások már nem bővültek tovább érdemben, az éves változást kifejező szép indexeket inkább a mélyben lévő bázisoknak köszönhetjük. Ez azt is jelenti, hogy az idén már kisebb áthúzódó hatásokra számíthatunk, így az éves átlagos beruházás-növekedés érdemben el fog maradni a tavalyitól.
Itt a lista, ezekkel az új adókönnyítésekkel készül a kormány
Részletes számokat is közölt a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Történelmi fordulat: Trump intézkedései miatt az EU karjaiba rohan a világ legnépesebb országa
Sok konfliktus volt a felek között.
Egészségügyi katasztrófa: súlyos hatással vannak a gyerekekre az ultrafeldolgozott élelmiszerek
Aggasztó jelentést tettek közzé.
Soha nem látott lehetőségek az adatpiacon - Honnan szerezzünk hiteles adatokat az MI korában?
A big data korszak alapvetően formálta át a statisztikai adatok előállításának folyamatát.
Súlyos felháborodást váltott ki Trump katonai támadása: illegális gyilkosságról beszélnek
Bel- és külföldön egyaránt.
Forradalmi újítás: ezzel a funkcióval több millió betegen segíthet az Apple
A jövő héttől lesz elérhető a rendszer.
Otthon Start: itt a meglepetés a bérleti díjakban, késik a várt fordulat
Még nőttek is az árak.
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít



Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.