boeing

Kilőtt a Boeing a negyedéves számokra

Csupa jó hírrel szolgált a Boeing negyedik negyedéves gyorsjelentésében. Mind a bevétel, mind a profit felülteljesítette az elemzői várakozásokat, a társaság éves bevétele először lépte át a 100 milliárd dolláros szintet és 2019-re is optimista várakozásokat fogalmazott meg a menedzsment. A befektetők örülnek, az árfolyam több mint 6 százalékot emelkedett a nyitást követően.

A Boeing lett 2018-ban a világ legnagyobb repülőgépgyártója

A Boeing lett 2018-ban a világ legnagyobb repülőgépgyártója

Rekordmennyiségű repülőgépet szállított le tavaly az Airbus és a Boeing, de a saját terveiktől így is elmaradtak az alkatrészek hiánya és a beszállítói problémák miatt. A világ legnagyobb utasszállító repülőgép gyártója címet 2018-ban a Boeing nyerte, de csak 6 darabbal adott át több gépet megrendelőinek, mint régi európai riválisa, az Airbus.

Biztonsági figyelmeztetést küld ki a Boeing a múlt heti repülőgépkatasztrófa kapcsán

Biztonsági figyelmeztetést készül kiküldeni a Boeing az új 737 Max repülőgépek üzemeltetőinek a múlt heti indonéz repülőgépbaleset kapcsán - írja a Bloomberg az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. Állítólag arra figyelmezteti majd a légitársaságokat, hogy a repülésellenőrző rendszer adatainak hibás értelmezése a gép hirtelen süllyedéshez vezethet. A Boeing segítséget nyújt ahhoz is, hogy ebben az esetben milyen procedúrát kell követni a probléma kezeléséhez.

Jó hírek a Boeingtől, szárnyal az árfolyam

Főként a védelmi üzletágnak köszönhetően növekedett a Boeing bevétele 2018 harmadik negyedévében az egy évvel korábbi szinthez képest, viszont még mindig az utaszállítóknak köszönheti a profit nagy részét a cég. Ebből a szempontból jó hír, hogy az üzletág megrendelésállománya tovább nőtt és a profitabilitása is javul. A menedzsment megemelte az idei évre vonatkozó várakozásait, az árfolyam emelkedik a nyitás előtti kereskedésben.

Durva pilótahiány köszönthet a világra

Az amerikai Boeing repülőgépgyártó frissített előrejelzése szerint 2037-ig minden eddiginél több, 790 ezer új pilótára lesz szüksége a légiközlekedési iparágnak a business jetek és polgári helikopterek pilótáit is beszámítva.

Nagy mozgások az amerikai részvényekben

A vezető amerikai részvényindexek a tegnapi esés után csak mérsékelten mozdultak el, inkább csak egyedi részvényekben látunk nagyobb mozgásokat, a részvényárfolyamokat elsősorban a gyorsjelentésekre adott befektetői reakciók mozgatják.

Az Airbus lett a világ legnagyobb repülőgépgyártója

Az Airbus nyerte el tavaly a világ első számú utasszállító repülőgép-gyártója címért folytatott versenyt - derül ki a friss értékesítési adatokból. Az európai repülőgépgyártó több mint 1000 új gépre szóló megrendelést kapott tavaly (a lemondásokkal nettósítva).

Ekkora repülőgép-megrendelést nem látott még a világ (2.)

Ekkora repülőgép-megrendelést nem látott még a világ (2.)

Minden idők egyik legnagyobb utasszállító repülőgép megrendelését kapta az Airbus a Dubajban rendezett légiipari kiállításon: 430 repülőgépet rendeltek tőle, összesen közel 50 milliárd dollár értékben.

Felkötheti a gatyát a Boeing és az Airbus, jön a kínai versenytárs

Sikeresen tesztelt személyszállító repülőgépet Kína, a C919 névre keresztelt modell nemzetközi szabványok szerinti elismerését is kezdeményezik - számolt be róla a CNBC. A tudósítás szerint a gép főleg a Boeing 737 és az Airbus A320 vetélytársa lehet.

Amerikai óriások jelentenek ma

Amerikai óriások jelentenek ma

Javában tombol a jelentési szezon az Egyesült Államokban, ma a tőzsdenyitás előtt két Dow-komponens is közzétette a harmadik negyedéves számait. Mind a Coca-Cola, mind a Boeing az elemzői konszenzusnál jobb számokat közölt, a részvények árfolyama mégis esik.

Felszállt az első kínai utasszállító repülő

Végrehajtotta első próbarepülését Kína teljes mértékben hazai fejlesztésű és gyártású, kategóriájában a Boeing B737-es és Airbus A320-as modellcsaládokkal konkuráló utasszállító gépe.

Háborútól retteg a világ, néhány befektető pedig pezsgőt bont örömében

Miközben egyre több aggályos hang szól arról, hogy a harmadik világháború felé sodródik a világ, az Egyesült Államok pedig egyre durvább fegyvereket vet be a terrorizmus elleni harcban, a védelmi vállalatok részvényeinek tulajdonosai szépen meg tudják tömni a zsebüket.

Jól megy a Boeingnek

A vártnál magasabb bevételről és profitról számolt be a Boeing a negyedik negyedévre, amit jól fogadtak a befektetők, a társaság részvényei több mint 4 százalékot emelkedtek a mai kereskedésben.

Veszi Irán a repülőgépeket, mintha ingyen osztanák őket

Újabb 100 repülőgép vásárlásáról állapodott meg Irán az Airbus-szal azt követően, hogy a múlt héten 80 darab Boeing repülőgép vásárlásáról döntött. A cél, hogy a nemzeti légitársaság, az IranAir elöregedő flottáját lecserélje az állam.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.